„Testben való létezésünk a legfőbb oka mind egymástól való különállásunknak, mind személyes jelenlétünknek. A törvény és az erkölcs is falként ismeri el az emberi testet, egyfajta határként, amely létrehozza, és egyszersmind védelmezi is magánéletünket, de ugorjunk csak logikai bakot, röhög Smiles, lenne-e törvény, lenne-e erkölcs, ha nem lenne test?”

Úgy kezdődött, hogy volt egy Első Magyar Online Regénypályázatnak keresztelt valami 2000-ben, amelyet megnyert Garaczi László és vele holtversenyben Jake Smiles, vagy fordítva: Jake Smiles és vele holtversenyben Garaczi László, de mindegy is, hogyan mondjuk, mert Garaczival holtversenyben nyerni azért nem semmi, pláne egy olyan valakinek, aki nem is létezik, illetve létezik, csak nem tudjuk, ki ő, teszem hozzá, mind a mai napig sem, szóval a magyar irodalom Hasfelmetsző Jackével van dolgunk, akiről talán annyit gyaníthatunk, hogy férfi, de ez sem biztos.

Mindenesetre a regényt Jake Smiles írta Jake Smiles-ról, vagyis egyes szám első személyű elbeszélésről beszélhetünk, illetve mégsem, mert egyes szám harmadik személyben beszél Jake Smiles Jake Smiles-ról, miközben nem is így hívják valójában, mert Jake Smiles csak a cybertérben Jake Smiles, IRL (in real life) valaki más, vagy mégsem, és akkor még az íróról magáról nem is beszéltünk. Az 1 link című könyv kézbe vehető, szép fekete-narancssárga borítója van, Magvető, 2001, 150 oldal, 1490 Ft – egy-két könyvtárban és antikváriumban még beszerezhető.

A dolog úgy folytatódott, hogy nem folytatódott, egészen tavalyig, amikor is Bánki Gergely elővette a regényt, és a Proton Színház produkciójában, fő- és egyetlen szerepben Vajdai Vilmossal bemutatta a Trafó pincéjében. Tizenöt év azért mégiscsak tizenöt év, a computerek világában meg pláne, így joggal gondolhatnánk, hogy a könyv már elavult, hogy már csak az informatika kőkorszakának lenyomata: történetileg érdekes csupán, máshogy nem. Aztán a csodálkozás, hogy ez a tizenöt év mégsem olyan sok: ugyan floppy már nincs, Facebook meg van, hogy csak két példát mondjak, de a világ, amelyet leír, pontosabban a két világ, a cyber meg az IRL nagyon, de nagyon ismerős. Bánki Gergely rendezőnek és Veress Anna dramaturgnak nem is kellett nagyon aktualizálnia: sem a szöveg, sem a szöveg világa nem avult el, egyszerűen csak színpadra kell alkalmazni, sőt szinte elég egy kissé meghúzni, Vajdai Vilmos szájába adni, és már kész is az előadás. Illetve jó, ha van még Karcis Gábor vizuális világa: a falra vetített fotók és videók, amelyek képileg, a nézők számára átélhetően teremtik meg a virtuális és a való világot.

Jake Smiles való életbeli párja, ha nem is példás, de családapa, feleséggel meg gyerekkel, valami cégnél dolgozik, autót vezet, bevásárol, könyvtárba jár, szóval első látásra minden rendben van vele, de valójában mégsem, mert él egy másik életet is a számítógép előtt ülve: Jake Smilesként loginol be ide meg oda, például egy bugyuta lövöldözős kalandjátékba – ma World of Warcraftnak hívnák –, ahol halomra lődözget embereket, pontosabban avatárokat, akiknek IRL szintén vannak megfelelői; aztán csetelget is valahol, valakikkel, egyesekkel virtuálisan szeretkezik – IRL önkielégít –, többek között Bianca21-gyel, akiről aztán véletlenül kiderül, hogy a saját gyereke. Ez a való életben némi morális feszültséget okoz Jake Smiles-ban vagy kiben, de a cybertérben ez természetes, mert ott nincsenek erkölcsi viszonyok, hiszen „lenne-e törvény, lenne-e erkölcs, ha nem lenne test?” A két világ határai persze nem élesek, könnyedén átjárhatók, Jake Smiles sem  tudja már igazán, mikor melyikben van, de leginkább egyszerre mindkettőben és egyikben sem – a regény és az előadás fő erőssége éppen ennek az átjárhatóságnak az érzékeltetése, hogy mi olvasók meg nézők sem tudjuk már, hol járunk, hogy mikor beszél a valóságos Jake Smiles és mikor a nem valóságos, illetve hogy akkor most melyik is a valóságos.

A regény olvasásakor szabadon szárnyalhat a fantázia, Smiles-t képzelhetjük ilyennek is meg olyannak is, a színpadon azonban óhatatlanul van egy színész, jelen esetben a kamionos bajuszt növesztett Vajdai Vilmos, aki monóban nyomja le az egészet, önmagát narrálva, miközben képpel és hanggal megjelennek egyes szereplők, például IRL-ben felesége Zs., itt Pető Kata virtuális jelenlétében, vagy a cybertér császára, Makarov, Mucsi Zoltán megformálásában. Mindez nem sok segítséget jelent: Vajdainak egyedül kell a vállán vinnie az előadást, és viszi is rendesen. A Katona színművésze, nem mellesleg a TÁP Színház vezetője és rendezője megmutatja, hogy színészként egy monodrámát is simán elbír. Jake Smiles-a kiégett férj, nem túl lelkes, de elfogadható munkaerő, aki egykedvűen számol be a cybervilágban és IRL szerzett kalandjairól: péppé lőtt avatárokról, szexchatről, fellációról, virtuális és valóságos koituszról, utóbbit persze webcammel rögzítve; aztán a rendszergazdával vívott harcokról, főnökeivel való beszélgetésről, autóbalesetről és egyebekről. Eszköztelenségében is vagy éppen abban kiváló alakítás: ezek után így fogjuk elképzelni Jake Smiles-t, már ha lesz hozzá kedvünk.

Mivel a bemutatót technikai okok miatt nem tekinthette meg tavaly a kritika, és nem kapott kellő nyilvánosságot, kicsit félő (bár nem akarom szerepünket túlértékelni), hogy az előadás nem kerül a maga méltó helyére, pedig igazán lendületes, ötletes és kőkeményen mai produkcióról van szó, ami nagyon is érvényesen beszél az egyre inkább a cybertérbe belevesző világunkról. Szóval jegyet megvenni, laptopot becsukni, és irány a Trafó!

Jake Smiles: 1 link

Előadja: Vajdai Vilmos

Látvány: Karcis Gábor

Zene: Vranik Krisztián

Jelmez: Oláh Tímea

Dramaturg: Veress Anna

Rendezőasszisztens: Győri Aliz

Rendező: Bánki Gergely

Bemutató: 2015. május 25.

Proton Színház, Trafó Kortárs Művészetek Háza

Fotó: Mónus Márton