„Amikor Cziffra György jóvoltából egy ilyen Liszt Ferenc-i szeánszra vagyunk hivatalosak, csak hálásak lehetünk a sorsnak a szerencséért.” (Kroó György zenekritikus)

Mesébe illő történet az övé.  Az 1921. november 5-én született, cigányzenész családból származó Cziffra György az Angyalföldi nyomorból küzdötte fel magát a tehetségével, amire cimbalmos édesapja figyelt fel.

Nővére, Jolán segédpénztárosi fizetéséből pianínót bérelt, amellyel öccse is csakhamar megismerkedett. Szorgalmas gyakorlással korán kiderült a fiú tehetsége, aki hamarosan besegített családja eltartásába is azzal, hogy a helyi cirkuszban improvizált népszerű témákra. Korán eltökélte, hogy ennél komolyabban akar zongorázni, kilencévesen felvételizett a Zeneakadémiára, Dohnányi Ernő, az akkori igazgató “Kooh-i-nor gyémántnak" nevezte a tehetséges fiút.

Olyan mesterek kezdték el egyengetni az útját, mint Keéri-Szántó Imre és Weiner Leó. Péterfi István, a legendás ítész, a Magyar Hírlap hasábjain írt róla:”Ez a kisfiú egészen kivételes talentum. Ahogy Mozart F-dúr versenyének két tételét játszotta, az több volt, mint egy csodagyermek produkciója. Igazi, tiszta, meleg érzéssel zengő muzsikát kaptunk ettől a zseniális kis művésztől.”

Sokáig megélhetési pesti bárzongoristaként kereste kenyerét. Erről az időszakról Ágyúk és virágok című memoárjában mesél – méltatlan belső száműzetésként élte meg. Hogy a mulatós-lokálos pesti éjszakai világ sztárja lett, azt a fandangótól a csárdásig, a jazztől a paso dobléig terjedő rögtönzéseinek köszönhette. A harmincas években már több sikeres hangversenyt adott Magyarországon, a skandináv országokban és Hollandiában egyaránt.

„Számunkra fejedelmi ebéd volt.”

Élete párja az egyiptomi származású Soleilka lett. Tizenkilenc évesen kerültek össze, ahogy Cziffra vallja: „igazi villámcsapás volt, pár nappal megismerkedésünk után szülői beleegyezés nélkül összeházasodtunk. […]  Szerényen, egy padon, 20 deka lóparizerrel ünnepeltük egybekelésünket". 

„A háború idején, éveken át azt is elfelejtettem, hogy valaha leütöttem egy zongorabillentyűt.”

Amikor fiuk, ifj. Cziffra György megszületett 1943-ban, a fiatal férj és apa már katonai szolgálatot teljesített a hadseregben. Az ukrán fronton Wehrmacht tábornok tisztjeinek kellett játszania, s noha a tábornok felajánlotta neki, hogy családjával együtt Berlinbe viszik zongoristának, származása miatt ezt ő nem merte megkockáztatni.

„Emlékképeim visszapillantó tükre nem zongoránál ülő ifjút mutat, hanem két hadsereg közt kétségbeesetten bolyongó elveszett katonát. A háború idején, éveken át, azt is elfelejtettem, hogy valaha leütöttem egy zongorabillentyűt, a kezemet semmi sem különböztette meg a többi katona megkeményedett tenyerétől.” – írja könyvében a második világháborúban a frontvonalon és börtönben töltött időről.

Csak 1946 szeptemberében szerelhetett le. Hamar munka után kellett néznie, hogy családját eltartsa – a Danaidák hordójának dohányfüsttel átitatott helyiségében bárzongoristaként kereste kenyerét. Zongorázott teaszalonban, kávéházakban, éjszakai mulatókban is többek között a Savoyban, a Dunakorzóban, ahol még Vásáry Tamás és puskás Öcsi is megfordult. Egy idő után már megkötés nélkül, kedvére játszhatta saját opera-,illetve operett-parafrázisait.

„Csodálatos dolog, hogy néhány gumibotütés, néhány jólirányzott puskatus ütéssel megtoldva, a leglázadóbb embereket is sürgősen engedelmességre készteti.”

Hogy az emberélet milyen könnyen megtörhető, azt jól mutatja a fenti idézet. A Rákosi-rendszer elől 1950-ben feleségével és fiával disszidálni próbáló Cziffráékat a határ átlépése előtt elfogták, és kegyetlen bánásmódban részesítették az ÁVH emberei.

Tizennyolc hónapnyi kényszermunka következett, 150 kilós kőhasábokat szállított egy kőfaragó vállalat munkásainak. Az ’53-ban szabadult művész ujjait és csuklóját könyörtelenül megviselte a kemény fizikai munka – nem volt könnyű visszatérnie a zongorázáshoz. „Mint egy jól idomított vadállat, újra fölvettem régi életem igáját, és megint ott jártak ujjaim az éttermek, kocsmák és borozók zongoráin” ­– írja a művész, aki ismét bárokat töltött meg zenével, az éttermek és kávézók ismert sztárja lett. 

„Röpke hónapok alatt éveket haladt előre, hihetetlen tempóban bontakozott ki nem mindennapi tehetsége. Emlékezetes sikert aratott már legelső nyilvános koncertjein, valósággal lázba hozta művésztanárait, hallgatóit…" (Ferenczy György)

Egy este Ferenczy György, zongoraművész, a Zeneakadémia tanára és a Népművelési Minisztérium egyik főembere tértek be a bárba, ahol Cziffra épp játszott. "Maga többet érdemel, mint sok más, hm, úgynevezett zeneművész társunk, maga inkább arra volna méltó, hogy nagy hangversenyek dobogóján játszhasson. Maga a jó végén fogja a lantot. Épp ezért mostantól fogva szeretnék magáért valamit tenni. Keresse fel minél hamarabb barátomat a minisztériumban, nem fogja megbánni.” – ajánlották fel neki. Nem bánta meg.

A sok hányattatás, a bárzongorista élet egy csapásra véget ért, beindulhatott művészi karrierje, a később nemzetközileg is ünnepelt koncertzongorista diadalmenete. Hamarosan ismét koncertpódiumokon léphetett fel. Ezekben az időkben rengeteget gyakorolt: kutatta a billentéskultúrát, formálást. A koncertek mellett a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat számára is készített felvételeket, és kilátásba kerültek külföldi koncertek, turnék is a Szovjetunióban, valamint Londonban és Párizsban. Első párizsi előadói jövedelméből egy Renault Caravelle autóval ajándékozta meg mesterét, Ferenczyt.1956-ban pedig ő kapott elismerést: a Liszt-díjat. Noha teljesen uralma alá tudta vonni a zongorát, rettegett attól, hogy képtelen lesz pótolni a kimaradt évek munkáját.

Bartók II. zongoraversenyét 1956. október 22-én játszotta, tomboló sikerrel. Sokak úgy vélik, ennek a hangversenynek nem kis része volt az október 23-i hangulat alakításában.

Ezt követően családjával Bécsbe emigrált. Virtuozitását Párizsban és Londonban is ünnepelték. Magasra tette a lécet: Balakirev Islamey-fantáziáját, Liszt transzcendens etűdjeit és magyar rapszódiáit játszotta. 1957-ben az Amerikai Egyesült Államokat hódította meg nagyszabású turnéja keretében. New Yorkban és Los Angelesben egyaránt nagy sikerrel koncertezett.

„A küldetés nem más, mint a többi ember érzelmi forrásainak őrzése.”

Fiával 1996-tól tevékeny részt vállalt a Festival de la Chaise-Dieu elindításában, amely évekig köréjük szerveződött. Charles de Gaulle meghívására játszhatott az Élysée palotában, majd miután1968-ban megkapta a francia állampolgárságot, feleségével Senlis-ben telepedtek le.

Cziffra eltökélt szándéka volt a fiatal művészek (muzsikusok, képzőművészek) felkarolása, útjuk egyengetése. Művészi pályán való indulásukat közös hangversenyekkel, lemezfelvételekkel segítette. Éppen e célból építette újjá Saint Frambourg romos templomát és varázsolta hangversenyteremmé, melyet aztán Liszt Ferenc Auditóriumnak nevezett el.

Cziffra régészettel, a francia-magyar történelmi kapcsolatok kutatásával is foglalkozott, s évente fesztiválokat rendezett Festival du Graal néven. Feleségével létrehozták a Cziffra Alapítványt. Haza 1973-ban látogatott először – a magyar közönség tombolva ünnepelte.

Fia, aki tragikus körülmények közt, fiatalon hunyt el, karmestertalentum volt. A haláleset olyannyira megviselte Cziffrát, hogy soha többé nem lépett fel zenekarral, de lemezfelvételt sem készített zongorás versenyműből.

”A zsenik zsenije a zongorajátékban.” (Vásárhelyi Tamás Cziffra Györgyről)

Repertoárjának gerincét Liszt Ferenc művei alkották, a mester ihlette improvizációit bravúros virtuozitással rögtönözte, de gyakran tűzte műsorára Chopint, Schumannt és Rahmanyinovot, Grieget, Brahmsot, Franckot, Debussyt, Ravelt és francia barokk szerzők darabjait. Hangversenyeinek fénypontját híres Rimszkij-Korszakov Dongó-feldolgozása jelentette.

Tiszteletbeli elnöke volt a 100 tagú Budapest Cigányzenekarnak, 1986-ban Kőszeg díszpolgára lett. 1993-ban a francia állam Cziffra Györgynek adományozta a Becsületrend tiszti fokozatát, itthon megkapta a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét.

72 éves korában tüdőrák okozta komplikációk következtében szívrohamot kapott és a Párizstól délre fekvő Longpont-sur-Orge-ba szállították. 1994. január 15-én szíve örökre megszűnt dobogni, keze végleg megpihent. Kérésére Senlis-ben temették el.

Balázs János Liszt-díjas zongoraművész kezdeményezésére és művészeti vezetésével 2016. február 25-28. között valósul meg az első Cziffra György Fesztivál, amelynek a MOM Kulturális Központ ad otthont. A rendkívüli zongoraművész méltó emlékét a fesztivál négynapos koncertsorozattal, mesterkurzussal, zenei versennyel, kiállításokkal, gyerekeknek szóló programokkal és kreatív felhívásokkal ápolja.

Felhasznál irodalom:

Tóth Endre: Cziffra György életrajza

László Ferenc: Cziffra György és a bárzongorázás

Cziffra György: Ágyúk és virágok (Zeneműkiadó Vállalat, Budapest, 1983.)

Fotók: a Cziffra-család archívumából