PRAE.HU: Képeidre a letisztultság, precizitás jellemző. Ez a személyiségedre is igaz?

Szerintem nem (nevet). De ez általában így van: akiket ismerek és hasonlóan letisztult dolgokat csinálnak, náluk sincs otthon minden élére állítva. Én is inkább hanyag típus vagyok, a koncentráltság csak a művészetemre igaz.

PRAE.HU: Műveidben fontos a szöveg és kép kapcsolata. Az ’of places no longer being separated’ című installációban melyik az, amelyik erősíti a másikat? A munkák külön-külön is megállják a helyüket?

Én mindig installációban, kiállításban gondolkozom és a kis képek mellett nagyon fontos, hogy ott vannak a nagyméretűek is. A szöveg-kép kapcsolatra vonatkoztatva is nemleges a válaszom, mert szöveg nélkül a képek nem lennének teljesek. Számomra az a játék a fontos, hogy mi történik a szövegekkel és a képekkel egymáshoz viszonyítva; kevésbé az, hogyan változtatják meg a jelentést, inkább az, hogyan adnak jelentést egymásnak. A szövegkörnyezetéből kiragadott mondat önmagában gyakorlatilag semmit nem jelentene, mert valljuk be, ezek a munkák nem fotóművészeti remekek. A pozíciójukat a képhez való viszonyuk adja meg. A képek pedig önmagában nem „elegek”. Kipróbáltam egy csomó (kép-szöveg) párt. Kapcsolatot véltem felfedezni, amikor a kiállított képeket és szövegeket egymás mellé helyeztem. Egyébként ez a kapcsolat is egy állandóan változó valami, most például, hogy ki lettek állítva, ismét más értelmet nyertek.

PRAE.HU: Pontosan honnan vannak a szövegrészletek?

John Berger (angol regényíró, szül.: 1926 – a szerk.) From A to X című regényéből. A mű egy fiktív levélgyűjtemény, ebből válogattam a mondatokat.

PRAE.HU: Az számít, hogy a papíron hol szerepel az írógéppel írt szöveg? Egyiken alul van, másikon felül…

Talán vizuálisan. A képhez, illetve önmagához képest. Külön jelentése nincsen. Talán még az is közrejátszott, hogy a mondatot a regény elejéről vagy végéről ragadtam ki. De alapvetően, az installáció szempontjából nincs jelentősége.

PRAE.HU: A Molnár Ani Galériának relatíve kis tere van. Ez számodra előny vagy hátrány?

Én mindig akkora térben gondolkodom, amekkora van. Kis térben mindenképpen egyszerűbb kiállítást csinálni.

PRAE.HU: A kiállítás egy hosszú angol címet kapott. Meg tudnál esetleg fogalmazni ehhez egy jó magyar fordítást?

Nem (nevet). Tetszett az a jelentés, ami a regényben volt, de nem biztos, hogy a nézők számára, a regény ismerete nélkül érdemes lenne magyarra fordítani. Szerintem a szövegkörnyezet nélkül, angolul jobban működik, de mivel nagyon tetszett, ahogyan a térrel játszik a szöveg, és az én munkáimban is terek jelennek meg, ezt a (fél)mondatot választottam. A mű ismeretében valahogy így hangzana a fordítás: „újraegyesült terek”.

PRAE.HU: Honnan lettek kiválasztva ezek a képek?

A saját archívumomból. Többféle fényképezőgépet használok, egy kis gép mindig van nálam, ha meglátok valami érdekeset az utcán, lefényképezem, így ez gyakorlatilag olyan, mint egy vizuális jegyzetelés. Ezeket a képeket nem azért csináltam, hogy kiállítsam őket, de összegyűlt annyi, hogy gondoltam, lesz lehetőségem tárlatot rendezni belőlük. Ezekből a vázlatokból lettek a művek. Először egyébként ezek alapján a művek alapján fotózni akartam, de ha ez megtörtént volna, most egy teljesen más kiállítást látnánk.

PRAE.HU: Kik azok a képzőművészek, filozófusok, akik hatással vannak, voltak rád?

Ez elég változó. Az első, aki miatt elkezdtem fotózni, André Kertész volt, csak utána tanultam magát a fotózást, majd ismertem meg több kortárs művészt, akik megmutatták ezt a világot. Személyesen találkoztam például Wolfgang Tillmansszal (német fotóművész, szül.: 1968 – a szerk.), beszélgettünk Kertészről is, és arról, hogy az ő és Kertész képeiben van valami, ami hasonló érzéseket vált ki az emberből. A diplomamunkámat is André Kertész és Tillmans munkáinak összehasonlításából akartam írni, végül nem így lett. Aztán az ezzel kapcsolatos érzéseim is megváltoztak, és rájöttem, hogy én fotósként nem tudom elképzelni magam. Inkább a konceptuális vonal izgatott és izgat a mai napig, így példaképemként említhetem Marcel Broodthaerst (belga költő, filmes, 1924-1976 – a szerk.), a régi nagy kedvenc Joseph Kosuthot vagy Baldessarit.

PRAE.HU: Akkor te nem fotó- hanem konceptuális művész vagy?

Igen, így is mondhatjuk. Posztkonceptuális.

PRAE.HU: Észtnek vagy magyarnak tartod magad?

Nem tudom. Művészként mindenképpen észtnek, mert ott tanultam mindent, ott kezdtem el fotózással foglalkozni. Magyar művészként soha nem definiáltam magam.

PRAE.HU: Mióta élsz kint?

1997-ben mentem ki képgrafikát tanulni. 2001-ben végeztem. 2011-től 2003-ig fotográfia szakon elvégeztem az MA-t, utána tanítottam, így kint is maradtam Észtországban.

PRAE.HU: Hol érzed jobban magad?

Ez nehéz kérdés. Sokáig nem éreztem magam jól Budapesten, de most jó itt lenni. Nagyon rövid időkre szoktam sajnos jönni. Tervezem, hogy valamikor hosszabb időre is itt maradok.

PRAE.HU: Milyen terveid vannak?

Szeretnék majd csinálni egy nagy kiállítást, de ez eléggé körülményes. Találni kéne egy helyet, ahol ezt meg lehetne valósítani. Ennek az anyagi vonzata is elég komoly. Minél nagyobb a kiállítást szeretnék, annál nehezebb megvalósítani. Az igazság az, hogy az utóbbi időben annyi kisebb kiállítást csináltam különböző helyeken, hogy szeretnék most már egy nagyszabásút is. Nem feltétlenül azokból a munkákból, melyek már készen vannak, hanem szeretnék valami teljesen újat létrehozni. Fárasztó volt az utóbbi időben, hogy 3 új kiállítást csináltam, tavaly is kettőt, előtte meg volt a Biennálé (Farkas Dénes 2013-ban a Velencei Biennálén Észtországot képviselte – a szerk.), úgyhogy most jó lenne legalább egy fél évet asztalnál ülni és gondolkodni a folytatáson. De vannak ötletek, inkább installáció irányában, térbeli munkákban gondolkodom. A fotó-szöveg kapcsolat is maradni fog.

PRAE.HU: Cordobában és Tallinnban is szerepelsz most egy csoportos kiállításon. Cordobában nagy nevekkel vagy együtt. Láttad már a kiállítást?

Sajnos nem. Ez egy irodalmi fesztivál keretében megrendezett kiállítás, kevés pénzzel. Úgy tudom, hogy a fesztivál felkérte a kurátort, hogy csináljon egy költészet témájú kiállítást; Marcel Broodthaers egyik munkáját vette alapul és arra építette fel a tárlatot. Azok a nevek vannak itt, akiket neked is említettem és akiket tanítani is szoktam: Broodthaers, Baldessari  vagy Chris Burden. Ez tehát tényleg egy olyan kiállítás, amit szívesen megnéztem volna, de valami miatt a szervezők úgy gondolták, hogy a művészeket nem hívják meg. A katalógus viszont már a kezemben van. Az észtországi pedig a rendszerváltás utáni észt fotóművészetről szól.

Farkas Dénes 'of places no longer being separated' című kiállítása a budapesti Molnár Ani Galériában látható (keddtől péntekig, 12:00-18:00 óráig) 2016. február 12-ig.