Befogadás kontra közös alkotás / 8. Gyermek-és Ifjúsági Színházi Szemle a Marczin / PRAE.HU

Az idei szemle három, talán legfontosabb mozzanata a klasszikusok/kötelező olvasmányok színpadi újraértelmezése, modern világunk mindennapi kérdéseinek (pl. mit jelent a haza fogalma), súlyos témáinak (családi veszteségek, kirekesztettség, útkeresés stb.) feldolgozása a színházi nevelés és a beavató színház módszereivel, valamint a hazai bábhagyományok ápolása és lehetséges új útjainak bemutatása volt a minél teljesebb befogadás, s nem utolsósorban a tudatos nézővé válás jegyében. A hétfőtől vasárnapig tartó előadássorozat a feldolgozni kívánt problematikának megfelelően egyfajta tematikus rend szerint épült fel, így segítve elő a különböző korosztályoknak (óvodástól a középiskolásig) szánt darabok közötti tájékozódást, eligazodást.

Fabók Mancsi Bábszínháza

Az első és utolsó előtti nap ennek megfelelően a kortárs klasszikusokról, a második az asszociáció és a szövegközpontúság színpadi, dramaturgiai különbözőségeiről, a harmadik a megfelelés és függőség problematikájáról, a negyedik a beavató színház kontra színházi nevelés lehetőségeiről szólt és így tovább. Az itt látható tizennégy előadás ugyanakkor azzal kapcsolatban is tanulságosnak bizonyult, miszerint nem mindegy, az adott korosztály számára felvázolt kérdés vagy kérdéscsoport feldolgozásánál milyen módszert is választunk: a néző befogadására, aktív részvételére vagy épp teljes bevonódására számító előadásokat leginkább maguk a jelenlévők alakítják, így a végkifejlet sok esetben előre kiszámíthatatlan. A színészek részéről mindez éppen ezért maximális felkészülést és profizmust, a darabok végigjátszása, a bevonás elősegítése és „asszisztálása“ minden szempontból teljes embert kíván.

Függésben

Sokszor felmerül a kérdés, hogy hogyan lehet egy adott korosztály számára megfelelő, élvezetes, a gyerekszempontúság olykor gügyögő direktségét lehetőség szerint nélkülöző darabot (jó példa erre a Mentőcsónak-Füge Újvilág című osztálytermi előadása) létrehozni. Mégis, mitől függ mindez egyáltalán? Az egyik legfontosabb szempont talán az, hogy a színháznak, különösen érzékeny korosztály(ok)ról lévén szó, minden esetben képesnek kell lennie egyfajta interakcióra, ami jelen esetben nem csupán az asszociációk előhívását, az érzékenyítő befogadás elősegítését, hanem az együttgondolkodást, vagy, ha éppen arról van szó, akár a közös alkotást is jelentheti.

Harlekin Bábszínház: Hamlet

A mostani szemlén bemutatott darabok azért is voltak fontosak, mert bebizonyították, a klasszikus művek, legyen szó a kamasz korosztály részéről leginkább iskolai kötelezőként elkönyvelt, s valljuk be, nehezen feldolgozható, épp ezért kevéssé élvezetes alkotások bábos, tárgyanimációt használó, látványközpontú, de főként modern szemléletű újrahangszerelése (ilyen például a Bárka Színház kreatív Odüsszeusza vagy a Harlekin Bábszínház zseniális Hamletje, amely, dacára annak, hogy 12+-os, még egy bábrajongó hétévest is képes volt lenyűgözni) kifejezetten sikeres előadásokat eredményezhet, s az említett drámákban felvetett morális kérdések révén további friss értelmezési lehetőségeket is előhívhat. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni a Káva Kulturális Műhely Üzlet című előadását, illetve a Kerekasztal Társulás Tükörvárosát is, melyek közül előbbi szintén egy ismert klasszikus, Dürrenmatt drámáját véve alapul, az anyagiakhoz és az emberséghez való viszonyokat állította középpontba, utóbbi pedig, azon túl, hogy szintén a morális kérdések aktuális felvetése volt a célja, a folyamatdráma módszerének alkalmazásával a részt vevő gyerekek interakciói során formálódott lépésről lépésre egyedivé.

Káva: Üzlet

S ha már klasszikusok: az eltelt egy hét nem csupán a dramaturgiában és a színházi nevelésben alkalmazott módszerek, lehetséges új utak megismerésére, különbözőségeinek érzékeltetésére volt hivatott, hanem egyúttal a báb műfajának méltó ünneplésére is. Az itt látható előadások (Fabók Mancsi Bábszínháza, Tatai Zsolt Kemény Henrik „remixe“, a Budapest Bábszínház Tíz emelet boldogsága a remek Hannus Zoltánnal vagy épp Kolozsi Angéla bábjátéka stb.) révén ugyanis újfent bebizonyosodott, hogy a bábozás, mint színházi kifejezési forma, bárminek a bemutatására alkalmas, legyen szó akár iskolai kötelezőkről, érzelmi függésről vagy csupán egyszerű életszeretetről. Ez pedig, ha belegondolunk, nem is kevés.

Tíz emelet boldogság