bezár
 

film

2015. 11. 21.
Tanári bűndráma
Kristina Grozeva, Petar Valchanov: A lecke
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A lecke című film nem csak egy tanítani valóan megírt, eljátszott és megrendezett dráma: olyan izgalmas, mint egy krimi, és feszült, mint egy thriller. Bizonyítja, hogy egy bűnthriller is izgalmasabb, ha hiteles élethelyzeten alapul.

A helyszín egy bolgár kisváros, ami még csak várja az okostelefonok térhódítását. A főhős egy angoltanárnő, akinek osztályában ellopják az egyik diák pénztárcáját. A nő sikertelenül próbálja megtalálni a tettest, de nem adja fel. Annak ellenére sem, hogy kisebb gondja is nagyobb: mivel alkoholista férje nem törlesztette a hiteleiket, ha három napon belül sem fizetnek vissza egy tetemes összeget, elárverezik a lakásukat, és óvodás kislányukkal az utcára kerülnek. A nő a tanári munka mellett másodállásban fordítóként dolgozik, de már rég hiába vár a fizetésére. Bízva abban, hogy pár napon belül megkapja a jussát, uzsorásokhoz fordul, akiket alábecsül.

prae.hu

1

A nyitójelenet ütős: egy banális angolóra fordul szinte azonnal játékos, gyerekes krimibe, amiben aztán a néző megtippelheti, hogy melyik gyerek lehet a tolvaj (ami a film végén talán ki is derül). Nem sokkal később a hősnő három nap haladékot kap, ami határidő dramaturgiát hoz magával és a thriller, valamint a szinte valós időben játszódó (kvázi real time) filmek feszültségével ruházza fel az alkotást. A zsánerek használata ráadásul nem is öncélú a filmben, ami végül valódi bűnthrillerré válik, ahogy az uzsorások és a hősnő viszonya egyre jobban elmérgesedik. A film piti lopással nyit, súlyos bűncselekménnyel zár.

34

A műfajok használata a hősnő jellemének színeváltozását érzékelteti ebben a filmben. A nő a film elején egy szigorú tanárnő, szilárd elvekkel és erkölccsel. Nincs nagyobb baja, mint megtalálni a tolvajt a gyerekek között, akit mélyen elítél tette miatt. Aztán, ahogy forróvá válik a talpa alatt a talaj, a mindig udvarias, szerény és feddhetetlen anya sorra kénytelen feladni elveit, és végül olyan mélyre süllyed, hogy ahhoz képest a lopás, ami után oly fanatikusan nyomozott, gyerekes csínytevés. Meg akarja leckéztetni a tolvajt, ehelyett inkább ő tanul sokat a film végére. A krimi és a thriller itt tehát mondanivaló szolgálatában állnak.

341

A hősnő karakere részletesen kidolgozott, amit a hiteles alakítás mélyít el csak igazán. E film legközelebbi rokona a Két nap, egy éjszaka, viszont a bolgár film hitelesebb belga-francia párdarabjánál. Hihetetlen, mennyit képes adni egy film autentikusságához, hogy a főszerepet nem egy olyan világsztár alakítja, mint Marion Cotillard, hanem egy hasonlóan tehetséges, de nemzetközi színtéren ismeretlen színésznő. Míg a Dardenne-testvérek filmjében azon ámuldozunk, hogy a francia színésznő mi mindent képes eljátszani, addig Margita Goseva nem lopja el a show-t az alakításával, az pusztán a film egyik erős szegmense a sok közül.

67

A film ráadásul végig rögrealista és társadalomkritikus. Ami elromolhat, az itt el is romlik. Alighanem mindenki élt már át olyan kálváriát, mint a bürokráciával és a bankokkal szélmalomharcot folytató hősnő, így könnyű azonosulni vele. A film meglehetősen lesújtó képet fest a bolgár vidékről: a helyi férfiak alig érettebbek, mint a kisiskolások. A hősnőnek így nem csak mosni, főzni, takarítani kell a szellemileg egyébként is megterhelő iskolai munkanapok után, de még a házat is neki kell egyben tartania a férje helyett. És kevés helyitől remélhet segítséget.

78887

A filmben minimális a hiba: egy-két fordulata nehezen hihető, illetve pár csavar a puszta véletlenen múlik. Kissé erőltetett például az, ahogy a nő szerencsésen felfedezi, hogy a büfében fizettek az általa megjelölt, a tolvaj által pedig ellopott bankjeggyel. A film viszont ezekkel együtt is az utóbbi évek legjobb bolgár filmje (talán csak a Maja Vitkova-féle Victoria érhet a nyomába), meggyőző bemutatkozás az író-rendezők, Kristina Grozeva és Petar Valchanov részéről, akikről biztosan fogunk még hallani.

A lecke (Urok)

Színes, feliratos, bolgár-görög dráma, 97 perc, 2014

Rendező: Petar Valchanov, Kristina Grozeva

Forgatókönyvíró: Petar Valchanov,  Kristina Grozeva

Operatőr: Krum Rodriguez

Producer: Petar Valchanov

Executive producer: Kristina Grozeva

Vágó: Petar Valchanov

Szereplők: Margita Gosheva, Ivan Barnev, Ivan Savov

Bemutató dátuma: 2015. november 5.

Forgalmazó: Mozinet

Korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott!

nyomtat

Szerzők

-- Csiger Ádám --


További írások a rovatból

Rich Peppiatt: Kneecap – Ír nemzeti hip-hopot!
Matthäus Wörle Ahol régen aludtunk és Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfimje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Till Attila: És mi van Tomival?
Hajdu Szabolcs: Egy százalék indián

Más művészeti ágakról

Parasztopera az SZFE-n
Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés