1984-ben járunk Magyarországon. Főszerepben egy nagy család: papa, mama, gyerekek, csak a csupa szív, szeretet hiányzik, és nem tréfa csupán a baj. A családhoz nem tartozik semmilyen fokon egy tanár, Lajos bácsi, aki a kislány, Erika születésnapjára érkezik vendégségbe, s azt szeretné megtudni, miért szarik be a gyerek folyton az iskolában. Jól sejti, hogy az okokat otthon kell keresni, így tudjuk meg vele együtt mi is, hogy mi az, aminek köszönhetően a kislány finoman szólva visszamaradt a fejlődésben. Ebben a családban valahogy mindenki beteg: Pista alkoholista; felesége, Olga mániás depressziós; Pista testvére, Miska elmebeteg; Miska felesége, Anikó nem bírja elviselni a gyerekeit, akik persze nem is elviselhetőek: Tibi egy ördögfajzat, a pufi és sértődős Zolika pedig méltó társa a csínytevésekben. Teljes kilátástalanság, reménytelenség, az emberség nulla foka.

Pintér Béla a hanyatló szocializmus társadalmi valóságáról fest igencsak lehangoló képet. A kádári mintaállam hazug díszletei mögött megbúvó kőkemény valóság ez, ráadásul a rendszer egyik fő kiszolgálójának, egy BM-tisztnek a családján keresztül megmutatva. Nem a legvidámabb barakk, a gulyáskommunizmus álcáját látjuk, hanem azt a Magyarországot, amely éllovas volt az öngyilkosságok és az alkoholisták számában, ahol a hagyományos családi élet végzetesen bomlásnak indult. Ez az igazi szocreál. A lelki, érzelmi zűrzavar ábrázolása mellett kitűnő a teljes kulturális zűrzavar megmutatása is. Egyszerre van meg a családban a Horthy-korszakra visszatekintő nosztalgia, a vallásos formák megőrzése a vallás szellemi tartalma nélkül, a munkásmozgalmi indulók, a magyar nóta és a citerával kísért népdal. A szocializmus eklektikus romvilága, amely mintha ma, harminc évvel később is élne és virulna a maga agóniájában.

A 2004-ben bemutatott, Pintér Béla-féle előadás meglehetősen markáns értelmezését nyújtotta a megszokott módon saját maga által írt darabnak. Többen Pintér legsikerültebb rendezésének tartják A sütemények királynőjét. Nem könnyű feladatra vállalkozott hát Markó Róbert negyedéves bábrendező szakos hallgató, amikor pont ezt a kőkemény, thrillerbe forduló darabot választotta vizsgaelőadásának. Már csak a drámai mű összetettsége miatt is: a borgőzös és szarszagú realizmust Pintér szürreális elemekkel vegyíti – ezt az elemelést az eredeti rendezés egy sajátos forgószínpados megoldással valósította meg, ahol a naturális játék tulajdonképpen egy elvont, nem valóságos térben zajlott. Markó Róbert ellenben egy reálisnak ható teret rendez be, amelyet egy fémketrec ölel körbe – utóbbi ugyan szimbolikus elem, a benne zajló „ketrecharc” azonban nagyon is valóságos.

Az előadás azonban az Ódry Színpadon valahogy nehezen születik meg. Bár nagyon jó egyéni teljesítményeket látunk, az összhatást tekintve nem üt át igazán a játék. Ennek egyrészt talán az lehet az oka, hogy nem összeszokott társulat játszik, hanem különböző színészosztályok növendékei megfejelve már végzett színészekkel; másrészt mégiscsak egy fiatal rendezőről beszélünk, aki mögött még nincs kellő mennyiségű tapasztalat, hogy ennyi szereplőt instruáljon. És persze a téma már csak életkori okokból is túlsúlyos lehet egy huszonévesnek. Pintér Béla poénjai itt néha erőltetettnek hatnak, a humorral oldás nem nagyon sikerül, ami kissé görcsössé teszi az egész előadást. És mivel a szürreális elemelés is hiányzik, tényleg telibe kapjuk a brutalitást, ami ennyire közvetlenül elénk tárva kissé soknak tűnik.     

A két legfontosabb szerep Pistáé, a rendőrtiszté, illetve Erikáé, a lányáé. Mind Bányai Kelemen Barna, mind Főglein Fruzsina igen erős alakítást nyújt az előadásban. Bányai képes megmutatni a figura összetettségét: egyrészt egy alkoholista és alkoholmámorában brutálissá váló, erőszakosságával egyeseket (Erika, Olga) pszichésen beteggé tevő, másokat (Tibi, Zolika) hasonló erőszakosságra nevelő BM-dolgozót, másrészt a nagy családról egyedül gondoskodó apát. Főglein Fruzsina nagyon érzékenyen és pontosan rajzolja meg a körülmények legnagyobb áldozatát a maga kis füllentéseivel, antiszociális viselkedésével, szeretethiányával és az ebből fakadó fejlődési visszamaradottságával.

Az előadásból kimarad a Papa, a szenilis nagyapa, helyette Pintér Béla képe lóg a falon. Bányai Kelemen Barna rámutat: „az öregtől lestünk el minden fogást”. Valóban, Pintér Béla árnyéka rátelepszik az előadásra: aki látta az ő változatát, óhatatlanul is hozzá méri az újat, amely vele szemben könnyűnek találtatik. Markó Róbert rendezése nem okoz maradandó élményt, de egy rendezői pálya egyik első állomásának kifejezetten ígéretes.

Pintér Béla: A sütemények királynője

(családi tündérdráma)

Szereplők:

Bányai Kelemen Barna

Bozó Andrea

Főglein Fruzsina

Kovács Domokos

Pethő Gergő

Sedró Áron

Urbanovits Krisztina

Vilmányi Benett

Vizi Dávid

Látvány: Bobor Ági

Rendezőasszisztens: Valkai Andrea

Rendező: Markó Róbert

Bemutató: 2015. december 3.

Ódry Színpad

FOTÓ: SZKÁROSSY ZSUZSA