A trevisói Casa dei Carraresiben megrendezett kiállítás El Greco festészetét eddig kevéssé tárgyalt aspektusából kívánta bemutatni. Születetett nevén Domínikos Theotokópoulos, a 16. században velencei fennhatóság alá tartozott Kréta szigetén ikonfestéssel kezdte pályafutását. Ezeket a korai műveit manapság már nem nagyon emlegetik, hisz a nyugati keresztény világban alkotott, és a számára világhírt meghozó festményein közvetlen módon nem látjuk a hatásukat. A trevisói kiállítás viszont első pár termében nagy hangsúlyt fektetetett El Greco korai munkáira, és a kortárs krétai festők ikonjainak, tábla-, és oltárképeinek bemutatására, azok összehasonlítására is. Bár a San Demetrio (Szent Demeter) című ikonról még nagyon nehezen tudnánk megállapítani, hogy az a későbbi El Greco műve, a festő közvetlen Velencébe érkezése után készített, vallásos tárgyú alkotásai már bizony magukon hordják a később világhírűvé váló, Spanyolországban letelepedett alkotó jellegzetes kézjegyeit: nyúlánk alakok, sokatmondó, beszélő, szuggesztív tekintet, a képekbe mozgalmat, nyugtalanságot vivő ruharedők.

A kiállítás egy hangulatos teremmel kezdődik: egy nagy képernyőn követhetjük a festő életéről szóló filmet, és a falakon körben, korabeli, Kréta szigetét, Velencét és Rómát ábrázoló térképeket láthatunk. A krétai alkotói gyökereket bemutató termek után, nagyobb helyiségekben az igazi meglepetés jön, a téma, mely köré a kiállítást felépítették: El Greco művészetére jelentősen ható olasz festők, nevezetesen Tiziano, Bassano, Tintoretto és Parmigianino festményei, valamint mellettük az ezeket részleteiben vagy egészében másoló, illetve ezekből inspirációt nyerő El Greco-alkotások. Saját szemünkkel győződhetünk meg róla, hogy az utánzás a legnagyobb és legeredetibbnek vélt művészek fejlődéséhez, saját stílusuk megtalálásához is elengedhetetlen. Az Itáliába érkezett El Grecót leginkább a velencei festők fény-, és színhasználata izgatta. Bassano Gyertyát gyújtó fiúját szinte teljes egészében lemásolta. A két kép közti különbség a tűznek, vagyis a fénynek az emberi arcon való tükröződésében rejlik: Bassano a piros színt használja, szinte izzik a képen a fiú arca, El Greco viszont fehér redőkkel, vagyis a tűz ellentétes színével játszik az arcon, illetve a ruha redőin is ugyanezt, az összes színt önmagába olvasztót alkalmazza, ami olyannyira jellegzetessé tette a krétai festő későbbi műveit is.

Nem véletlen, hogy Trevisóban találkozunk ezzel a kiállítással. El Greco műveire jelentős hatással volt tanítójának, Tizianónak az alakjai. A kicsit Velencére emlékeztető, de már nem tengeri, hanem hegyi levegőt szívó város dómjában láthatta El Greco Tiziano Annunciazione (Angyali üdvözlet) című alkotását is, melynek témája és néhány jellegzetessége, illetve színhasználata szintén visszaköszön a krétai festő képein. El Grecóra, olasz mesterének témáin kívül, igen nagy hatással volt az ábrázolt alakok szuggesztív tekintete, ahogy ezt mind a saját, mind pedig Tiziano Szent Ferencet vagy Keresztelő Szent Jánost ábrázoló képein meg is figyelhetjük. Ám, míg a velencei festő, a viharos, felkavaró jelenetben is az egyensúlyra, a színek és alakok harmóniájára koncentrált, addig El Greco nem fél a drámaiságra, a fény-sötétség, fény-árnyék ellentétre helyezni a hangsúlyt.

Külön érdekesség, hogy a kiállításon a budapesti Szépművészeti Múzeumban található Bűnbánó Magdolna című El Greco-festmény egyik változatával is találkozhatunk. Az összehasonlítás megkönnyítése céljából, a kiállításról készült katalógus a Szépművészetiben látható Magdolnát is tartalmazza. Színvilágában a budapesti festmény komplexebb, de azon, talán az aprólékosabb árnyalás miatt, Magdolna arckifejezése is kétségbeesettebb, drámaibb. A két kép nagyjából egy időben készülhetett.

A befejező kiállításrészben El Greco keresztre feszítést ábrázoló munkáit és olasz mesterek alkotásait sorakoztatják fel. Mindez egy Picasso idézettel indul, és nem véletlenül: „Nincs a keresztre feszítésnél szebb téma, mert több mint ezer év alatt, milliószor ábrázolták, és ábrázolják még ma is.” A kiállításon látható utolsó kép nem más, mint Picasso Avignoni kisasszonyok című, 1958-as műve, melyet, ha a Pásztorok imádása illetve a Krisztus megkeresztelése című El Greco-képek mellé teszünk, könnyen felismerhetjük a hasonlóságot. Így zárul be a kör. A mindig ismétlődő témák új értelmet nyernek. De elég, ha egy kicsit is elbillentjük őket a helyükről, és kezdődhet minden elölről. Mióta világ a világ, mindenkit az érdekelt, hogy mégis miben áll az az apróság, ami más irányba viszi, igazán megváltoztatja a korábbi verziókat. Vagyis, hogyan lesz látható a láthatatlan.

Az El Greco in Italia, metamorfosi di un genio (El Greco Olaszországban / Egy zseni átváltozásai) című kiállítás az olaszországi trevisói Casa dei Carraresiben 2016. április 10-ig.

Fotó: Casa dei Carraresi