A töredékesen, jelentős időugrásokkal elmesélt történet a vallási fanatizmus problémáját feszegeti. Egy francia apa indul eltűnt lánya keresésére, aki feltehetőleg beleszeretett egy dzsihádista fiúba, és új életet kezdett vele. Az elkeserítően kevés nyom ellenére beleveti magát a nyomozásba, az úton pedig elkíséri kamaszkorú fia is, de a kutatás évekig elhúzódik. Egészen Pakisztánig jutnak, számos epizódszereplővel találkoznak, közben a személyiségük is teljesen átformálódik, és kettejük kapcsolata is sokat változik. Az út során a hangsúly átkerül az apáról a fiára, egy idő után ő válik a film főszereplőjévé. A Dardenne-testvérek koproduceri segítségével készült Cowboyok a klasszikus westernekre való referenciákat és rengeteg country dalt is felvonultat.

PRAE.HU: Hogy talált rá az európai cowboy fesztiválokra?

Egy barátomtól kapott könyvben találtam egy leírást ezekről a fesztiválokról. Utánanéztem egy kicsit, és kiderült, hogy minden hétvégén körülbelül 20 ilyen tematikájú rendezvényt tartanak szerte Franciaországban, ami elképesztő dolog! Néhány csak a beöltözésről és a táncolásról szól, de van, ahol lovagolnak és célbalövő versenyeket tartanak. Érdekes ötletnek tartottam, hogy a filmben megrajzoljak egy olyan közösséget, amelynek a tagjai cowboynak tartják magukat, és az arabokban látják az indiánokat. Én baszk vagyok, amikor gyerekkoromban a bátyámmal filmeket néztünk Franciaországban, mindig azt mondtam neki, hogy szerintem az indiánok pont olyanok, mint mi, baszkok. Az egyik kisebbség jelképezni tudja másikat, mert az élményeik nagyon hasonlóak.

Nagy szerencse volt, hogy egy ilyen filmet Kelet-Franciaországban is le tudok forgatni, nem kell érte Montanáig utaznom. Ráadásul ez az európai cowboy-szubkultúra alig ismert. Ha egy amerikai börtönt mutatsz, legyintenek, hogy már hatszázszor láttak ilyet. De ha egy franciát választasz, az különlegesebb, így fel tudod kelteni vele a nézők kíváncsiságát. Nagyon fontosnak tartom, hogy olyasvalamit mutassak, amit a nézők még nem láttak, forgatókönyvíróként is ezt tartom szem előtt.

Thomas Bidegain Cannes-ban

PRAE.HU: Miért döntött úgy, hogy eltér a konvencionális történetmeséléstől?

Tíz éve dolgozom forgatókönyvíróként, mostanában azt vettem észre, hogy a sorozatok népszerűsége miatt a nézők egyre jobban szeretik a bonyolult történetszövést. Innen jutott eszembe, hogy négy különálló szálat rakok a filmbe. Forgatás közben olyan érzésem volt, mintha egy sorozat első évadán dolgoznék, és a film négy része négy különböző epizód lenne. Az első 2012-ben játszódik, Osama bin Laden halála után. Amikor négy évvel ezelőtt elkezdtünk dolgozni a forgatókönyven, senki sem beszélt a dzsihádról. De egyre több hír röppent fel az ISIS-ről, így attól tartottunk, hogy opportunistának fogunk tűnni. Attól is féltem, hogy a történet felfalja a filmet. Pedig nem az volt a célom, hogy a dzsihádról készítsek filmet, ez csak a történet egyik eleme.

PRAE.HU: Ami a bonyolítást illeti, főszereplőből sem egyet, hanem mindjárt kettőt választott.

