"Mintha egyszerre vittek volna a vidámparkba és a kórbonctani intézetbe rollerezni"- foglalja össze Németh Gábor, milyen érzés volt újraolvasni a könyvet. Hozzáteszi még, hogy a puszta tény is megnyugtatja, létezett ilyen ember, s hogy magyarul is lehet ilyen mondatokat írni, ilyen nagyvonalúan létezni. Reményi József Tamás szerint édes fájdalmat és sóvárgást vált ki az olvasóból a könyv, mert jól érzékelteti, milyen irigylésre méltó dózisban fogyasztotta a kultúrát Szentkuthy, aki számára nem "élet és irodalom", hanem "élet és élet" létezett, azaz egyszerre szellemi és az érzéki izgalom, hiszen egyik sincs meg a másik nélkül, a kettő folyton egymásba játszik és jár át, kölcsönösen hat egymásra. Erre lehet jó példa a Reményi által említett interjú, melyben Szentkuthy lánya nyilatkozik arról, milyen apa volt. Eszerint az író mintha még az apaságot is szövegszinten élte volna meg. Németh Gábor pedig a következőt idézi: "nekem a száraz adatok égő csipkebokrok" - amit aztán a pánerotikus mellérendelések szóösszetétellel jellemez. Szerinte Szentkuthy nem tud úgy nézni a világra, hogy az számára ne égő csipkebokorrá váljon. 

A Szentkuhy-féle enciklopédikusságban nem létezik hierarchia, minden egyformán értékes és érdekes, ami egyúttal kizárja a didaktikusságot, a tanító jelleget. Hovatovább, maga az író is olyan színésznek tűnik, aki folyton csak a szerepeiben létezik, nincs igazi énje, ez Németh Gábor szerint szervesen összefügg a mindent mindennel egyenértékűvé tevő gondolkodásmóddal, hiszen az egyes eszmék közti hierarchia felállítása nélkül lehetetlen végigmenni egy identifikációs folyamaton. Vári György úgy fogalmaz, Szentkuthy egyszerre veszi magát halálosan komolyan és egyben játssza a clownt, ami az írásait szórakoztatóan és lenyűgözően sokszínűvé teszi, ugyanakkor bosszantó is lehet, hogy nem igazán tud az olvasó az olvasottakból egy egységes személyiséget megkonstrurálni. 

Vári egyébként az egyetlen, aki nem újra-, hanem először olvasta a könyvet. Úgy gondolja, ezt a tényt önmagában is lehet már egyfajta kulturális látleletnek tekinteni, ami abból következik, hogy egy olyan kultúrában nőttünk fel, aminek  emlékezete szűk térben mozog, konzervatív, de legfőképp konformista. Ez okozza, hogy egy sor alkotót egyszerűen  a különc, "jobb esetben az érdekes különc" kategóriába sorolunk. Az est során rengeteg név elhangzott, noha Reményi jelezte is, hogy összességében mégiscsak egy kis csoportról van szó, akiket Szentkuthy szellemi társainak lehet tekinteni. Vári György szerint például Füst Milán állhat hozzá legközelebb gondolkodásmódját tekintve. Az enciklopédikusság és az egyetemlegesség igénye felől nézve pedig Határ Győző vagy éppen Hamvas Béla, de többször elhangzott Németh László és Halász Gábor neve is. 

Reményi szerint egy olyan rétegről van itt szó, akik a huszadik század folyamán csapdába kerültek, taccsra tette őket a történelem. Az Előhívás estjein gyakran felbukkanó motívum a (valóban) művelt polgári középosztály kevéske képviselőjének sodródása, gyökértelensége és szerepdilemmái, az egyik klasszikus példa Márai Sándor szokott erre lenni. Azért érdemes nyomatékosításként odatenni, hogy a valóban művelt réteg, mivel ahogyan a könyvből felolvasott egyik rövid részlet is mutatja, Szentkuthynak és társainak egy olyan közegben kellett léteznie, ahol a keresztény úri középosztály tagjai számára az, hogy valaki  kutatási célból készül Angliába, nem mondott semmit, ellenben irigykedtek rá, hogy akkor most biztos nap mint nap csak olyan fogadásokra jár majd, ahol lordokkal találkozhat.  Reményi szerint  a magyar irodalom ezen figuráinak különcsége abból is áll, hogy legtöbbjük (kivéve talán egyedül  Márait)  levonta a saját történelmi kelepcébe kerülésének esztétikai konzekvenciáit is, életművüket is eszerint alakították. Jánossy Lajos szerint - aki számára az újraolvasás már jócskán tompított az egykori felkavaró olvasási élményeken - érdekesek azok az etikai értelemben vett sűrűsödési pontok a szövegben, amelyek épp a Reményi által említett történelmi csapdákra reflektálnak. 

Másrészt épp Jánossy említi, hogy az esszéisztikus, enciklopédikus jelleg mellett érdemes Szentkuthy portrérajzoló készségére is odafigyelni. Egy adott nézőpontból a  Frivolitások és hitvallásoknak van egy főszereplője is, ez pedig az apa figurája, illetve végigvihető egy vezérmotívum: a viaskodási kényszer, az apa legyőzősének vágya. Mivel Szentkuhy maga is hivatkozik Freudra, egy pszichoanalitikus olvasat is könnyen adja magát. 

Az est tanulsága, hogy a 20. században nem lehet Dante módjára élni, az az enciklopédikusság és egyben mindent befogadni akarás már nem képes működni. Jánossy szerint ugyanis lehet írni ókori kulturális jelenségekről, de ha a kultúrából már kiveszett az ezekhez kötődő szertartásrend, akkor az nem más, mint csupán leletmentés. 

Végezetül egy anekdota Szentkuthy szellemi magányosságára: az 1920-as években  Az eltűnt idő nyomábannak egy könyvtári példányát olvasta a Palatinus strandon. Négy évtizeddel később ugyanazt a könyvet kölcsönözte ki, az egykor bekerült homokszemeket ő pörgette ki belőle.