bezár
 

film

2015. 11. 13.
Nyiss ablakot a világra! – Vasárnapig még tart a Verzió
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon 55 alkotást láthatunk 30 országból, öt budapesti és egy pécsi helyszínen. A szervezők külön szekciót szentelnek a migráció és a megfigyelés kérdéskörével foglalkozó filmeknek. Az idei fesztiválon először diákfilmes versenyprogram is fut, a ZOOM IN győztesét nemzetközi szakmai zsűri választja ki.

A „Megfigyelés” kategóriában szereplő filmek a megfigyelés-kultúra etikai hátterével, módszereivel és az állampolgárokra gyakorolt hatásával foglalkoznak. A programba  természetesen bekerült Laura Poitas filmje, a Citizenfour, valamint a Drónok (Tonje Hessen Shei), amely a CIA pakisztáni drónháborúját mutatja be. Az elmúlt 15 évből olyan jól ismert alkotások is bekerültek a válogatásba, mint amilyen Harun Farocki Börtönképek (2000) című munkája. Ehhez a szekcióhoz kapcsolódik az OSA Archívumban december 8-ig megtekinthető kiállítás, „A megfigyelés dokumentumai”, amely az adatgyűjtés és a magánszféra közötti kapcsolatot boncolgatja.

prae.hu

drónok

Tonje Hessen Shei: Drónok

A migrációval kapcsolatos aktuális és történelmi távlatú kérdéseket egyaránt felvetnek a „Mozgásban: a menekültválság képei” válogatás filmjei. Želimir Žilnik Szerbiai útinaplóját már láthattuk az idei BIDF-en, az Akiket megperzsel a tűzhöz (Morgan Knibbe) hasonlóan útközben feltartóztatott, megrekedt menekülteket mutat be. Az Azok című filmet Meggyes Krisztina a vámosszabadi átmeneti tábor megnyitásakor forgatta. Mindhárom filmhez kapcsolódik beszélgetés is, író, újságíró, történész, antropológus vendégek és civil szervezetek tagjainak részvételével.

logbook

Želimir Žilnik: Szerbiai útinapló

A megmentett VHS-kazetták felvételeiből összeollózott Flotel Europa kétség kívül a szekció egyik népszerű darabja, amely az 1992-1994 között a Koppenhágába érkező balkáni menekültek fogadtatását mutatja be, egy akkori kamasz szemén keresztül. A jugoszláv popkultúrát visszahozó, életigenlő found footage-filmért a szerb Vladimir Tomić megkapta érte a Berlinale Béke Filmdíját és a Legjobb Elsőfilmnek járó elismerést néhány héttel ezelőtt Jihlavában.

flotel

Vladimir Tomić: Flotel Europa

A „Magyar Panoráma” szekcióba Báron György válogatott társadalmi kérdéseket boncolgató friss hazai alkotásokat, rövidfilmeket és egész estés darabokat egyaránt. Láthatunk filmeket társadalmi hátrányból induló ambíciózus kamaszokról: Ricsi, a nagy sikerű Drifter (Hörcher Gábor) főhőse rallyversenyző szeretne lenni, a Tititában (Almási Tamás) szereplő Anti pedig gitárművész. Az Egyetlen fa maradt (Trencsényi Klára, Huszka Beáta) koszovói szerbek életébe nyújt betekintést, akik új életet próbálnak kezdeni.

minden arcnak

Magnus Gertten: Minden arcnak neve van

A „Fesztivál Keresztutak” címet viselő program a Nürnbergi Nemzetközi Emberi Jogi Filmfesztivál terméséből válogat. A gyár szirénája (Michel K. Zongo) egy burkina faso-i munkásmozgalmat mutat be. A BIDF-en is bemutatott Minden arcnak neve van (Magnus Gertten) című filmben koncentrációs táborok túlélői fedezik fel magukat egy korabeli híradóban. A „Nemzetközi Panoráma” is elhoz a magyar közönségnek néhány olyan filmet, amelyek sikerrel szerepeltek külföldi fesztiválokon. A Toto és nővérei (Alexander Nanau) idén számos dokumentumfilm-fesztiválról tért haza fődíjjal. (Kritikánk itt olvasható a filmről.) Joshua Oppenheimer megrázó filmje, A csend képe tovább halad azon az úton, amit a rendező 2012-ben bemutatott Arany Medve- és Arany Oroszlán-díjas filmjével, Az ölés aktusával megkezdett, de ezúttal az indonéz népirtásnak nem az elkövetőire, hanem az áldozatok családjaira fókuszál. A csend képe az IDFÁ-n Közönségdíjat, a Berlinalén Béke-díjat kapott, Velencéből pedig elhozta A Zsűri Nagydíját. Patricio Guzmán hazájában, Chilében tárja fel a kolonizáció és a Pinochet-diktatúra utóhatásait A gyöngyház gombban, amiért Berlinből elhozhatta az Ezüst Medvét.

