A könyvbemutatón Bazsányi elsőként az előképekre kérdez rá. Az Ószövetség mint inspirációs forrás természetesen egyértelmű, de ezenkívül még számos mester hatása segítette Vörös munkáját e versek megalkotásában. A szerző hangsúlyozza, hogy szenvedélyes versolvasó, szinte mindennap elővesz egy-egy poémát, ezért úgy látja, hogy folyamatosan nagyon sok költő hatása alatt dolgozik, közülük az egyik nagy kedvenc Rilke. Bazsányi rámutat arra, hogy e mostani költeményekben valóban felismerhetőek az osztrák költő korai verseinek lenyomatai, de szóba kerül Weöres Sándor is, akinek neve több zsoltárban is fel-felbukkan. Nem véletlenek ezek az előképek, hiszen Vörös már korábban is mélyebben foglalkozott e két költő munkásságával: Rilkét sokat fordította, többek között az Imaórák könyve is Vörös munkájának eredménye, de Weöressel is foglalkozott, amikor a költő Lao-ce: Tao Te King című fordítását csiszolgatta.

Ez utóbbi feladat során merült fel Vörösben, hogy az Ószövetség zsoltárait is újrafordíthatná, de hamar kiderült számára, hogy a bibliai énekek rideg, agresszív szemléletével és a bennük sokszor megjelenő vad idegengyűlölettel vagy férfisovinizmussal nem tud mit kezdeni, nem találta a megfelelő hangfekvést ezekre a témákra, ezért döntött úgy, hogy létrehozza a saját zsoltárait. Az ötlet egy debreceni szállodában fogant meg, ahol véletlenül kezébe kerül a Zsoltárok könyve, ezzel pedig elindult a munkafolyamat.

Bazsányi rámutat arra, hogy az elkészült százötven mű mindegyikében van egy kiinduló ötlet, ami aztán játékos formává alakul és izgalmas egymásra olvasásokat tesz lehetővé. Egy-egy ilyen vers “belsővé tett transzcendencia, ahol a játék teljesíti ki a formát” – összegzi a moderátor, majd Vörös elárulja, hogy minden ötletet szeretett volna belepréselni ebbe a munkába és azt is megtudjuk, hogy nagyjából sorba haladt a zsoltárok átdolgozása során. Bazsányit az is érdekli, hogy mi indítja be a szerzőt, honnan jönnek az ötletei, Vörös pedig így válaszol: “Az évek során nagyon megtanultam verset írni, ez szinte bármilyen körülmény között megy nekem, emiatt nagyon sokat írok. Magam is érzékelem a mennyiség nehézségét, ezért igyekszem mindig mederbe terelni, koncepcióba rendezni a készülő műveket”.

Azonban nemcsak jól működő és változatos ötletekkel van teli ez a kötet, hiszen itt istenképből is rengeteg van. Ahogy a fülszöveg is írja: a versek “megszólítottja már nem mindig az Úr, hanem néha az Asszony, néha pedig mindkettő. A zsoltármondó pedig immár nem a kiválasztott nép nevében fordul hozzájuk, hanem néha a hitevesztett emberiség nevében, néha az Úr/Asszony más teremtményei nevében, a leggyakrabban azonban annak az egyetlen, kételkedő, kételyeivel hol játszó, hol viaskodó személynek a nevében”. Tágas istenélményt ad tehát a Százötven zsoltár, Vörös azonban bevallja, hogy az Istenhez való saját viszonya meglehetősen kételkedő, hiszen sem a tudására, sem a tapasztalatára nem támaszkodhat a bizonyossága megszerzéséhez. Szerinte minden magyarázat téves, ami Isten létét igyekszik bizonyítani, hiszen ezek csak kirajzolnak egy képet, de nem mondják meg pontosan, hogy mi az pontosan. Vörös úgy gondolja, hogy az Istent ugyan elképzelhetjük, de a valóság biztosan nem fog egyezni a kialakított képzettel.

A beszélgetés végén újra előkerül Vörös munkamódszere, Bazsányi kiváncsi arra, hogy nem okozott-e a költő számára frusztrációt a bibliai szöveg megléte, illetve egy idő után nem vált-e túlságosan mechanikussá a munkafolyamat. Vörös úgy gondolja, hogy az írás során nem voltak válságok, mert sohasem erőltette a versírást. Azt azonban tudta, hogy százötven verssel el fog készülni, de nem kellett sehová sem sietnie velük, csupán arra kellett figyelnie, hogy a Zsoltárok könyvét mindig mindenhová magával vigye. Ennek köszönhetően vannak olyan versek, amelyek helyszínekhez kötődnek: például egy abádszalóki biciklitúrán fejezte be a kötet utolsó versét.

Vörös számára az sem volt probléma, hogy az írás egy idő után monotonná vált, hiszen ez egy úgynevezett unalmon túli monotonitás volt, ráadásul a formával való játék mindig érdekessé tette a munkát.

Vörös István: Százötven zsoltár - kötetbemutató az Írók Boltjában - 2015. 11. 04.

Fotó: Bach Máté