2012-ben járunk Andalúziában, Rocío (Natalia de Molina) kétségbeesetten keres munkát, hogy ki tudja fizetni a számláit. Kasszázás, takarítás, szórólapozás – bármi jöhet. De ő is csak egy a sok állástalan fiatal közül. A Food and shelter problémafelvetése sokban hasonlít a Napfényes hétfőkére (Fernando León de Aranoa, 2002), de annyiban még aktuálisabb, hogy egy fiatal anya egzisztenciális nehézségeit követi, aki ráadásul egyedülálló. A Két nap, egy éjszaka (a Dardenne-fivérek 2014-es rendezésének, melyről kritikánk itt olvasható) női főhőséhez képest is nehezebb helyzetben van, mert érzelmi támogatást sem kap családtagoktól vagy barátoktól, teljesen magára van utalva. A film keserű ítéletet mond az egyedülállók gyerekvállalási esélyeiről: anyagilag ez egyszerűen lehetetlen. Különösen a válság sújtotta országokban.

A film előzetese

Castillo a szomszédja története alapján írta meg a huszonéves nő kálváriáját, és rajta keresztül hívja fel a figyelmet a spanyol szociális háló hiányára. A film politikai állásfoglalása akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a záró inzertben aktuális statisztikai adatokat tár elénk, miszerint az országban nem kevesebb, mint a lakosság 40%-a munkanélküli, számukra még a legalapvetőbb igények – az étel és a lakhatás – sem biztosítottak. Kiderül, hogy az állami szociális juttatások egy kisebb összegű élelmiszerjegy kiutalásában merülnek ki, amit a kedvezményezettek úgy ünnepelnek, mintha karácsony lenne. A film kritikus hangvétele miatt állami támogatásról szó sem lehetett, ezért a stáb crowdfunding kampány során gyűjtötte össze a pénzt. Az eredetileg kitűzött összeg többszörösét sikerült összegyűjteni, mi sem mutatja jobban a probléma súlyát.

Rocíot nyolc havi albérleti tartozás miatt a főbérlője kilakoltatással fenyegeti. Rezsihátraléka miatt a közművek is bekeményítenek: előbb a fűtést, majd az áramot kapcsolják le a lakásában. A lány próbál legalább rövid távú megoldásokat találni, az egyetemi évekből sokunk által ismert módszerekkel: hatosával veszi az akciós virslit, piacon árulja az otthon összeszedett kacatokat, lomtalanításon szerzi be, amit csak lehet. Kisfia, Adrián (Jaime Lopez) közben újabb és újabb kívánságokkal áll elő: kellene egy sportcipő, keksz a reggeli kakaó mellé, jó lenne megnézni a tévében a focimeccset, és így tovább. Hogy legyen mit enni adnia a gyerekének, először lemond a saját vacsorájáról, aztán rájön, hogy léteznek más megoldások is. Az éj leple alatt beszökik egy szupermarkethez, hogy a szemetesből ennivalót guberáljon, a templomkertben osztott ingyenes ebédért is sorba áll.

Mivel Rocío nagyon szégyelli szorult helyzetét, Adrián és a szomszédok előtt igyekszik titokban tartani. De Marianak (Mariana Cordero), a jóindulatú felső szomszédnak hamar szemet szúr a kis család szorult helyzete, és úgy próbál segíteni rajtuk, hogy ne érezzék megalázónak. Kilincsre akasztott élelmiszer csomagokkal látja el őket, és amikor feltűnik neki, hogy Rocía titokban elcsen néha egy kis adagot a fürdőszobai kozmetikumaiból, azokat is neki ajándékozza. A problémákról azonban nem beszélnek nyíltan, Rocío büszkesége nem engedi, hogy segítséget kérjen. Folyamatosan töltögeti ki a lyukakat, egyik tartozásból a másikba sodorva magát.

A film felépítése a reménykedés-csalódás állandó váltakozását követi. A két érzelmi állapot gyakran egy jelenetbe sűrűsödik, váratlanul és villámgyorsan ugorva egyikből a másikba. Az egyik legjobb beállítás a filmben az, amelyikben a kasszánál fizető Rocío érdeklődik a pénztárosnál, hogy van-e munkalehetőség az üzletben. Amint megérkezik a biztató válasz, beront a képbe a szupermarket biztonsági őre és Rocíó menekülőre fogja, de kénytelen visszaadni a testápolót, amit ellopott. Amint felcsillan a remény, máris szertefoszlik.

A drámai hangvétel ellenére nem marad ki a filmből a kesernyés humor sem. Rocío találékonysága határtalan: bujkál a postás és a végrehajtó elől, gallonokban cipeli haza a vizet a közkútról egy közeli parkból, közben úgy viselkedik, mintha éppen bankrablásra készülne. De minden igyekezete ellenére egyre lejjebb csúszik a lejtőn. Hiába zarándokol el egyik állásinterjúról a másikra, sok hasonló sorsú nővel együtt elküldik, vagy csak ígéretekkel hitegetik. Napról napra ingerültebb, reggelente alig bír felkelni, inkább az alvásba menekül a problémák elől. A feszültség annyira felgyülemlik benne, hogy egyre többször fordul át erőszakba: kiabál a gyerekével, egy véletlen összefutás alkalmával nyilvánosan megveri az őt szorongató főbérlőjét. Egy nap aztán megérkezik a végzés, hogy egy héten belül el kell hagyniuk a lakást, amit el sem tud hinni.

Az érzelmi tetőpont akkor jön el, amikor elmegy a kijelölt ügyvédjéhez, hogy beszéljen vele a további sorsáról. Kiderül, hogy a folyamatos halogatás miatt már nincs mit tenni, mindenképp az utcára kerülnek. A jelenet egyetlen snitt, a kamera kizárólag Roció arcát láttatja a megalázó szituációban, amelyben a lány sírva könyörög, még azt is felajánlja, hogy az ügyvédi irodában fog takarítani. Az íróasztal túloldalán ülő férfi nem látszik a képen, csak a hideg válaszait halljuk, amint elutasítja a kérést, és kivezetteti a kollégákkal a megszeppent anyát. Kevésbé sikerült az a heves érzelmeket felvonultató jelenet, amelyben egy mesterkélt beállításban a szurkolók öröme kerül kontrasztba az előttük guggoló anyával és fiával, akik megbeszélik, hogy másnap el kell hagyniuk a lakást. Az életszerűtlen, erőltetett szituáció kényelmetlenül hosszú és túl direkten a könnycsatornákat veszi célba, ezért nem is működik.

A film befejezése sem hoz megnyugvást, nyitva marad a kérdés, hogy mi történik anyával és fiával a továbbiakban. A film témájában és formanyelvében egyaránt a neorealizmust idézi. A takarítói állásra jelentkezők hamis reményeit bemutató jelenet De Santis Róma, 11 órájára (1952) emlékeztet, azonban ezeken a munkakeresőkön már annyira erőt vett a fásultság és beletörődés, hogy nincs erejük küzdeni az állásért. Rocío is így jár: akaraterős, motivált lányból a szemünk előtt válik passzív, cselekvésképtelen, a sorsába beletörődő figurává. Az utolsó reményét adó takarító cég csődbe is jut, a jelentkezők az idők végezetéig várhatják, hogy visszahívják őket a következő fordulóra.

A sorozatszínész Natalia de Molina maga is Andalúziából származik, Rocío karakterének megformálásáért a Malagai Spanyol Filmfesztiválon megkapta a Legjobb Színésznőnek járó díjat. Játéka a hétköznapi szituációkban valóban hiteles, de a drámai jeleneteket túljássza. Kétségbeesett arckifejezése túlságosan nyilvánvalóvá teszi a problémákat, amelyeket a történet szerint sikeresen leplez mások előtt. A Food and shelterben nyújtott alakítása minden esetre elindította a filmes karrierjét: az elmúlt fél évben három egész estés főszerepet is kapott hazai filmekben, amelyek jövőre kerülnek majd a spanyol mozikba.

A film adatlapja a tallinni Black Nights Film Fesztivál honlapján.