Szegő János szerint nagy meglepetés e napló megléte – ami egyszerre forrás-, magatartás- és mikrotörténet –, hiszen újabb szempontokat, információkat hoz a második világháború időszakáról és újra csak elbizonytalanítja az eddig kialakult képet és véleményeket erről a korról. A bemutatón Ungváry Krisztián – aki a kötet lektora volt, ő írt a szöveghez lábjegyzeteket és utószót – is bevallja, hogy a ‘45-ös eseményekről még ő sem olvasott e keresztény-középosztálybeli nézőpontból, így a történész számára is új élményt jelentett ez az írás. Azt persze fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy itt egy naplóról van szó, tehát a megjelent kötet nem arról szól, hogy pontosan mi történt 1944. március 19. és 1945. március 17. között, hanem arról, hogy melyek voltak a szerző számára fontos és megörökítendő pillanatok. Az itt közölt dolgok nem tények, hanem interpretációk, olvasásuk során tehát nem elsősorban az elmúlt időszakot ismerjük meg, hanem a szerző saját idejét, korát az ő szemüvegén keresztül.

A bemutatón elhangzik egy rövid részlet is, amelyben Zimándi Pius megdöbbenését fejezi ki a zsidók számát illetően. Ungváry kissé furcsának tartja a szerző elcsodálkozását, hiszen a korabeli lakosság számára is pontosan tudható volt, hogy a pesti lakosság 20-25%-át tették ki a zsidók. A történész azon is meglepődött, hogy Zimándi ezekben a naplóbejegyzésekben mindenhol úgy beszél a zsidókról, mintha nem magyarok, hanem más kultúrájú, más bőrszínű emberek lennének, abszurd megkülönböztetéseket használ rájuk. Vári György szerint is az a leginkább elgondolkodtató, hogy a szerző egyszerre közelít e csoporthoz részvéttel, miközben a szóhasználata mély távolságtartásról árulkodik. Az írás során elhatárolódik azoktól az eseményektől, amelyek a zsidókkal történtek, sajnálja ugyan őket, de hiányzik belőle mindenféle személyes érintettség. Vári szerint ez a magatartás inkább érdekes, de semmiképpen sem ítélendő el, hiszen tudható, hogy Zimándi Pius a saját életét is féltette, nem szimpatizált a németekkel és tartott az orosz megszállástól is.

A következő részlet is elhangzik, ebben a szerző arról ír, hogy a zsidók deportálását egy “jól tartás” előzte meg, ami Ungváry szerint igen valószínűtlen, de egy-egy esetben valóban előfordulhatott. A történész hangúlyozza, hogy az ilyenféle részleteket sokszor kellemetlen olvasni, mert a szerző nem tud mit kezdeni ezekkel az eseményekkel, így hajlamos elbagatellizálni a szörnyűségeket, ami az ő részéről végülis egyfajta önvédelmi mechanizmus. Persze a személytelenségnek, távolságtartásnak és cinizmusnak lehet oka az is, hogy a szerző nem foglalkozik a társadalom alakulásával, csupán a mikrotörténések, a körülötte zajló események érdeklik.

A Tények és tanúk sorozat második darabjaként megjelent napló nemcsak egyéni világlátása miatt értékes a számunkra, hanem azért is, mert ezt a szöveget Zimándi Pus magának írta, így nem rejtőzködött, hanem teljes őszinteséggel beszélt az egyes eseményekről, ennek köszönhetően e kötetből a szerzőt is jobban megismerhetjük. Vári kiemeli azt is, hogy e naplóból sokat megtudunk a régi Magyaroszág pusztulásának időszakáról, ami meglehetősen mozgalmas kor volt, azonban erről még ma is igazán nehéz beszélni. Az irodalomtörténész kiemelte, hogy ő alapvetően nem érezte idegennek a szöveget, az olvasás során ugyanis pontosan észlelte a szerző megfontolásait és félelmeit, így egyre inkább érdekelte az, hogy ki is ő valójában, illetve, hogy mi hajtja előre. Vári szerint e naplóban Zimándi Pius kivételesen művelt és roppantul figyelmes személyként tűnik fel, aki soha nem részvétlen, de néha kevéssé empatikus. Ezt azonban kár lenne számonkérni rajta, hiszen végül mégiscsak hírt ad egy olyan csoportról, amelynek a zsidókról, a deportálásokról és a második világháborúról alkotott nézeteit még kevéssé ismerjük.

Zimándi Pius István: Egy év története naplójegyzetekben - Tények és tanúk sorozat II. - könyvbemutató - 2015. 11. 10 - Rózsavölgyi Szalon

Fotó: Bach Máté