Az Otthonom (Jiří Stejskal) és az Életfogytiglan (Nurit Kedar, Yaron Shani) egyaránt családi portrék, előbbi egy Kijev külvárosában élő gazdálkodókról szól, utóbbi egy izraeli-arab família szövevényes történetét mutatja be, amelyben az apa lelkét súlyos háború bűnök nyomják. Két film is szól a homoszexualitás üldözéséről, az orosz Győzelem napja (Alina Rudnitskaya), valamint a horvát Beteg (Hrvoje Mabić).

győzelem napja

Alina Rudnitskaya: Győzelem napja

A november 10-15-ig tartó fesztivált öt budapesti helyszínen rendezik meg: a Toldi, a Művész, a Cirko-Gejzír és a Kino Mozikban, valamint a fesztivált szervező OSA Archívum épületében. Utóbbiban kapott helyet a „Megdermedt konfliktusok” című fotókiállítás is, amely a fesztivál teljes ideje alatt látogatható. A belga David Verberckt fényképei a volt szovjet blokkban zajló közelmúlt-beli társadalmi, etikai konfliktusok és háborúk utóhatásaival foglalkoznak. A budapesti nézők mellett a pécsiek is találkozhatnak Verzió-filmekkel: november 19-21-én az Apolló Moziban lesz láthatóak lesznek a Szíriai Love Story, az Érpatak Modell, A csend képe, a Toto és nővérei, illetve az Akiket megperzsel a tűz című filmek.

A fesztivál alatt zajló DocLab filmkészítő workshop résztvevői Gellér-Varga Zsuzsa, Moniek Wester Keegstra és Ursula Ambach tutori segítsége mellett készítenek rövid dokumentumfilmeket a fesztivál ideje alatt, amelyekben a menekültkérdésel foglalkoznak, kiemelve a tömegből egyéni sorsokat és arcokat. Az elkészült munkákat november 14-én, szombaton 14 órától vetítik az OSA Archívumban.

diák

A Diákverzió tavalyi kiadása

A Verzió több szinten is bevonja a fiatalokat. A versenyprogram idén először kiegészül a ZOOM IN diákfilm-versennyel is, amely bemutatkozási lehetőséget és visszajelzést kínál a kezdő alkotóknak, a Báron György, Gerő Marcell, Andrea Kuhn és Hana Kuhlhankova alkotta szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotó pedig 1000 dolláros pénzdíjat kap. A Toldi moziban zajló ingyenes program, a Diákverzió kilenc dokumentumfilm közös megnézésével és azt követő értelmező-elemző beszélgetésekkel ösztönzi a középiskolásokat együtt gondolkodásra. Három fiatal az értékelésben is kipróbálhatja magát: a fesztivál hagyományainak megfelelően a Diákzsűri választja ki a fesztivál Legjobb Emberi Jogi Filmjét, a nézők szavazata alapján pedig a Verzió egy Közönségdíjast is kiemel. 

szíriai

Sean McAllister: Szíriai Love Story

 

A fesztivált november 10-én 19 órakor Péterfy Gergely író nyitotta meg a Toldi moziban, ezután került vetítésre a nyitófilm, a Szíriai Love Story, amely az idei sheffieldi Doc/Festen megkapta a Zsűri Nagydíját. A film után a Verzió igazgatója, Oksana Sarkisova beszélgetett a film rendezőjével, Sean McAllisterrel.

A képek forrása és további információk:

www.verzio.org

www.facebook.com/verziofilmfest

nyomtat

Szerzők

-- Puskás Lilla --


További írások a rovatból

Katarina Stanković Neptun vihara és Ida Marie Gedbjerg Az elveszett Mozi könyv című alkotása a 21. Verzió Filmfesztiválon
Az idei Verzión fókuszba kerülnek az anyák küzdelmei
Matthäus Wörle Ahol régen aludtunk és Miklós Ádám Mélypont érzés című dokumentumfimje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Interjú Szilágyi Zsófia filmrendezővel Január 2. című filmjéről

Más művészeti ágakról

gyerek

Jubileumi kiállítás a Deák17-ben
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés