PRAE.HU: Milyen koncepció alapján állt össze a tárlat?

Bereznai Péter: Eredetileg két kiállítást terveztünk. Az egyik a Művésztelep alapításának idejét, tehát körülbelül az 1926-tól 1945-ig terjedő időszakot fogta volna át, a másik a ’45-től napjainkig terjedő időszakot. Ehhez a Ferenczy Múzeum együttműködésére lett volna szükség, de ezt nem sikerült elnyernünk. Így maradt a telep történetének második szakasza, illetve végül a galéria kis tere miatt az 1972-es felújítást követő időszak bemutatása. Így nem tudtuk felidézni azt a jelentős időszakot sem, amikor átjárás volt az ún. Európai Iskola és a Művésztelepen zajló munka között, elsősorban Korniss Dezső beköltözésével. Ez a szellemiség azonban messzire hatott, gyakorlatilag a mai napig jelen van a város művészetében, így remélem, a megvalósult kiállításban is megmutatkozik. Ez a folyamatosság nagyon ritka a művésztelepek életében, sem Nagybányán, sem máshol a magyar művészetben nem jött létre. Számunkra ezért volt fontos a cím is: Tisztelet az alapítóknak. Én úgy gondolom, hogy azok a művészek, akik ma Szentendrén dolgoznak, valamilyen módon figyelembe kell, hogy vegyék ezt a hagyományt.

PRAE.HU: A telep alapítóit a táj fogta meg, Kornisst, Vajdát a motívumkincs, és az élő hagyomány, az 50-es, 60-as évek művészei számára a modernizmus, a strukturalista formanyelv lett fontos. Mi határoz meg benneteket szentendrei művészekként?

Nagy Barbara: Számomra Vajda művészete jelenti a legtöbbet, az ő művein látható vonalstruktúra tovább munkál a képeimen. A Vajda Lajos Stúdióhoz való tartozásom is ezért lehet olyan fontos számomra.

Bojti Marci: Engem talán azok a színes szobrok vonzottak, amik a látogatókat fogadták a város bejáratánál, bár most éppen elkerültek onnan. Ez a színes játékosság jellemző az én művészetemre is.

B. P.: Lényeges ez számomra is például Kornissal kapcsolatban. Pár éve volt egy nagy kiállítás a Malomban, ott szembesültem azzal, hogy ez az ember milyen szabad volt. A művészetében megengedett magának mindent. Ami eszébe jutott, azt meg merte csinálni. Azt hiszem, ez a fajta szabadság annyira szentendrei dolog. Ő soha nem akart beállni a sorba, és két nap múlva önmagát is megcáfolta.

N. B.: És még humora is volt, ami a képzőművészetben ritka, de Szentendrén később fontossá vált.

B. P.: Az első művészgenerációt nyomta az a teher, hogy egy új Nagybányát hozzanak létre, ezt várták el tőlük. De Vajdáék megjelenésével ez megváltozott. Én már úgy érkeztem ide, hogy ennek a művészeti közegnek csak a szelleme érdekelt, nálam ebben benne van Hamvas Béla is.

N. B.: Vagy Szabó Lajos filozófus.

B. P.: Én ’73-ban költöztem Szentendrére, akkor ez a város volt talán egész Magyarországon a leginkább szabad szellemű. Itt soha egyetlen rendőr sem állított meg, máshol mindig letartóztattak… A művészi szabadság itt elérhető volt, és ez Vajdáékkal kezdődött. Barcsay, Korniss, Vajda egyszerűen nem kerülhető meg, amit ők jelentenek a szentendrei művészet számára, az egy olyan alap, ami megkerülhetetlen.

PRAE.HU: Ti hogy látjátok, releváns kérdés ma a művészi szabadság?

B. M.: Én úgy gondolom, nagyon sok elvárás van ma is azzal kapcsolatban, hogy milyen a művész, ami az elfogadottságot jelentősen befolyásolja. Én a munkáimmal szeretnék ennek egy kicsit szembe menni, azzal például, hogy nem köteleződöm el egyetlen irányvonal mellett, és alkalmazott munkákkal is foglalkozom.

B. P: Azt hiszem, a 70-es évekhez képest most inkább a személyes szabadságról van értelme beszélni. Volt egy rettenetes korszak, amelyik elhitette velünk, hogy létezik a művészi szabadság, de valójában személyes szabadságról van szó, számomra Korniss munkáiban is. És Szentendrén egymás mellett tudtak élni olyan művészek, akik egészen különböző utakon haladtak, anélkül, hogy konfliktusba kerültek volna. Ez is egyfajta szabadság.

PRAE.HU: A kiállítás végül a Művésztelep 1972-es felújítása utáni időszakot mutatja be, a ma is élő művészek munkáiból válogatva. Mi jellemezte a 70-es 80-as éveket itt nálatok?

B. P.: 1972 után a Művésztelep zárttá vált. Nem csak műteremhez jutni volt nehéz, hanem látogatóként bekerülni is, ami a korábbi művésztelepi életre egyáltalán nem volt igaz. Ezt a szokást személy szerint Keserü Ilona és Aknay János törte meg, valamint Klimó Károly, aki a műterme melletti kerítést kivágta, és ott egy külön bejáratot nyitott. Én is sokszor mentem Karcsihoz. Buhály Józsi, Kiss Zoli, és később Szirtes János, Szikora Tamás járt ide.

PRAE.HU: Néhány, a kiállításon szereplő művésszel kapcsolatban számomra meglepő volt, hogy itt dolgoztak. Hencze Tamás vagy Bukta Imre hogyan kapcsolódtak a Művésztelep életéhez?

B. P.: Hencze Tamás valóban rövid ideig volt itt, a műtermét Haász Pista vette át. Bukta Imre is csak pár évig dolgozott a telepen, akkoriban a Fiatal Képzőművészek Stúdiója rendelkezett az egyik műterem felett, és egy-egy évre kiadhatták azt egy fiatal művésznek. Voltaképpen ezt a rendszert követi most a Derkovits Ösztöndíj mellé igényelhető egyéves műteremhasználat lehetősége. Azt gondolom, nagyon fontos ez a telep életében. Fontos, hogy jelen vannak, és lehetőséget kapnak a fiatalok, és fontos a folyamatosság is. Buhály Jóska, aki a telep legidősebb tagja jelenleg, szintén a Fiatal Művészek Stúdióján keresztül került be, aztán Korniss és Barcsay állt ki mellette, hogy hosszabb időre műtermet kapjon.

PRAE.HU: A történelmi háttér mellett számotokra itt van a közösségi háttér is. Létre jött-e a telepen valódi közösségi élet?

N. B.: Úgy érzem, létrejött a közösség. Természetesen mindenkinek az egyéni döntése, hogy ebben milyen mértékben vesz részt. De vannak közös bulik, és a munkáinkkal is megkeressük egymást. Én átjövök például Péterhez a grafikáimmal, megkérdezem, hogy szerinte hogy nyomtassam.

B. M.: A háttér maga nagy élmény. A tudat, hogy van, és nem vagyunk egymás számára idegenek. De sokat számít az is, hogy el lehet vonulni.

B. P.: Mióta megújult a Művésztelep, ez a rendezett miliő is megnyugvást jelent, egyszerűen jó ide belépni. Azt gondolom, a szakma által sem vitatott tény, hogy a Régi Művésztelephez tartozni mindig is elismertséget jelentett, így van ez a frissen bekerült művészekkel is, bár a pályázatok elbírálásába nincs beleszólásunk, azt a MANK által összehívott zsűri végzi, az eddig bekerült művészek véleményem szerint is magas kvalitással dolgoznak. 

Fotók: MANK Galéria