bezár
 

színház

2016. 01. 21.
Az apa, aki ott se volt
Mikó Csaba: Apátlanok
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Kockázatos, de egyben üdvözlendő vállalkozás nagyszínpadon kortárs magyar drámát bemutatni. Mikó Csaba műve mai, releváns problémákat boncolgat, de az Apátlanok című előadás értéke mégis a színészi játék marad.

Az Örkény István Színházat vezető Mácsai Pál nem fél a rizikótól: a teátrum idei évadának első fele akár egy halálugrással is felérhet. A Köd utánam ugyan Mohácsi, de van az Örkényben abból elég; jó, még korántsem kifutott előadások (a Liliomfi például), jogosak lehetnek azok a kritikai hangok, hogy Mohácsi túl van reprezentálva. De ha Mohácsi jó, akkor az bizony nagyot szól. Aztán jött a Mese az igazságtételről avagy a hét szamuráj, ami már az előbemutatón is ellentmondásos fogadtatásban részesült, és a rendező Polgár Csaba előző munkája, a Merlin - Isten, haza, család sem töltötte meg a nézőteret. Most pedig az Apátlanok, egy hazai ősbemutató, amely elnyerte 2013-ban a Színházi Dramaturgok Céhétől a legjobb új magyar drámának járó díjat. Őszintén remélem, hogy a színház közönsége vevő az újdonságokra, és nyitottan áll majd egy ismeretlen műhöz, mert mind a vállalkozó kedv, mind pedig a rendkívül erős társulat megérdemelné a sikert.

Szkéné színház

A résztvevők mindent meg is tesznek, hogy a tárgyalt produkció „jól mutasson” a színpadon, de azt sajnos ők sem tudják leplezni, hogy ez a szöveg nem dráma. Nem dráma a csehovi értelemben sem, hiába monologizálnak sokat a karakterek. Mikó szövege sajnos sokkal erősebb lehet olvasva vagy kisregény formátumban, mint színpadon.

A darab egy hatgyerekes család életét követi végig a rendszerváltás előtti időktől kezdődően, egészen napjainkig. A jelenetek lineáris sorrendben követik egymást, néhol nagy időugrásokkal. A fókuszpontokban mindig egy nagyobb családi esemény van, egy disznóvágás vagy éppen az egyik lány esküvője. A szereplők mindeközben folyamatosan reflektálnak, a színpad szélére lépve közreadják belső monológjaikat, általában epés megjegyzésekkel vagy telítve önsajnálattal. A kommentárokban a jelenetek között megtörtént, de nem látott eseményeket is elmesélik, például a színen egyszer sem látható apa reakcióit – úgy mellékesen. A szöveg pedig hol naturalisztikus, hol költői, de egyszer például egy Andersen-idézet is elhangzik, aminek miértje rejtély marad.

A rendező a színház vezető dramaturgja, Gáspár Ildikó, aki már számos esetben bizonyította rátermettségét, így bennem elég sokszor megszólalt a kisördög, miszerint valószínűleg ez volt a legtöbb, amit ebből a műből ki lehetett hozni. Pedig ha csak a szüzsét nézem, sokkal erősebb is lehetne az élmény, hiszen szinte mindegyik karakter tipikus, ráismerhetünk az utcán vagy a távolabbi rokoni vagy baráti körből. Itt van a boldogtalan házasságban élő Anya (Kerekes Éva), aki férjének folyamatos távollétét csak úgy viseli el, hogy minden energiáját betegen született gyermekére fordítja, a többieket csak „tisztességesen” felneveli. Tominak (Nagy Zsolt), aki miniszterelnök akart lenni, de még tovább sem tud tanulni, 18 évesen el kell mennie dolgozni, hogy eltartsa a testvéreit, aztán meg a saját családját is egyszerre. Doda (Tenki Réka), a felügyelet nélkül hagyott lány, aki aztán „félrement”, és Pesten, művészközegben próbál meg kiteljesedni. Laci (Polgár Csaba végre egy igazán negatív szerepben), a kókler, akinek minden gondolata csak arról szól, kit hogyan használhat fel ahhoz, hogy gazdag lehessen, mindezt persze a legkevesebb erőbefektetéssel. Feszter (Takács Nóra Diána) világmegváltó akar lenni, de szociális munkásként dolgozik. Végül pedig Simon (Patkós Márton), a mai kor gyermeke, aki mindenkit megfigyel, mindenkit kielemez, csak éppen saját magát nem; egyik diplomát a másik után szerzi, de hogy mire viszi, arra a darab nem ad választ.

