bezár
 

film

2015. 11. 06.
Családunk és egyébként a történelem
Fekete Ibolya: Anyám és más futóbolondok a családból
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nagyon nehéz a történelemről filmet csinálni. A médium maga időben rendkívül korlátozott: 90 percben, jobb esetben 180 percben kell megidéznie és átélhetővé tennie egy egész korszakot. Az alkotóra pedig komoly felelősség hárul annak tekintetében, hogy a história mely pontjait teszi meg alkotása tárgyául, és kinek a szemén át láttatja az eseményeket.  

A történelmi távlat hiteles megteremtéséhez rengeteg pénzre van szükség. Nagyobb kreativitást igényel egy ilyen film elkészítése, mint gondolnánk, mivel a társadalmi és gazdasági változásokat nem tudjuk a maguk teljességében ábrázolni, csak apró részleteiben, melyeknek azonban az egészet kell minél szemléletesebben képviselniük.

prae.hu

Talán a legjobb film a műfajban Bódy Gábor Psychéje, mely a címszereplő cigánybárónő orlandói alakjának szerelmi kalandjain keresztül mutatja be a XIX. századi Magyarország történetét és az európai szellem útját a felvilágosodástól a fasizmusig, hatalmas hozzájárulást téve ezzel a magyar mozgóképkultúrához.

Anyám

A XX. századot részletesen feldolgozták (jó részt már a történések közben), különös tekintettel a század második felére (az első felének rehabilitálása éppen most zajlik). De igazán nagyléptékű, az egész századon átívelő alkotás még nem sok készült. A legtöbbünknek eszébe juthat Szabó Istvántól A napfény íze, de az sem jut el készítésének koráig, illetve akadémikus szemlélete, hollywoodi megoldásai miatt mára már kicsit megkopott, finomkodónak, sőt manírosnak mondható.

Fekete Ibolya filmje így talán elsőként tesz kísérletet arra, hogy filmre vigye a XX. századot, az egészet, ától cettig.

Az Anyám és más futóbolondok a családból ott veszi fel a fonalat ahol Bódy anno elengedte: az első világháború előtt-alatt-után, hogy aztán hősei átmenjek mindazon a sok badarságon, ami ezzel az országgal megtörtént. Erről nem lehet többet mondani, ha csak nem azt, hogy Fekete Ibolya a legjobb ponton nyúlt témájához. Nem a történelmet viszi filmre, hanem az egyéneket, akik megélik. Nem a történelmet megváltoztató erőfeszítéseket ábrázol, hanem a történelmi helyzetekre adott reakciókat. Hősei sodródnak az eseményekkel, igyekeznek a legtöbbet kihozni abból, amiből éppen lehet. Ezért nem is igazán hősök. Csak emberek. Szerethető, ölelhető, szánni és sajnálnivaló emberek, olyanok, akikhez hasonlókat mi is ismerünk. Egy család generációkon átívelő története ez. A mi családunké – mert tudjuk, kik ezek a figurák, egytől egyig, velük élünk mindennap.

Anyám

A rendező nem teszi fel a kérdést, hogy mi lett volna, ha… Utálatosak azok a filmek egyébként is, amik sorsfordító eseményeket ábrázolnak, és azzal keltenek feszültséget a nézőben, hogy megmutatják neki: lehetett volna másként. Mert így csak fölöslegesen okoznak neki szomorúságot és szenvedést. Hiszen a történelmen változtatni nem lehet, és ezt jobb elfogadni. Mint ahogy a filmbeli animációs betétekben is láthatjuk: óriás kezek szabják át az országhatárokat, mutatva, hogy nálunk sokkal nagyobb erők dolgoznak itt, és cibálnak minket. Persze ez a film is megcsóválja néha a fejét, hogy: „kár érte”; mert vannak benne ilyen pillanatok. De sokkal fontosabbak azok a részei, amikor megszorítja a kezünket és a szemünkbe kacsint, hogy ezen is túl vagyunk, megvagyunk. Megcsináltuk. Voltaképpen mégiscsak arról szól ez az egész, hogy túléltük.

