Lars Schwandert az európai fotóművészet egyik vezéralakjának tartják. Kurátori, írói és művészetszervezői munkaköröket töltött be a világ számos számottevő kultúrintézményében, mint a Festival d’Arles vagy a Hasselblad BMW Díj. Saját fotográfiái a párizsi Louis&Vuittonban és a Bibiliothèque Nationale-ban, az odensei Fotómúzeumban, és számos magángyűjteményben szerepelnek. A világon mindenütt nyíltak egyéni és csoportos kiállításai.

A tárlat négy témát dolgoz föl: az utcafrontra néző térben Schwander híres emberekről – Peter Greenaway, Leonard Cohen, Björk stb. – készített képei láthatóak. Beljebb haladva két téma mosódik össze: nők portréfotói, valamint a fotográfia és festészet emberábrázolásának kohézióját bemutató fotó-festmény párosok (Axel Geist berlini festőművész munkái), továbbá az emeleti térben kapnak helyet a hagyományos portrék mellett Schwander erotikus fotói.

PRAE.HU: Többek között Kerekes Gáborról is készített már képet – mondhatjuk, jár Magyarországra. Legutóbb mikor volt hazánkban?

Utoljára 2006-ban voltam itt. Összevásároltam egy csomó magyar fotóalbumot a közel ezer darabos gyűjteményembe, de egy baleset következtében sajnos az egész elázott. A Mai Manó Házban kurátori munkát végeztem, mellette saját galériám számára is kerestem a magyar fotóstehetségeket.

PRAE.HU: Túl könnyű lenne a híres emberek sorozatról faggatni. Inkább arról meséljen, miért csak nők?

Haha! Igaza van! A válasz egyszerű: nagyon szeretem a nőket. Nem mondom, hogy lennék nő, de sok „női” érdeklődési köröm van. Gyerekként is anyámnak segítettem többet, az iskolában is lány padtársaim voltak, a női jelenlét domináns az életemben. Egy nap Helmut Newtonnal találkoztam, és a nőkről beszélgettünk – ő is azon az állásponton volt, hogy fotósként azt kell megmutatnunk, nekünk mi tetszik bennük. Minden nő fotóalanyom aktív, cselekvő: mérnökök, fotósok, festők. Számomra ők szubjektumok, nem a képek objektumai. Megérintenek. Előfordul, hogy maguk is beleszólnak, hogyan jelenítsem meg őket. Tényleg szeretem a nőket, a feminin jelenlétet. Ez betegség volna? Nem hiszem!

PRAE.HU: Láthatóan nem kapcsolódik a celebritásokról készített sorozat a női témához, vagy mégis van közük egymáshoz?

Számomra természetes flow van a híres emberes képek és a női fotósorozat között, mert az emberek tekintete az összes képen történetet mesél el. Mindig is csak a szimpatikus embereket fotóztam le, még hírességeket is küldtem el, ha nem tetszettek. Számomra nem a kész fotóprint érdekes – persze az is –, hanem az alkotás folyamata, amíg időt töltök egy emberrel. A portrék azt a bizonyos felszín alatti valamit kutatják.

PRAE.HU: A felesége kolumbiai. Inspirálja önt a fotózásban a Kolumbiában töltött évi 1-2 hónap?

Túl sok dolog érdekel. A fotózás és a kurátori munka mellett zeneszerzéssel és zenéléssel foglalkozom. Olyan zenét játszom, amire a kis kiadók azt mondják, hogy túl populáris, a nagy kiadók szerint pedig túlságosan művészkedő. Kolumbia inkább a zenében inspirál. A zene nagyon fontos része az életemnek. Jó ideje együtt játszom egyébként Vető Jánossal is. Egyszer egy tévés interjúban megkérdeztek, hogy egy lakatlan szigetre mit vinnék magammal. Hangszert – válaszoltam. Nem fényképezőgépet. A fényképezés jó, de egy ponton kimerül, viszont egy hangszeren mindig játszhatsz újabb és újabb dallamot.

PRAE.HU: Mondjon még pár szót az erotikus képekről!

Szeretem a nőket, ergo szeretem az erotikát. Az erotikus fotózás és irodalom történetét, esztétikáját sokat tanulmányoztam, nagy gyűjteményem van e témában. Dániában előadásokat is tartottam és tartok. Szeretem a testet: a húst és a vért. Test nélkül nincs lélek a képeken. Egyébként pedig, miért ne követném a vágyaimat, ha fotográfiáról van szó?