Adott egy amerikai srác, Nick, aki 14 éves korában eltűnt. Ez a valóban megtörtént eset képezte Petra Tejnorová rendezőnő előadásának apropóját. A már fiktív sztori szerint a kisfiú évekkel később előkerül, legalábbis húga így fogadja azt a bátyja koránál kissé idősebbnek tűnő srácot, aki Nickként jelentkezett be nála. De valóban Nick-e a fiú, vagy valaki, aki Nicknek adja ki magát? A rendőrnyomozó gyanút fog, és utánaered az állítólagos megkerült fiúnak. A nyomozás eredménye, amit a korábbiak fényében már borítékolhattunk, sötét titkokat hoz felszínre.

A történetet mindössze hárman adják elő: a fiút, a húgot, valamint a nyomozót játszó színészek, illetve van még két kameraman, akik többnyire a szereplők arcát pásztázzák, melyeket két kisebb méretű vásznon láthatunk kivetítve. A rendezői szándék bizonyára az volt, hogy egyrészt az előadás nyomozásszerű, dokumentatív jellegét erősítse; másrészt az arcokra kerüljön a fókusz, így lássuk a színészek minden rezdülését, ami a meglehetősen kis tér miatt szabad szemmel is jól követhető volt egyébként; harmadrészt, hogy időnként egyszerre nézhessünk két szereplőt, például a húgot és állítólagos bátyját: az egyiket élőben, a másikat vásznon. Sajnos ezt a manapság nem nagy alkotói truvájt nem sikerült megtölteni tartalommal, inkább maradt az előadáson lifegő dísz.

A legfőbb probléma azonban nem ezzel van, hanem az előadás szinte teljes tartalmi ürességével és azzal, hogy a színészeknek még a csekélyke tartalmat sem sikerül hitelesen közvetíteniük a nézőtér felé. Két fő mozzanatból tevődik össze a sztori: az eltűnt gyerek megérkezéséből, akit a húg minden kételkedése ellenére bátyjaként fogad, és a később egyre erősödő gyanú ellenére sem tágít mellőle, illetve a kissé egzaltált rendőrtiszt nyomozásából, aminek végén fény derül a fiú igazi kilétére és az eltűnt fiú szomorú sorsára. Az első szál bemutatása nagyjából kimerül abban, hogy a lány és állítólagos bátyja hosszasan állnak egymással szemben, és nézik egymást, valamint abban, hogy a fiú időnként idegesen rángatózik. Ami a második szálat illeti, a rendőrnyomozót játszó színész már inkább próbál színészi játékot is becsempészni az előadásba, de a soványka és semmitmondó történetből neki sem sikerül semmi életszerűt kihozni. 

Az előadás ismertetője szerint a nézőknek is részt kellett volna venni a nyomozásban. Hogy ezt átvitt értelemben vagy konkrétan kellett volna értenünk, az nem derült ki egyértelműen. Mindenesetre a cseh színészek és a magyar közönség közötti nyelvi akadály ezt mindenképp megakadályozta volna. Végeredményben sem konkrét, sem átvitt értelemben nem vettünk részt, már csak azért sem, mert az előadás egyszerűen képtelen volt érdeklődést ébreszteni a bűnügyi történet iránt, így maradt az események teljesen közömbös szemlélése.

Hogy ennek ellenére valahogy fennmaradjon a nézői figyelem, arról a képi mellett a hanghatások gondoskodtak. Fő funkciójukat leginkább a bóbiskolók felébresztésében látom, ugyanis az előadásban történtekhez való kapcsolatuk meglehetősen esetlegesnek tűnt. Az egész produkciót végigkísérte egy meglehetősen disszonáns horrorzene, melynek itt-ott még lehetett volna aláfestő funkciója, azonban végig kitartva meglehetősen elcsépelt zenei frázisnak tűnt. De még ez is megbocsátható lett volna, ha időnként nem erősödik fel, és nem okoz nézőjének fülsüketítő dübörgésével még az előadásnál is kellemetlenebb élményt.

A Nick című produkciót látva csak remélni tudjuk, hogy a cseh független színházi szféra legmélyebb bugyraiból kaptunk ízelítőt, és hogy a jövőben ennél sokkal jobb előadások is eljutnak hozzánk.

Nick

A cseh STK Concept vendégjátéka a MU Színházban

Játsszák:

Hana Vágnerová

Michal Sieczkowski

Jiří Konvalinka

Producer: STK Theatre Concept/ SKUTR, Fundacja Stuki Arteria
Co-producer: FLY Production, Manna Kulturális Egyesület
Produkciós menedzser: Pavla Klouzalová
Látvány: Adriana Černá
Kamera: Marek Bartoš, Dominik Žižka

Dramaturg:Kateřina Jandáčková, Jan Tošovský

Rendező: Petra Tejnorová

2015. november 11.

MU Színház

Fotók: MU Színház