De ebből fakad a film melankóliája is, hiszen a jelenkori szálban, amelyben már a lány visel gondot idős édesanyjára, valahogy semmi sem passzol. Minden felcserélődik. Az anya nem tudja, hogy mikor és hol van. „Te ki vagy?” – kérdezi, a lánya pedig válaszol: „Berta vagyok.” „De hát Berta én vagyok.” A jelen megfoghatatlan és folytatás nélküli. (Többször szóba is kerül, hogy a lánynak nincsen férje.) Csak annak van értelme, ami már megtörtént. A múlt elmesélhető, vagyis újra élhető, a jelen viszont megélhetetlen. Nem is tudjuk, hogy pontosan hol vagyunk. Berta, a lány lakását szinte egyáltalán nem hagyjuk el. Ha a történetet nem lehet tovább mesélni, mert az életben nem történik semmi, akkor lehet, hogy nincs is életünk, lehet, hogy nem is vagyunk, ez esetben pedig már csak a halál van hátra.

Anyám

Az Anyám és más futóbolondok... tempója elképesztő. Robogunk át az évtizedeken, közben megelevenedik a mozgókép elmúlt száz éve is. Gózon Francisco nem hiába az egyik legjobb hazai operatőr, a '20-as években úgy komponál, ahogy azt a némafilm megkívánja, a negyvenes években pedig, mint Eiben István. Képei tökéletesen illeszthetők az eddig ritkán vagy alig látott archív felvételek közé, amelyekből tényleg olyan okos válogatást kapunk, hogy leesik az állunk. A díszletek csupán a legszükségesebbekre törekednek, de a jelmezek szemkápráztatóan ötletesek, legapróbb részletekig kidolgozottak, és tovább erősítik azt, hogy a karakterekre figyeljünk.

És szerencsére van kire! Tele van a film káprázatos alakításokkal és hatalmas meglepetésekkel. Nagyon merész volt a casting. Az én személyes kedvencem Szabó T. Anna költőnő volt, aki a neki szánt aprócska karaktert nagyon bátran és jól alakította. De Básti Juli több szerepben is remekelt, Ónodi Eszter Bertája pedig felejthetetlen (ennyire erős női karakter talán még sosem volt a magyar filmben), Gáspár Tibor is legjobb formáját hozza. Nem lehetett egyszerű dolguk, hiszen nem csupán egy életszakaszt, de egy teljes életet kellett eljátszaniuk. Munkájukban kiváló sminkesek és maszkmesterek voltak a segítségükre.

Anyám

Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy nem roppan-e össze egy színész egy ekkora kihívás után? Amikor végig kell csinálni valaki másnak az életét, az elejétől a végéig. Mert még mi, a mozi nézők is beleszédülünk, hogy mennyi minden történhet valakinek az életében, hogy hány döntést kell meghoznia. De hamar rádöbbenünk, hogy ez végül is a mi életünk. És így már kacagunk a sok bolondságon. Tulajdonképpen saját magunkat nevetjük ki, ha végignézzük Fekete Ibolya filmjét. Ami egészséges. Szükség van rá az élethez. Ugyanúgy, mint sütőporra, a háborúhoz.

Anyám és más futóbolondok a családból

Színes, magyar játékfilm, 108 perc, 2015

Rendező: Fekete Ibolya

Forgatókönyvíró: Fekete Ibolya

Operatőr: Gózon Francisco, Jancsó Nyika

Jelmeztervező: Szakács Györgyi

Zene: Novák János

Producer: Garami Gábor

Társproducer: Dettre Gábor

Vágó: Szalai Károly, Pap Levente

Koproducer: Nicole Gerhards, Kalin Kalinov

Szereplők: Ónodi Eszter, Gáspár Tibor, Barkó György, Danuta Szaflarska, Petra Hovanyecz, Básti Juli, Kerekes Vica, Bartsch Kata, Adorjáni Bálint, Törköly Levente, Bárány Virág, Szervét Tibor

Bemutató: 2015. november 5.

Forgalmazza: Vertigo Média Kft.

Képek: Vertigo Média Kft., fotó: Szlovák Judit / filmkép.

nyomtat

Szerzők

-- Mráz István --


További írások a rovatból

A 12. Primanima mint a magány és társadalmi kritika tükre
Hans Steinbichler: Egy egész élet
Coralie Fargeat: A szer
Velencében láttuk Pablo Larraín és Pedro Almodóvar új filmjét


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés