E tárlat az első állomása annak a hároméves programsorozatnak, amely keretében a KOGART összesen nyolc – nagy magyar festők életművét vagy a magyar festészet egy-egy kiemelkedő korszakát feldolgozó – tárlatot rendez a Testőrpalota épületében. Nem csak hiánypótlásról van azonban szó, hanem egy régóta érlelődő kurátori programterv megvalósításáról is: Szinyei Merse Anna 1987-ben rendezte össze a Magyar Nemzeti Galéria XIX. századi magyar festészeti állandó kiállításának igen széles merítésű anyagát, amelyben Koszta fő alkotásai egyfajta átvezetésül szolgáltak a XX. századi szekció műveihez. Szinyei 2014-ben adta ki több évtizedes kutatásait összegző könyvét (Koszta József [1861–1949] élete és művészete a dokumentumok tükrében, KOGART, Budapest, 2014), s a megjelenéssel nagyjából egy időben, a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban megnyílt egy átfogó Koszta-kiállítás, amely szintén a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány és Szinyei közös munkájának eredménye volt.

Akárcsak ez utóbbi, a december 10-én nyílt budapesti tárlat is kronológiai sorrendben, az egyes korszakok köré csoportosítva mutatja be a köz- és magángyűjteményekből származó közel száz művet a Testőrpalota első és második emeletén. Az egyes szekciókat a falakra került arany-fehér molinók tagolják, rajtuk remek érzékkel válogatott Koszta-idézetek és tartalmas szöveges apparátus, ami megfelelően orientálja a befogadót a ritkán látott festmények útvesztőjében.

A kurátorok a sajtótájékoztatón és több interjúban is kiemelték, hogy legfontosabb céljuk a festő nemzetközi vérkeringésbe való belehelyezése úgy, hogy az impresszionizmus nyomán és ellenében létrejött tendenciák közt orientálják, illetve ütköztetik különböző nyugati életművekkel (pl. Georges Rouault, Monet, Rembrandt, Fantin-Latour), amelyek Koszta megértéséhez tagadhatatlanul szükségesek. Az „Alföld festője” titulus kizárólagosságától eltávolodva a külföldi párhuzamokra koncentrálnak, ami nem nehéz, hisz a festő életútja egész Európán átível. Habár Erdélyben született, mégis Szentes mellett, az alföldi tanyavilágban találta meg a számára megfelelő élet- és alkotóteret, amitől még a nagybányai vagy a szolnoki művésztelep sem tudta tartósan elcsábítani.

Szabadságvágya összefonódott egyfajta belső lángolással, ami festményeire is rányomta bélyegét, s a róla dicshimnuszokat zengő korabeli és nemzetközi kritika is pont azt emelte ki, milyen karakteresen tudja visszaadni az Alföldön is élő magyarság különös, temperamentumos és jellegzetes lelkét. 1910 és 18 között hosszabb tanulmányutakat tett Párizsban, Velencében, valamint Belgiumban és Hollandiában, ám művészi öntudatát a külföldi hatások sem bontották meg: „Persze, szerettem volna mindig utánozni azokat, akik ennyire tetszettek – de hát nem ment. Mindig csak Koszta-kép jött létre. Mert a jó kép születik, nem lehet akarni.” (1937)

A kiállítás a müncheni és itáliai korszakkal (1893–1910) nyit. Budapesti és bécsi tanulmányai után itt alapozta meg a következő évtizedek posztimpresszionizmusát és expresszionizmusát, miközben a plen air (Fürdő után) festészettel és a sokalakos történelmi jelenet akadémikus műfajával (Mátyás és Beatrix találkozása) is megismerkedett. Koszta életműve jelentős részét a szabadban festette, a műteremben már alig-alig korrigált – a kirívó kontrasztok, a felerősített színek és az anyagot összefonó képi összhang az alkotás közben megélt pillanat benyomásait tükrözik vissza.

Kassák is felhívja a figyelmet (Nagybányától napjainkig, Budapest, 1947), de a festményeken végigtekintve mi is rögtön láthatjuk, hogy a fehér szín Kosztánál kiemelt jelentőségű. A meszelt parasztházak (Malom putrikkal), a ropogós blúzok (Kukoricatörés) kirívó, mégis helyénvaló fehérséggel világítanak az érett művekre különösen jellemző sötét tónusok között, az ilyenfajta ütköztetések pedig nem pusztán feszültséget, de egyfajta egyedi, csak nála fellelhető belső ritmust is adnak a jeleneteknek. A nagybányai éveken, az Annuska-képeken valamint külföldi tapasztalatokon túl a tárlat külön szekciót áldoz Koszta téma- és stílusvariációinak, így számos (ön)portrét, csónakot, tengert, kukoricatörést és szélmalmot tekinthetünk meg, végignézve festészetének hatvanévnyi evolúcióját. Az elképesztő gyűjtemény után a kiállítást stílszerűen egy fénykép s egy vetítőszoba zárja, miközben a köztes folyosókon és vitrinekben megtekinthetjük dokumentumait, levelezését és okleveleit is.

Az újító szellemű, Koszta egész életműve előtt tisztelgő kiállítás remek arányokkal dolgozik, s a legalább tucatnyi helyről kölcsönzött festmények olyan pontossággal rajzolják fel a magyar festő pályaívét, hogy az mindenkit kárpótoljon a majdnem 70 évnyi elmaradás miatt. A magyarázó szövegek és a korszakokat reprezentáló képek szimbiózisának köszönhetően végül mi is tökéletesen érteni fogjuk, miért tekintik Koszta Józsefet első, Műcsarnokban kiállított képe óta (Hazatérők, 1897) európai színvonalú, mégis tradicionálisan hazai képi világot megmozgató, modern, öntudatos művésznek.

A kiállítás kurátorai dr. Szinyei Merse Anna, művészettörténész, a MNG nyugalmazott főmuzeológusa és Fertőszögi Péter művészettörténész, a KOGART kuratóriumának elnöke.

Koszta József gyűjteményes kiállítása megtekinthető a Várkert Bazárbeli Testőrpalotában (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2.) 2016. április 17-ig.

Fotók: Komornik Eszter