Eredményességükre bizonyíték, hogy a 2004-ben írt és 2005-ben saját kiadásban megjelentetett The Highfield Mole („A highfield-i vakond”) című regény ma már a könyvgyűjtők becses kincsei közé tartozik. A 2007 nyarán Tunnels („Alagutak”) címmel kijött változatot pedig a nagy sikerre való tekintettel már a trilógiává való bővülés szándékával írták át, s a megfilmesítés jogait is – sikeresen – áruba bocsátották.

London egyik kültelki településén, a beszélő nevű Highfieldben („felvidék”, "fenső terület”) él Dr. Burrows muzeológus-régész és családja. (A családnév szintén beszélőnév, földbe ásott lyukat, vakondlyukat, tudományos búvárkodást jelent.) A helyi múzeum vezetésének unalmas napjait csak a mániákusan űzött, környéken végzett bányászás-ásatások színesítik, amelyeket részben fiával, Will-lel végez. Egy nap a családfő eltűnik, közben (az albínó) Will, aki egyetlen barátjával, (az ekcémás) Chesterrel a saját szakállára tár fel egy autóbontó alatti tárnát, meglepődve észleli, hogy a frissen ásott járatukat eltorlaszolták. Apja naplójegyzetei alapján arra a következtetésre jut, hogy az alagút lezárásának és az apja eltűnésnek köze lehet egymáshoz, valamint a fel-feltünedező idegeneknek is, akiknek feltűnően fehér a bőrük, napszemüveget hordanak, és bokáig érő kabátban követik őt az utcán. Will hátrahagyva anyját és húgát, Chester barátjával apja keresésére indul az alagutak labirintusában, ahol nem várt felfedezések nyűgözik le és ejtik kétségbe, akárcsak az olvasót.

A föld (fel)színe alatti világ (és élőlényeinek) leírása világirodalmi példák sorozatából is ismerős lehet (akár Odüsszeusz vagy Orpheusz Alvilágjárására vagy Dante Poklára is gondolhatunk), a magyar irodalmi anyagból elég megemlíteni Tar Lőrinc pokoljárását vagy kései utódját Láng Zsolt Bestiárium Transylvaniae. Az ég madarai című regényét, de 19. századi konkrét elődre is hivatkozhatunk Az alagutak rejtélye kapcsán, hiszen a legkézenfekvőbb példa Jules Verne Utazás a Föld középpontja felé című regénye. (Nem olyan) távoli, hatásában hasonló fontosságú szerzőként utalhatunk Poe-ra és Lovecraftra, a túl- és alvilági hatalmak felélesztőinek (dark fantasyt megalapozó) műveire is. Az irodalmi vonatkozások terén, közelebbről a mesék szintjén, más-más funkcióban, a három vak kisegér meséje és az Alice Tükörországban lehet – a regényben is hivatkozott – pretextusa még a regénynek (Filmes kapcsolódásként a Metro – rend. Luc Besson, 1985 –, a Kontroll – rend. Antal Nimród, 2003– , s rajtuk keresztül Horváth Viktor regénye az ÁT avagy New York-variációk – JAK Füzetek, 2004 –, valamint a Mimic. A júdás faj – rend. Guillermo del Torro, 1997 – című film világa említhető.)

Willék a föld színéről eltűnve egész várost, az úgynevezett Kolóniát találják a föld alatt, amit az Alapítók – Sir Gabriel Martineau vezetésével – a 18. század első harmadában alakítottak ki, és ahogy ez Burrows kutatási jegyzeteiből és a fiúk tapasztalataiból kiderül egy „mayflower-közeli” puritán közösség normái szerint rendezkedtek be társadalmilag (másik párhuzamként a „párhuzamos világokra” akár a mai amisok vagy az ortodox zsidó közösségek „együttélését” említhetném). A lentiek egyáltalán nem örülnek a fentről érkező vendégeknek, akik az ő (bánya)életvitelük szerint napimádó bűnösök (egy istentisztelet révén némi társadalomkritikai íz is beleszövődik a regénybe). Willről kiderül, hogy egyáltalán nem a Burrows család tagja, hanem a lenti Jerome családé, eredetileg Seth-nek hívták, csak anyja, Sarah (f)elszökött vele, elhagyva földalatti otthonát, férjét és kisebbik fiát, Calebet. Chestert börtönbe vetik, majd internálják a még mélyebben fekvő alagutak világába, ahová korábban Burrows doktort is – oda, ahol az úgynevezett koprolitok (kinézetre „embercsigák”) élnek, Willt pedig integrálni próbálják a földalatti hierarchikus társadalomba, ahol a csúcsot a styxnek nevezett papi funkciójú kaszt képezi. Mint kiderül, ennek a kasztnak a tagja Rebecca, Will „felvidéki húga” is, aki megfigyelőként volt jelen a „családban” – a fenti „anya” egyedüli tevékenysége és szenvedélye a tv- és videó-távirányítók kapcsolgatása volt, mielőtt egy szanatóriumba távozott. (Nagyon sok a logikailag megkérdőjelezhető esemény és információ, az elvarratlan szál a regényben, de mivel a már említett trilógiává bővítés szándékával íródott, egyelőre ez nem róható fel hibaként (a földalatti vasútállomás, Penny Hanson is bizonyára felbukkan még a későbbi kötetekben vagy bővebb magyarázat születik a Kolónia melletti Örök Város alapítóinak kilétére, stb.) Will követné apját, de a Chester iránti felelősség kötelezi, hogy kimentse barátját fogvatartóinak kezéből. A regény jelentős része ezen munkálkodása mentén tárja fel a lentiek életét.

Barátok, segítők, ellenfelek, a fent és a lent ellenpólusainak bonyolult és korántsem ellentmondásmentes útvesztőjében (e révén Borges és az ő nevéhez köthető szimbolikus rejtély is képbe kerülhet az olvasónál) ténfereg Will, akinek azonban mindig akad egy Ariadné-fonala, ez azonban inkább a szerzők narrációfűzési „kényszerének” olykor illogikus, de nem fantáziátlan vezérfonala, habár néha az ifjúsági regények „keep smiling”-effektusa is visszaköszön. Ez utóbbit leginkább a már említett Poe és Lovecraft hatás feszültségteremtő, néhol horrorisztikus, rémregényszerű (olykor kegyetlen) leírásai, történései ellensúlyozzák.

Nagy szerzői figyelem hárult a regénybeli világ(ok) természettudomány közeli hátterének kidolgozására. A föld alatti világ levegőztetése (légpumpa), szellőzőrendszereinek aerodinamikai korszerűsége mellett a világítás megoldásának technikai kivitelezése, valamint a „Fekete Fény” és a „Fekete Szél” természetének leírása inkább a misztikum felé hajlik. A földfelszín alatt, a színektől és napfénytől elzártan élők adaptív evolúciója azonban jóval érdekesebb és figyelemreméltóbb: az emberek haja és bőre kifehéredik, a földalatti fajok (lovak, seregélyek(!)) színe alapvetően fehér, a patkányok egyik macskaméretű faja szem nélkülivé válik, csak a szaglását használja, a (Bartleby nevű) macska kutyaméretű és szőrtelen, a vérebek ragadozótestűek lesznek.

A külhoni és az itthoni kiadás is nagy hangsúlyt fektet arra a tényre, hogy Barry Cunningham fedezte fel a szerzőpárost, aki korábban J. K. Rowlingt szerződtetve zöld utat biztosított a Harry Potter regényfolyamnak és őrületnek. Kizárólag a produceri metszőpont alapján azonban nem érdemes túlzó analógiákat keresni a két regény-sorozat között.

Népszerűség tekintetében pedig valószínűleg sosem fog ez a sötét, kissé misztikus, klausztrofóbiás regény a varázslótanonc sikertörténetének útjára lépni. Ha a színéről és visszájáról nézzük is: egy érdekes, történetben és feszültségben gazdag, olvasmányos regényt kaptunk kézhez, mely egyben jól tagolt: Vágatindítás, Kolónia, Örök város, Epilógus. (Érdekes, hogy illusztráció gyanánt az első rész fejezeteinél egy csákány és egy ásó keresztezi egymást, a második résznél egy terephasító eszköz és egy lapát, majd a harmadiknál két machete, képileg utalva a verbális történések menetére, fokozataira.) Azonban a történet két legszimpatikusabb szereplőjét – Tam Maculay és Imago Freebone – mindjárt el is veszítjük.

(Roderick Gordon & Brian Williams, Az alagutak rejtélye – Tunnels – Budapest, Agave Kiadó, 2007, fordította Görgey Etelka. 339 oldal, 3.280 Ft)

[a]http://www.agavekonyvek.hu[text]www.agavekonyvek.hu[/a]
[a]http://www.alagutak.hu[text]www.alagutak.hu[/a]