Egy család különböző generációit akartam bemutatni, és az általuk képviselt értékrendeket. Az apa az „indiánok vs. cowboyok” felosztás szerint gondolkodik, akárcsak a száz évvel ezelőtti emberek, akiket ez a gondolkodásmód háborúba sodort. Amikor az apa belép az arab negyedbe, úgy áll hozzá, mintha komancs terület lenne. Az, ahogyan ő szocializálódott, már nem életképes, ezért van bukásra ítélve. Az utazás során megpróbál mident kézben tartani, de éppen ezért mindent el is veszít, magányossá és keserűvé válik.  A fia már egy kicsit okosabb nála, ugyanazt az utat járja be, mint az apja, de a nyitottsága miatt közelebb tud kerülni az emberekhez, így több mindent képes megérteni. A két karakterrel fejlődést akartam bemutatni, azt, hogy generációváltásra van szükség ahhoz, hogy egy új értékrend kerüljön előtérbe. Emlékszem, amikor a forgatókönyvet írtam, azt gondoltam, hogy ez a történet egy apáról fog szólni, aki a lánya keresésére indul, de a feleségem felhívta rá a figyelmem, hogy ez valójában egy fiú története, aki az apját keresi. Valóban ez is benne van a filmben.

PRAE.HU:​ Mennyit örökített át John Ford klasszikusából, Az üldözőkből (1956)?

Nem volt direkt ráhatás, csak egy megszállott fickót akartam bemutatni, aki mindent elveszít, még a szabadságát is.

PRAE.HU:​ Miért döntött úgy, hogy maga rendezi meg a filmet?

Azt szoktam mondani az elsőfilmes rendezőknek, hogy fogják vissza a személyes indíttatású ötleteiket.  Mégis, azt vettem észre, hogy nagyon sok személyes dolog van a forgatókönyvben, úgy éreztem, hogy ez az én dalom, nekem kell elénekelnem. Rendezés közben tanultam meg, hogy minden egyes döntés, amit hozol, elárul valamit a személyiségedről, ez egyfajta önfeltárulkozás. Amikor elkezdtem írni a könyvet, a fiam 16 volt, és egy napon ráébredtem, hogy semmit sem tudok róla. Nagyon megrázó felismerés volt. Azt hiszem, ez az élmény nagyon mélyen benne van a filmben, illetve az a reményem, hogy a fiam jobb ember lesz nálam. A Cowboyokban nagyon sok személyes dologról beszélek, de elrejtem őket a dzsihád és a keresés motívumai mögé.

PRAE.HU: Hogyan választotta ki a színészeit?  

Hamar eldöntöttem, hogy François Damiensre szeretném osztani a főszerepet. Láttam benne a vagányságot és az erőt, amit szerettem volna ehhez a szerephez: rá tudjak tenni a fickóra egy cowboykalapot anélkül, hogy ettől hülyén nézne ki. Franciaországban nem sok ilyen színészt találsz. Amikor felkerestem François-t, és azt mondtam neki, hogy lesz egy kis lovaglás, forgatni fogunk erre-arra, Marokkóban, Pakisztánban, csak annyit mondott, hogy „persze, simán!”. Nagyon bevállalós figura.

PRAE.HU: Kezdettől fogva tudta, hogy François-val szeretne dolgozni. De hogy talált rá Finnegan Oldfieldre?

Ez más helyzet volt, mert Kid 20 éves, olyasvalakit akartam a szerepére, aki ismeretlen, ezért sokáig castingoltunk. Amikor Finnegannel találkoztam, úgy éreztem, van benne valami Kid jelleméből, ő nem olyan városi gyerek, mint a többiek. Kid elég szótlan karakter, ezért örültem, hogy Finneganben találok valami rejtélyeset. Amikor először látta a filmet, nagyon meg volt hatva. Ez sokat jelentett nekem is.

PRAE.HU: Hogy zajlott a forgatás?

9 hétig tartott, 2014 novemberétől idén januárig. Végül négy országban forgattunk: Franciaországban, Belgiumban, egy kicsit Hollandiában, és Rádzsasztánban, a pakisztáni határ mellett. Pont akkor történt a Charlie Hebdo szerkesztőségét ért támadás, amikor befejeztük a forgatást. Nagyon ijesztő volt hallani, hogy odahaza milyen erőszak történt, éreztük, hogy nagyon óvatosnak kell lennünk. A stáb minden tagja egyfolytában a híreket hallgatta, hívogatta a családtagjait. Úgy döntöttem, mindannyiukkal egyenként beszélek, és elmondom nekik, hogy a legtöbb, amit most tehetünk, az, hogy elkészítjük ezt a filmet, és így reagálunk a történekre. A filmek ereje abban rejlik, hogy szólni tudnak az emberekhez.  Azzal, ha közel engedjük a nézőket a karakterekhez, kicsit többet meg fognak tudni érteni a helyzetből. Amikor fiatalabb voltam, úgy tekintettünk a filmekre, hogy belőlük tudunk tanulni az életről. Manapság inkább arról van szó, hogy a filmekbe túl sok minden van belezsúfolva.

A Cowboyok előzetese

PRAE.HU: A végefőcímben tényleg Ön énekli a Small Town Boyt?

Vicces, hogy ezt kérdezi. Azért akartam feldolgozni ezt a dalt, mert észrevettem, hogy a szövege pont arról szól, mint a filmünk. Tökéletesen passzol hozzá! Már a forgatás előtt kiválasztottam a dalokat, míg a forgatókönyvet írtam. És találtam egy remek Small Town Boy-feldolgozást, de sajnos nem kaptuk meg hozzá a jogokat. Ezért a végén szóltam a film zeneszerzőjének, hogy jó, akkor majd én eléneklem. Saját verziót készítettünk belőle, de a szövegen nem változtattunk.

Sokat gondolkoztam azon, hogy milyen dalok kerüljenek a filmbe. François énekli a Tennessee Waltzot, ami egy remek dal, Connie Francisé az a változat, amit a filmhez kiválasztottunk. Korábban még sosem énekelt. Elmentem hozzá Bretagne-ba, hogy meglátogassam és amikor ránézett a csomagjaimra, megkérdezte: „Nahát, elhoztad a gitárod is?”. Azt feleltem: „Nem, ez a te gitárod. Mutatok rajta pár fogást.” Nagyon vicces volt látni az arcát.

A  stáb Cannes-ban a film világpremierje után

PRAE.HU: A Cowboyok több különböző filmes műfajhoz is kapcsolódik, a westernhez, a road movie-hoz vagy a családi drámához. Melyikhez érzi legközelebb?  

Szerintem családi dráma, de ahogy mondtam, el akartam rejteni a személyes élményeimet és a műfaj erre nagyszerű eszköz. A műfaj leegyszerűsíti a világot, és úgy gondolom, hogy nagyon demokratikus is, mivel mindenki számára nagyon könnyen érthető. Például a börtönfilmes zsánerben, mint mondjuk A prófétában, a pénz, a hatalom és a tulajdon körül forog minden. Itt is hasonlóról van szó, csak leszűkítettem a közösséget olyan figurákra, akik cowboynak öltöznek. Látod, hogy mindenki amerikai cipőt és farmert hord, mindenki amerikainak néz ki, de közben tudod, hogy a mi közösségünkről van szó.

PRAE.HU: Jacques Audiard-ral korábban négy filmet készítettek. Készül még vele dolgozni a továbbiakban?

Régóta dolgozunk együtt, és bár most külön hajóban evezünk, egymás mellett haladunk. Általában minden nap találkozunk, de most, hogy a munka nem köt össze, heti egyszer vacsorázunk együtt és ötleteket cserélünk. Néha kicsit panaszkodunk, mert egy film elkészülése hosszú és időigényes folyamat és néha problémák is felütik a fejüket. Jacques megnézte a filmem és tetszett neki, nagyon támogató volt.  Szerintem fogunk még együtt dolgozni ezután is. Már van is egy ötletem, amin elkezdhetnénk közösen agyalni.

A Cowboyok 2015. december 17-én került a hazai mozikba.

A cannes-i interjúért köszönet a Mozinetnek!