Azután, hogy az 1996-ig elhúzódó, 36 éves polgárháború során megtörténhetett kétszázezer maja őslakos módszeres lemészárolása, Guatemala úgy híresült el, mint az emberi jogokat leginkább sárba tipró országok egyike. A népirtás felelősei az amerikai kormány által támogatott helyi diktátorok voltak, akik ma is jelentős politikai befolyással bírnak és mentelmi joguk miatt büntetlenséget élveznek. Az ország formálisan ma már elnöki köztársaság, de a helyzet nem jobb, mint a katonai diktatúrák idején: nincs jogbiztonság, naponta tűnnek el emberek, a gyilkossági ügyek 97%-a megoldatlan marad.  Az ország Mexikó és Kolumbia közti elhelyezkedése miatt virágzik a drogkereskedelem, rendszeresek a véres leszámolások, amelyekben gyakran civilek is életüket vesztik.

Claudia Paz y Paz, az első női főügyész 2010-es beiktatása komoly változásokat indít el Guatemalavárosban. Az ambiciózus bírónő hadat üzen a korrupciónak, a drogkarteleknek, eltökéli, hogy felelősségre vonja és rács mögé juttatja a közelmúltbeli gyilkosságok elkövetőit és a nyolcvanas években történt népirtások kezdeményezőit. Kiemelt figyelmet fordít a polgárháborús bűnös korábbi diktátor, Efraín Ríos Montt ügyére, akit hosszas procedúra után a bíróság el is ítél. De hamar kiderül, hogy a nehezen kiharcolt siker csak átmeneti: az egykori katonai vezetőt kapcsolatainak köszönhetően már másnap kiengedik a börtönből. A bírónő mégsem szélmalomharcként éli meg a küzdelmeit, mert nyilvánvaló számára, hogy maga az ítélet számít, leginkább az áldozatok hozzátartozóinak, de nagy szerepet játszik az igazságszolgáltatás hitelének helyreállításában is. Arról nem is beszélve, hogy a 80 évnyi börtönbüntetés kiszabása a 86 éves elítélt esetében egyébként is csak gesztusértékű.  

Veszélyes vállalkozás, amibe Paz y Paz belekezd, de megvan hozzá a kellő hatalma, ezért kötelességének érzi, hogy éljen vele. Ritkán látni nőket hatalmi pozícióban ebben a térségben, ahol rendszerint másodrendű állampolgárként kezelik őket. Különösen olyasvalakit, aki a politikai befolyását az igazságszolgáltatás érdekében használja fel.  A film visszatérő képsorai azt mutatják, ahogy reggelente sofőrje fuvarozza a munkahelyére limuzinnal, közben Boinknak beszámol céljairól és kétségeiről. A filmben több beszélgetés is elhangzik közöttük, a rendező többször kikéri a bírónő véleményét és jóslatait a tárgyalásai sikerét és tulajdon életét illetően.

A film nagy hangsúlyt helyez az ügyész személyiségének bemutatására: minden kép, amit róla látunk, azt sugározza, hogy meg nem alkuvó, a végletekig optimista, fűti a tettvágy és az igazságérzet, rendkívüli elhivatottság munkál benne. A magánélete rejtve marad, annyit tudtunk meg, hogy minden idejét munkával tölti, igyekszik leszámolni a korrupcióval, átláthatóbbá tenni az igazságszolgáltatást és azonos bánásmódot biztosítani a guatemalai állampolgároknak. Ő az első, aki erre kísérletet tesz Guatemulában.

De nagy árat kell fizetnie a vakmerőségéért, ugyanis a nagy médiavisszahangot kiváltó ítélet kihirdetése után hamarosan félreállítják, még a mandátuma lejárta előtt felmentetik hivatalából és gondoskodnak róla, hogy ne nyerje meg az előre hozott szavazást. Az eltávolított Paz y Paz népszerűsége azonban ezután is változatlan marad a felvételek tanulsága szerint, amelyeken kollégái könnyezve búcsúztajták, támogatói demonstrációt szerveztnek a tiszteletére, virággal és öleléssel köszönik meg az értük végzett munkáját. Pár hónappal később Nobel Békedíjra is jelölik. Menesztése után már nem jár neki a testőri védelem, ezért családjával folyamatos életveszélynek van kitéve. Egy ideig bujkálnak, aztán belátják, hogy kénytelenek külföldre menekülni. A film lezárásában már Spanyolországban látjuk viszont, egy rövid riportban megrendülten beszél a honvágyáról és a guatemalai ügyek iránti elköteleződéséről.

A Nehéz béke felépítése egyszerű és világos: Claudiát követve tanúi vagyunk a küzdelmeinek. Ugyanakkor komoly módszertani probléma, hogy az övén kívül más vélemények nem kapnak hangot a filmben. Néhány falra firkált, igazságot követelő graffiti megjelenik, mint „az utca emberének” hangja, de a filmkészítő nem fordít figyelmet arra, hogy bebizonyítsa, valóban a főügyész képviseli a jogot. Elmaradnak azok a képsorok is, amelyek az ügyésznő munkájának értékét bizonyítják, amelyek alapján a néző maga alakíthatná ki az álláspontját. A film azért is elfogulttá és egyoldalúvá válik, mert jelentős túlsúlyban vannak a Paz y Paz népszerűségét bizonyító felvételek. Egyetlen vélemény hangzik el, ami kritizálja a bírónőt, de politikai ellenlábasa még csak nem is érvet fogalmaz meg. Csak egy komolytalan, személyeskedő megjegyzést tesz, amely a szakmai kompetenciáját vonja kétségbe és erre próbál lejárató kampányt építeni. A rendező úgy válogatta ki a filmbe beillesztett felvételeket, hogy azzal hőst kreált a bírónőből, a filmet nézve úgy látszik, hogy ez a módszer a szerény Claudia személyiségével nem is fér össze.

A film rendezője, Joey Boink

A filmet rendező Joey Boink politikatudományt hallgatott Amszterdamban, korábban Guatemala oktatásügyéről készített dokumentumfilmet.  A film tavasszal debütált, Latin-Amerikán belül Argentínában, Peruban és Kolumbiában vetítették, beutazta a világ legfontosabb emberi jogi filmfesztiváljait is, így jutott el Budapestre is a Verzió keretében.

A film adatlapja a Verzió honlapján

12. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál