Kiss Noémi és Péterfy-Novák Éva más-más úton jutott el addig a pontig, hogy blogot indítsanak, melyben saját, nehezen (ha egyáltalán valaha is) feldolgozható, az anyaság élményével kapcsolatos tapasztalataikat nyilvánosság elé tárják, hogy aztán abból később könyv, illetve színdarab is szülessen. Péterfy-Novák Éva három évtizedes távlatból rakta össze első gyermeke születésének botrányos körülményeit, a maradandó károsodással világra jött kislány gondozásával töltött hét évet, első házassága, valamint vetélése történetét. A terápiás célból elindított blog első posztja azóta egymillió oldalletöltésnél tart, szerzője pedig rendszeresen kap olyan leveleket, melyekben mások mesélik el saját traumatikus élményeiket. Péterfy-Novák Éva úgy fogalmaz: a levelek alapján is jól érzékelhető, a nők szülőszobai kiszolgáltatottsága és megalázottsága azóta sem változott semmit.  

A blogból 2014-ben könyv lett, szintén Egyasszony címmel, néhány hónapja pedig Tenki Réka főszereplésével monodrámaként is látható. Péterfy-Novák Éva számára a mediális váltások közül a könyvvé válás még nem jelentett elidegenedést a saját szövegétől, a színdarab viszont - hiába saját mondatait hallja vissza - már igen. Ilyen formában ez inkább már a színésznő története, és nem az íróé. Túllenni az élményeken, feldolgozottnak tekinteni azokat azonban szerinte még így is badarság, az önvád soha nem fog megszűnni, egy sikeresnek mondható terápia is nagyjából addig juthat el, hogy az érintettek (nem csupán a szerző, de legközvetlenebb családtagjai is) képesek legyenek beszélni róla és sírni miatta. 

Kiss Noémi ellenben úgymond valós időben blogolt: míg a kezelésekre járt, hogy gyermeke lehessen, azalatt olvasta mások, illetve osztotta meg saját tapasztalatait. Később e bejegyzések alapján állt össze az Ikeranya könyv, a szerző a benne megörökített élethelyzetet azonban már távolinak érzi, hiszen gyermekei lassan iskoláskorba érnek. Ők persze később majd elolvashatják születésük körülményeit, a könyv megírása részben amúgy is ezt a célt szolgálta. Az internetes felületen zajló tapasztalatcsere Kiss Noémi szerint egyébként amennyire hasznos lehet, ugyanúgy sok sérülést is okozhat. Egy, a problémáját őszintén és nyíltan másokkal megosztó ember még olyan közegben is ütközhet megnemértésbe és kaphat negatív visszajelzéseket, ahol az alapvetés, hogy az aktív hozzászólók a gyermekvállalás árnyoldalairól is tabuk nélkül beszélgessenek.     

 

 

 

 

 

Kérdés persze, hogy a közbeszéd, a mindennapi nyelvhasználat mennyiben zárja egyfajta gettóba a nőket, ha anyák lesznek. Kiss Noémi szerint gyermeket a világra hozni egyben identitásvesztés is, hiszen anyaként egy sor olyan élethelyzettel kell szembenézni, amikor senkit nem érdekel a neved, hogy ki vagy, mi vagy, egyszerűen csak egy "anyuka" leszel a sok közül. Péterfy-Novák Éva ehhez egy extrém példát hoz: a kórházban azokat a nőket is anyukának hívják, akik kénytelenek egészségügyi okokból már a terhesség félidején túl magzatukat elvetetni. 

Szerencsés véletlennek hat, hogy a beszélgetés vendége két olyan író, aki nem csak szorosan a privát életéhez kötődő szövegekben, de már egy megjelent vagy épp most készülő fikciós alkotásban is tabukat sértő témát dolgoz fel. A visszacsatolás is sokkal összetettebb társadalmi problémákra irányítja a figyelmet, még akkor is, ha személyközi kommunikációban ez néha faék egyszerűnek hat. Kiss Noémi Soványangyalok című regényére az első olvasói visszajelzést egy újságírótól kapta: te normális vagy? Szerinte ebből is látszik, hogy az olvasók nincsenek felkészülve az ilyen történetekre. 

Péterfy-Novák Éva még csak most írja regényét, amelyben egy nagyapa molesztálja unokáját. Valós történetről van szó, s az erőszakjeleneteket egy az egyben az elszenvedő nő elbeszélése alapján írta le. Ugyanakkor barátoktól kapott már olyan visszajelzést, hogy és mi lesz, ha az olvasók azt fogják hinni, hogy maga a szerző ez az egykori kislány. És akkor mi van? - teszi fel válaszul a kérdést. Amúgy sem a bántalmazott félnek kell(ene) szégyellnie magát. 

Másrészről viszont valóban létező probléma - és természetesen ma már szakirodalma is van a jelenségnek -, hogy az olvasók hajlamosabbak a női szerzők által írt történetek kapcsán privát élettörténetként tekinteni. Hogy ne egy súlyos, inkább banálisabb példát hozzak: ha egy nő ír házasságtörésről, az emberek egyszerre tudni vélik, hogy saját bűnét vallja be, míg egy férfi szerző esetében sokkal inkább az írás esztétikai milyenségén marad a hangsúly.      

Mindezekkel együtt Kiss Noémi szerint írói közegben sokkal előbbre tart a női emancipáció, mint a társadalom más szegmenseiben, azok a könyvek, amelyekről ez a beszélgetés is szól, nagy valószínűséggel húsz évvel ezelőtt nem nagyon kaptak volna ekkora figyelmet. 

Fotó: Scholz Kristóf