Tamás elsőként a Mesék a Teljességhez keletkezéstörténetét osztja meg. Elmondja, hogy egy alkotói ösztöndíjra nevezett, amikor Zsófi lányával volt várandós, azonban, amikor elnyerte a pályázatot, lánya épp megszületett, így kicsit kétségbeesett, hogy miként is fog belevágni a könyvbe, illetve, hogyan fogja tartani a határidőt. Az első hónapokban szüntelenül csak gondolkodott, majd mikor rájött, hogy lánya fejlődésével neki egyre kevesebb ideje van, belevágott az írásba. A szerző tisztázza, hogy e kötetben nem a saját kétségbeesését írta meg, nem is volt annyira elveszett anyuka, sokkal inkább az volt a cél, hogy látrehozza magának a saját Meseországát, amit kislánykorában elképzelt.

A kerettörténetet tizenkét, egytől-egyig jól ismert mese újragondolt, szellemes, verses változatai egészítik ki, amiket Tamás Zsuzsa tizenkét bölcs szájába ad. A szerző elárulta, hogy e tizenkét személy jelleme alapján a zodiákus jegyeknek is megfeleltethetők, de természetesen nem erőszakosan vannak ráhúzva az elemek a karakterekre, hiszen Tamás nem asztrológiai tanmesét szeretett volna írni. A mesék kiválasztásához ugyanakkor felhasznált némi csillagjósló szakirodalmat, de a történetekkel inkább az volt a célja, hogy újra rácsodálkozzunk jól ismert és kedvelt történeteinkre. Egyébként a Macskakirálylány esetében is volt egy kiindulási motívum, teszi hozzá, méghozzá a Macskacicó című népmese.

Tamás azonban nemcsak azt élvezi, ha régi meséket újragondolhat, annak is örül, ha a könyvei terápiaként szolgálnak a gyermekek és a felnőttek számára egyaránt. A Kicsi Mimit például maximálisan segítő szándékkal írta, hogy az olyan nagy változásokat, mint a költözés vagy az óvódássá válást mind a gyermekek, mind a szülők könnyebben vészeljék át. A szerző viszont hangsúlyozza, hogy annak nem örülne, ha a könyvei csak a felnőtteknek szólnának, inkább azt szeretné hangsúlyozni ezzel a kötetével, hogy ha a hibákat és a problémákat kibeszélik egymás között a kicsik és a felnőttek, akkor sokkal könnyebben meg lehet oldani azokat.

Ezután szóba kerül, hogy még mindig igen erős a határ a gyerek- és a felnőttirodalom között, Tamás azt tapasztalja, hogy azok, akik inkább az utóbbiban jártasak, kevéssé naprakészek a gyerekirodalomban, és ez fordítva is igaz. E problémára leginkább akkor ébredt rá, amikor a négy évvel ezelőtti Mesebeszéd szimpóziumon meg kellett tapasztalnia, hogy a felnőtt irodalomban mozgó kritikusok és szakemberek leginkább csak a Harry Pottert és Berg Juditot ismerik. Régen, mintha nagyobb lett volna az átjárás, teszi hozzá Hidas Judit, a sorozat szerkesztője, hiszen a szilenciumra kényszerített felnőttírók a mesékbe szőtték bele gondolataikat.

A beszélgetés végén szó esik még a kötetek nyelviségéről. Tamás úgy gondolja, hogy a gyerekekhez nem kell másik nyelven szólni, egyrészt ő nem a gügyögős típus, másrészt a mese maga a nyelv, hiszen teli van metaforákkal, szimbólumokkal, népi elemekkel és fordulatokkal, ezért esetenként még díszesebb is, mint az előbeszéd. Arra azonban Tamás is odafigyelt, hogy a kifejezetten óvódásoknak írt Kicsi Mimiből kiirtsa az idegen szavakat, hogy rövid és egyszerű mondatokban fogalmazzon. Ehhez az kellett, hogy nagyon koncentráljon az elképzelt közönségre, később pedig saját lányán is “tesztelte” a kész szöveget. Persze az egyszerű mondatok nem jelentik a tartalom fejlettlenségét, hiszen Tamás Zsuzsa történetei feladatot adnak az olvasóknak azáltal, hogy a mesék nem minden esetben teljesen lekerekítettek.

Párbeszélgetések: Tamás Zsuzsa. Petőfi Irodalmi Múzeum. 2015. 12. 02.