Az időpont egy nyár vége a hetvenes években, a helyszín egy francia tengerparti üdülő. Ahová egy tehetős amerikai házaspár érkezik: a férfi író, a nő visszavonult táncos. Házasságuk válságban van: a nő depressziós, egyre inkább elhagyja magát, naphosszat csak fekszik és gyógyszereken él. A férfi belefárad felesége istápolásába, helyette inkább a bárban gyűjt anyagot készülő regényéhez, ahonnan rendszeresen részegen tér haza. A férfi a legtöbb ihletet az özvegy aggastyán tulajtól kapja, a nő pedig unalmában kukkolni kezdi a szomszédban nyaraló fiatal nászutasokat. Könnyű dolga van, mivel felfedez egy lyukat a közös falukon.

A nyitány jobban nem is hasonlíthatna a régi európai szerzői filmekre. Az expozíció minimalista, alulrendezett: a filmet épp az működteti, hogy nem tudjuk, hol és miért romlott el a két főhős házassága, mitől lett olyan depressziós a nő. A filmnek a fináléjában tudunk meg annyit, amennyit máskor az expozícióban szokás. Amivel együtt viszont idővel a film művészi stílusa is szertefoszlik, mivel kiderül, hogy csak a történet rejtélyessé tétele volt a funkciója. Jolie a film elején nüanszokkal és képekkel sejteti, hogy mi történik a karakterekkel, azonban a játékidő múlásával túlerőlteti ezt a stílust, végül pedig szakít vele. Remek ötlet például, hogy Jolie karaktere megdermed, amikor megpillant egy gyereket, és ahogy lencsével lefelé teszi le a szemüvegét, férje pedig megfordítja, hogy ne karcolódjon össze. A gond az, hogy ugyanezt többször is eljátsszák a szemüveggel, végül pedig szájbarágósan, többször is kimondják, hogy mi történt a nővel annak idején. Így lesz egy vizuálisan mesélő művészfilmből hollywoodi szappanopera.

A művészi stílus tehát csak egy narratív trükk, ami érdekesebbé teszi a történetet. De meg kell hagyni, ez egy tisztesen megírt dráma. In medias res kezdődik, nem pedig annál a bonyodalomnál, ami a főhősök színeváltozását megindította, ez rejtélyt teremt. A film egy intim párkapcsolati dráma, dialógokra épülő kamaradarab, ami mindenekelőtt a két főhősről szól, a többiek csak eszközök az ő gondolataik és érzelmeik vizuális kifejezésére. A többi karakter a megtestesülése a két főhős belső színeváltozásának. A film elején a férj sokat beszélget az öreg tulajjal, és mintha magában elmélkedne egy üveg pia mellett: ha elveszíti feleségét, pont olyan özvegyember válna belőle, mint ivócimborájából. Saját idősebb önmagát látja, mert fél attól, hogy lelkibeteg felesége nem akar tovább élni.

A szomszéd szobában a fiatal nászutasok fülig szerelmesek egymásba, épp a "gyerek projekten" dolgoznak, a depressziós hősnő pedig naphosszat nézi a falba fúrt lyukon keresztül, ahogy önfeledten szeretkeznek. Míg az ő élete és házassága széthullik, a francia párocskáé épp a csúcson van. Az ifjoncok az első nagy krízisükön esnek át a történet végén, ő és férje az utolsón. Neki pedig férjével közös fiatal éveik jutnak eszébe, szinte múltbeli önmagukat látja. Az elutazással járó levegőváltozás és az idegenekkel való ismerkedés elkezdi kigyógyítani a depressziójából. Ő is elkezd korábbi önmagára hasonlítani, miután látja, hogy mit veszített el.

A történetet ráadásul nem csak a művészfilmes stílus dobja fel, hanem pár nyitva hagyott kérdés is: lebukik-e a leskelődéssel a nő, együtt marad-e a két pár? Ez a film ráadásul talán intimebb annál, mint amilyennek tűnik: a hősnő karakterét a teste hagyja cserben, amiről nehéz nem a most meglepően sokat meztelenkedő Jolie masztektómiájára asszociálni. Ráadásul bevallása szerint anyja elvesztése ihlette a filmet, és az is sokatmondó, hogy az egyik hős író (mint az alkotók közt Jolie), a másik kiöregedett táncos (ismét Jolie, mint félig-meddig visszavonult negyvenes színésznő).

Sokak szerint Jolie sokkal jobb színésznő, mint amilyen rendező, de én mernék vitatkozni ezzel. Színésznőként nem hiányzik, író-rendezőként viszont egyre érdekesebb, és örömmel látom, hogy komolyan gondolja direktori karrierjét. Egy veterán színészből rendezővé avanzsáló művész remek szerzői filmeket képes készíteni, elég Cassavetes-re gondolni. Nőként negyvenévesen ráadásul híresen nehéz jól fizető szerepet szerezni Hollywoodban, ezért is logikus Jolie részéről a rendezésre való átnyergelés. Harmadik produkciója nem túl filmszerű, színházban is ugyanígy működne, de ez megbocsáható, mivel két színész magánprojektje, azaz színpadiassága is része a szerzői kézjegynek.

A tengernél (By the Sea)

Színes, feliratos, angol romantikus dráma, 123 perc, 2015

Rendező: Angelina Jolie

Forgatókönyvíró: Angelina Jolie

Operatőr: Christian Berger

Zene: Gabriel Yared

Producer: Angelina Jolie, Brad Pitt

Vágó: Patricia Rommel

Szereplők: Angelina Jolie, Brad Pitt, Mélanie Laurent

Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott!

Bemutató dátuma: 2015. november 12.

Forgalmazó: UIP-Duna Film