A Nagyváradon élő, és az ottani egyetemen angol nyelvet és irodalmat tanító szerző 2015-ben mindjárt három regényt is publikált: egy történelmi regénysorozat, a Luxemburgi Zsigmond korában játszódó A Sárkányos Rend első két részét és a Szmirkót.

Utóbbi meseregény, de a célkorosztálynak, a 9-12 éveseknek valószínűleg vonzóbb, ha fantasynek nevezzük. Szmirkó, a főhős, egy 12 éves kisfiú, félig tündér, félig ember. Felemásságának köszönhetően meglehetősen magányos a tündérek földjén. A kamaszdac azonban a féltündérekben is ott dolgozik, ezért aztán elindul megkeresni a sok-sok éve egy főtündérnővel  lelépett apját, ha nem is az Óperenciás tengeren, de a Lustán Tekeredőn túlra, az emberek világába. Saját története azonban hamarosan Tündérföld sorsával is szétszálazhatatlanul egybefonódik. 

A regény nagy erénye, hogy a mesékből ismert motívumokat (tündérek, manók, a hőst segítő állatok, varázserőt rejtő tárgyak, a mesetopográfia ismerős részletei stb.) hétköznapi találmányokkal (mint például egy öntözőberendezés) vagy éppen némi agykontrollos gondolatolvasással elegyítve hozza létre a maga világát. Ebben a világban pedig nem fekete-fehér hősök és antihősök, hanem jó- és rossztulajdonságokkal egyaránt rendelkező, esendő, „emberszabású” tündérek és más szerzetek élnek. Persze, egy javíthatatlan és feltétlenül legyőzendő főgonosz itt is kell, de számos más szereplő megérthető, ha megismerik a történetét, az indítékait, és ha figyelemmel, szeretettel fordulnak hozzá, képes a változásra. Szép példája ennek Zárodi, aki a saját (festő)művészete megszállottja, és ezért bárkit feláldoz (bezár a festményeibe), amíg nem kap megerősítést, hogy e nélkül is képes alkotni.

Az emberek világa viszont tündérszemmel egyáltalán nem vonzó. A regény felveti a két világ valaha volt egységének gondolatát, de a tündérek kénytelenek megakadályozni az átjárást a kettő között, mert a határfolyón átjutó embertől nem várnak semmi jót, még ha a regény több helyen hangsúlyozza is, hogy köztük is sok a jó és rendes ember. Szépen felépíti a szerző az apa és az anya karakterét, kettejük kapcsolatába elbújtat egy modernkori házassági válságot is. Az anya – hogy fiát megmenthesse – kénytelen a személyisége egy fontos részét újraépíteni, a családját elhagyó apa képe pedig folyamatosan árnyalódik, gazdagodik. A történet hézagmentesen összeáll, nincsenek felesleges vagy elvarratlan szálak, jut meglepetés a végére is. A szerző mesélőkedve és fantáziája sodróvá, olvasmányossá teszi a regényt.

Mindez el is tereli a figyelmet arról, hogy a nyelv pontos, korrekt, de egy kicsit steril, nincs benne annyi kreativitás, mint a meseszövésben. Ritka az olyan szereplő, mint Ordina, akit a nyelvhasználata is jellemez. Az Ordina beszélő név egyébként, a kissé ordenáré teremtésre.  A névadás más esetekben is – legyen szó szereplőkről vagy földrajzi nevekről – kifejező és ötletes.

A kötetet Lukács-Kalocsai Eszter illusztrálta. Aprólékosan kidolgozott, fekete-fehér-vízkék rajzai jól illeszkednek a regényvilághoz, megvan bennük az a titokzatosság, ami egy képzeletbeli világ megjelenítéséhez elengedhetetlen, de visszatükrözik azt a természetközeliséget is, ami a regény sajátja.

Magát a kötetet is gondosan megtervezték. A visszafogott színvilág, és a nagy fekete betűs cím a maga vitatható tipográfiájával elsőre nem biztos, hogy kézbe vételre ösztönöz, de belelapozva már látszik, hogy a tördelés, a színes lapok elhelyezése, aránya, a visszatérő levélmotívum gondos tervezés eredménye. Az olvasás pedig mindezeknek köszönhetően kézzel fogható élményt is nyújt. A szöveggondozás is dicséretet érdemel – talán ha négy-öt elütés maradt a 350 oldalon. Viszont az „olybá tűnik” kifejezés gyakori használatát  kigyomláltam volna.

Azt olvastam, Bökös Borbála már írja a folytatást. Ötletben biztosan nem lesz hiány, Szmirkó pedig elég virgonc legény ahhoz, hogy a következő kört is végigfussa.

Bökös Borbála: Szmirkó

Pongrác Kiadó, 2015

355 oldal, 3700 Ft