Mindez Boros Lőrinc ötletes terében történik, ami a késő szocializmus kedves társasjátékát ülteti háromdimenziós térbe, néhol igen frappáns kellékhasználattal. Ötletes a vetítés, Gáspár Ildikó jól mozgatja a színészeit ebben az absztrakt térben, akik igyekszenek megbirkózni a szöveggel és a lehető legtöbbet kihozni belőle, nemegyszer „kipótolni” azt. A legjobban talán Tenki Réka járt, akinek lehetősége van egy változatos fejlődési ívet bemutatni: először naiv, magára hagyott kislány, aztán a falusi nyomorból szabadulni akaró lázadó kamasz, előbb tipikus bölcsészkarikatúra, majd művészként magát megtalálni igyekvő magányos nő. Ez a fejlődés egyre több színnel történik, nemcsak a karakter, hanem a színésznő oldaláról is, fejben letisztázott és gesztusokkal remekül összerakott a jellemábrázolás. Takács Nóra Diána kevesebből is hasonlóan erős, kompakt alakítást nyújt, nem is beszélve Polgár Csabáról, aki annyira tenyérbe mászó, hogy azt nem lehet nem csodálni. Tenki Dodájához képest kevésbé logikus a Patkós Márton játszotta Simon jellemfejlődése, de a végzős egyetemista emlékezetessé formálja, egy-két beszólása „lenyúlja a show-t” rutinosabb kollégái elől is, ahogy ezt a mainstreamben mondani szokás.

Nagy Zsolt állandóan panaszkodó munkásával már kevésbé bánt kegyesen az író, de a legrosszabbul kétségtelenül az Örkény egyik legtehetségesebb színésznője, Kerekes Éva járt. Már rá kiosztani a szerepet is tévedés: egyszerűen túl fiatal ahhoz, hogy elhiggyük neki ezt a sok gyereket, de ez a kisebbik baj. A nagyobb inkább az, hogy alig van rendes szövege, és míg a többiek viszonylag sokat beszélnek Anyuról, addig ő a darab második felvonásában ugyan szinte végig színen van, de alig szólal meg. Rettenetesen hiányzik neki egy olyan jelenet, amiben igazán helyzetbe van hozva. Így leginkább az a pillanat marad meg a néző fejében, amikor az első felvonásban lekurvázza az abortuszon frissen átesett lányát. Hogyha van egy előadásnak vesztesége, akkor az Apátlanoknak egyértelműen Kerekes Éva "elpazarlása" az, és ezen egyáltalán nem segít, hogy az utolsó képben rá irányul a figyelem. Még szerencse, hogy következő „anya-alakítása”, a Mesél a bécsi erdő anyája Bagossy rendezésében nagy valószínűséggel kárpótolni fogja őt is, és a tehetsége hozzám hasonló elkötelezett híveit is.

A szándék nemes, a téma aktuális, reflektál az előadás a közbeszédben éppen most előtérbe kerülő nagycsaládos retorikára, de a mű gyermekbetegségei miatt az erő, a katarzis sajnos a részeredmények ellenére hiányzik az Örkény Színház új bemutatójából.

 

Mikó Csaba: Apátlanok

 

Anya: Kerekes Éva

Tomi: Nagy Zsolt

Doda: Tenki Réka

Laci: Polgár Csaba

Feszter: Takács Nóra Diána

Simon: Patkós Márton

 

Díszlet: Boros Lőrinc

Jelmez: Izsák Lili

Dramaturg: Ari-Nagy Barbara

Zene: Kákonyi Árpád

Asszisztens: Érdi Ariadne

 

Rendező: Gáspár Ildikó

 

Örkény István Színház, 2016. január 15.

Fotó: Gordon Eszter

nyomtat

Szerzők

-- Baráth József --


További írások a rovatból

Lev Birinszkij: Bolondok tánca a Radnóti Színházban
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Somorjai Réka: BOJZ című drámája a Szkéné Színházban
Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban

Más művészeti ágakról

Oksana Karpovych: Lehallgatva című filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Kurátori bevezető
építészet

Huszadik Média Építészeti Díja finálé
Az idei Verzión fókuszba kerülnek az anyák küzdelmei


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés