Lee Bermejo főleg grafikusként ismert (Joker, Lex Luthor: Man of Steel), a festett szuperhős képregények nem túl népes táborának egyik legmeghatározóbb alakja, aki rendkívül fagyos, sötét tónusokra váltja a műfajra jellemző giccset. Írói bemutatkozásának azonban egy kifejezetten melegszívű történetet választott, ami nem csupán Dickens klasszikusának ötletes átirata, hanem a Batman-mitológia tiszteletteljes összefogása is egyben.

A Batman: Noël (magyar keresztségben a sokkal célirányosabb Batman: Karácsonyi ének) a képregényes történetmesélés azon tulajdonságát aknázza ki, hogy az olvasó ösztönösen összekapcsolja a képeket a szövegekkel. A narrációnak és a képeken ábrázolt cselekménynek ugyanis lényegében semmi köze sincs egymáshoz, egyedül Bermejo ravasz találékonyságának köszönhető, hogy a Karácsonyi ének motívumait párhuzamba állítjuk a Batman-legendáriummal. 

Az első oldalakat követően – amikor a mesélő egyértelművé teszi, hogy egy Karácsonyi ének-prafrázisról lesz szó – az ember fejében rögtön kezdetét veszi a "szereposztó gépezet": vajon ki lesz Scrooge? Kik lesznek a három karácsonyi szellem? Ki fogja betölteni Jacob Marles szerepét?

A szellemek esetében Bermejo egyszerűen behelyettesített pár Batman-karaktert (Scrooge vagy Jacob esetében már kicsit kacifántosabban járt el), akiknek ugyanaz a funkciójuk, mint a regényben: az első szellem szembesíti vele, hogy mennyire megkeseredett, a második rávilágít, hogy mennyire eltávolodott a barátaitól, míg a harmadik rádöbbenti, hogy már egyáltalán nem az az ember, akinek gondolta magát, vagy akivé válni szeretett volna (csak árt a városnak, nem megbecsült tagja a társadalomnak), így gyorsan elindul rendbe hozni a dolgokat.

Felettébb érdekes játék ez, de valójában teljesen másodlagos amellett, hogy Bermejo hogyan találta meg azokat a kiskapukat Dickens művében, amiknek köszönhetően könnyedén, erőltetett párhuzamok nélkül tudta ráhúzni a regény humanitárius esszenciáját egy Batman-sztorira. Vigyázat, innentől spoileres az írás.

Bermejo legokosabb húzása, hogy a Karácsonyi ének szűkmarkú és kapzsi főszereplőjét Batmannel azonosítja, akire a popkultúra meghatározó ikonjaként inkább az igazság és a hősiesség megtestesült márványszobraként, Gotham önzetlen védelmezőjeként szokás gondolni. Az analógia azonban csak elsőre tűnik meglepőnek, az író utána folyamatosan bontja ki ezt a párhuzamot.

Batmannak ugyanis az évtizedek során rengeteg interpretációját megismerhettük, a komolyan vehetetlen, blőd camptől egészen a mocsokban fetrengő, vérgőzös, hard-boiled változatokig (érdekes, hogy az éppen itthon is futó Grant Morrison-éra pont ezt a két végletet próbálja összeházasítani, felemás sikerrel) – és ennek az evolúciónak a nyomon követéséhez még csak képregényeket sem kell olvasnunk (gondoljunk csak Tim Burton és a 90-es évek rajzfilmsorozatának gótikus, Schumacher csilli-villi mellbimbós, Nolan álrealista vagy az Adam West-féle parodisztikus adaptációira).

Bermejo a legsötétebb Batman-változatot, Frank Miller paranoid Sötét lovagját veszi alapul, és nem csak a Karácsonyi énekkel, hanem a karakter meghatározó korszakaival is kontextusba helyezi. Az író nem (csak) a felszínes jellemvonások és egybecsengő traumák szintjén találta meg a Scroogeval való párhuzamokat (hiszen Bruce Wayne közel sem az a garasoskodó, zsarnoki figura), hanem sokkal mélyebben: mindketten belenéztek a sötétségbe, és közben – belülről szinte észrevehetetlenül – elvesztették emberségüket.

A szuperhős képregények esszenciálisan a jó és rossz örök szembenállása körül tematizálódnak, Batman esetében azonban ez a harc gyakran fordul át belső konfliktussá (hol a határ, ami még elválaszt a bűnözőktől?), mint ahogy Scrooge is vívódik a jó és rossz énje között. Kettejük megváltástörténetét azonban Bermejo rendkívül elegánsan egy harmadik szereplőn, a mesélőn keresztül érzékelteti. Bob rossz embernek tűnik (hiszen bűnöző!), akárcsak a mogorva Scrooge vagy az erőszakos Batman, de valójában csak egy kiszolgáltatott figura, akivel a másik kettőhöz hasonlóan elbánt az élet. A csúcsjelenetben végül alkalma nyílik revansot venni, de mindezt a saját fia előtt kellene megtegye, aki ezen a ponton a Batman iránt rajongó, őt példaképének tekintő olvasót is megszemélyesíti egyben. Így az idei különszám voltaképpen nem is két, hanem rögtön három történetet is mesél egyszerre.

Bermejo azzal teszi még izgalmassá ezt a nem mindennapi mixtúrát, hogy nemcsak a történetet igazítja a Karácsonyi énekhez, hanem a kiadvány megjelenését is. Bár realista hátterekkel dolgozik, aprólékosan megrajzolt háztetőkön és sikátorokon vezet végig, az arcokra kiülő érzelmeket – megtartva a már-már naturalista stílust – szándékosan eltúlozza. Többnyire az oldalak jól körülhatárolható – képregényekben megszokott  – panelre osztását is hanyagolja, és ami ennél is feltűnőbb, hogy a narrációt végig a festett képekbe integrálja, nem külön szövegdobozokba, ezzel is erősítve a különös mesekönyv hangulatot. A Batman: Karácsonyi ének szemben a legtöbb szuperhősös ünnepi kiadvánnyal (mint pl. Jeph Loeb Halloween-történetei), nem egyszerűen a karácsony idejére helyezi a cselekményt, hanem – hasonlóan Dickens irodalmi forrásához – lényegileg összekapcsolja történetet és a karaktert az ünneppel, ennél jobb Batman különszámot pedig aligha tehetünk a fa alá.

Batman különszám #2: Karácsonyi ének (2015)
Írta és rajzolta: Lee Bermejo
Színek:Barbara Ciardo
Az eredeti kiadvány címe: Batman: Noël (2011)

A sorozat korábbi részei:
Batman különszám #1: Bábel tornya (2014) 
Zöld Lámpás: A kezdet titkai