PRAE.HU: Idén kaptál Derkovits Gyula Ösztöndíjat. Ez mit jelent számodra, illetve mennyire fontosak neked a díjak?

A Derkovits-ösztöndíj nagyon fontos volt számomra, mert generációm egyik legkomolyabb szakmai elismerésének tartom. Ilyen szempontból nekem többet jelentett, mint a legtöbb eddigi díj. A díjak egyébként annyit jelentenek számomra, mint bárki másnak: pozitív visszajelzés, visszaigazolás arról, hogy mások is jónak tartják, amit csinálok.

PRAE.HU: A Molnár Ani Galériánál vagy már az alapítása óta, 7 éve. Hogyan találkoztatok a galéria vezetőjével, Molnár Annamáriával, és hogyan kerültél a galériába?

A szerencsés véletlennek köszönhetően. A Romvári Márton képzőművész által szervezett tótvázsonyi művésztelepen találkoztunk 2007-ben, ahova a meghívott alkotók hozzátartozóikat is vihették. Itt ismerkedtünk meg Molnár Annamáriával. Ani akkoriban keresett új művészeket az éppen induló galériájához, és olyan szerencsés voltam, hogy én lettem az egyik. Ani látta, hogyan dolgozom, milyen munkáim vannak, így figyelt fel rám. Tényleg nagyon szerencsésnek érzem magam a találkozás miatt, és azóta is örülök, hogy Aninál vagyok.

PRAE.HU: Egy pályakezdő művésznek egyébként ajánlanád, hogy csatlakozzon valamelyik galériához?

Feltétlenül! Azért is, mert véleményem szerint a mai művészeti szcénában vagy a műtárgypiacon sokkal fontosabb egy galériás, mint 5 vagy 10 évvel ezelőtt. Különösen igaz ez a mai Magyarországra. Galéria nélkül egy fiatal pályakezdő kifejezetten nehéz helyzetben van, a galériások viszont olyan lehetőségekkel, előnyökkel rendelkeznek, amikhez egyedül nagyon nehéz hozzájutni. Gondolok itt a kapcsolatrendszerre, a szcénán belüli pozícióra, művészeti vásárokra, szakmai közegre, gyűjtőkre. Manapság galéria nélkül nagyon nehéznek és küzdelmesnek tartom egy művész boldogulását.

PRAE.HU: A Molnár Ani Galériának köszönhetően jutottál ki olyan neves képzőművészeti vásárokra, mint az ARCOmadrid vagy a bécsi Viennafair. Tavaly a moszkvai 4. Nemzetközi Fiatal Képzőművészek Biennálén is szerepeltek műveid, ahova magától a kurátortól kaptál meghívást. Ezek mennyire fontosak neked, illetve személyesen jelen szoktál-e lenni például az installálásnál?

Nagyon ritkán vagyok sajnos jelen személyesen, kevesebbszer, mint szeretnék. Nem engedhetem meg, hogy havonta vagy évente több alkalommal röpködjek távoli helyekre. Bécsben – a közelség miatt – több alkalommal kint voltam. Moszkvára próbáltam pénzt pályázni, szponzort keresni, de sajnos nem jártam sikerrel, így itthon maradtam.

PRAE.HU: Szomorú, hogy ezt neked kell állni.

Igen. Az egy dolog, hogy van egy nevem a szakmában, illetve sok szempontból elismertnek számítok, de ez nem jár együtt azzal, hogy úszom a pénzben.

PRAE.HU: Tudom, hogy nagyon elfoglalt vagy. Most éppen miket csinálsz?

A doktori disszertációmat írom. Tavaly fejeztem be a Képzőművészeti Egyetem doktori iskolájában 3 éves tanulmányaimat. Ennek a lezárása egy doktori dolgozat. Nemsokára elkészülök vele.

PRAE.HU: Miről szól?

Témám a mitológiateremtés a kortárs művészetben. Ezt művészetpedagógiai oldalról is megvizsgálom, mely amiatt is releváns, mert magam is pedagógus vagyok. A Kisképzőn tanítok rajzot, illetve a Károlin vagyok óraadó vizuális nevelés, rajz témakörben. Emellett persze szorítok időt a műtermi munkára is.

PRAE.HU: Most hol van a műtermed?

Otthon. Abban a szerencsében volt részem, hogy az új lakásunkban egy fél szobát erre a célra tudtunk szánni, ami mindig is nagy vágyam volt.

PRAE.HU: A Molnár Ani Galériában jelenleg a Supra urbem című kiállításod látható. Mi az a tematika, ami összefogja a műveket?

A tematika a címben is benne van; a Supra urbem latin szó, azt jelenti a ’Város felett’, a város eltávolodott perspektívából nézve. A kiállításon egyébként konkrétan is megjelenik a fogalom: a felülnézeti ábrázolásokon szó szerint a város felett van a nézőpont. Ugyanakkor átvitt értelemben is ezt jelenti: egy kicsit messzebbről, kívülről nézve városi motívumok, hangulatok, érzelmek, jelenségek ábrázolásai, városi vizuális élmények jelennek meg, melyek alapvetően a saját tapasztalataimból indulnak ki.

PRAE.HU: Van kedvenced a most kiállított műtárgyak közül?

Erre nehéz válaszolni. Az embernek mindig a legújabb munkái a legkedvesebbek. A Fiókváros I. című alkotás a legfrissebb munkám a kiállított művek között. Ez a Supra urbem előtt nem sokkal készült el. Egy dobozmunka, melyben papírlapok vannak, tussal készült rá az ábrázolás, és szintén városi motívumot dolgoz fel: a műteremablakomból látható kilátást ábrázolja.

PRAE.HU: A városi lét, illetve hogy te ’urbanus pictusnak’ tartod magad, minek köszönhető? A budapesti városnak vagy már Székesfehérvárnak, ahol születtél. Honnan kezdődik számodra a város?

Székesfehérvár is város a maga 100 ezer lakosával, már ott is ’urbanus pictusnak’ éreztem magam. A város számomra egy élettér, egy közeg meghatározó élmény. Budapest pedig – ha mondhatom így – még ’városabb’. Nagyon szeretek itt élni és Budapest fontos számomra. Meghatározó, hogy ez egy személyes közeg. Ha egy kis faluba születtem volna, és ott élnék most is, akkor bizonyára teljesen más munkáim lennének. Személyes élmények alapján dolgozom fel a témát. Azt gondolom egyébként, hogy a mai társadalomban a városnak kiemelt szerepe van: az urbanizáció, az elvárosiasodás fogalma, az, hogy egyre nagyobb százalékban élnek városokban az emberek, már közhelynek számít, de így igaz. Azt gondolom, nemcsak számomra érdekes ez a téma.

PRAE.HU: Akkor benned nincs meg a vidékre való elvágyódás?

Dehogyisnem. Minél városibb ember valaki, annál inkább szívesen és szeretettel gondol olyan kis eldugott, vidéki helyekre, ahol pihenhet, feltöltődhet, elvonulhat, kikapcsolódhat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy szívesen is élnék egy ilyen helyen. El tudok képzelni egy olyan életformát, ahol a nyarakat egy kellemes kis vidéki házikóban tölteném a párommal, a tanévet pedig Budapesten. A vidéki életforma tehát csak feltöltődés szintjén vonzó számomra, de egy egész életet nem tudnék ott leélni. Talán majd akkor, ha nagyon idős leszek, de az még soká lesz.

PRAE.HU: Van most valami új technikával készült munka a tarsolyodban, mint amilyen a Fiókváros is?

Amin nem olyan régóta dolgozom, az a doktori iskolához tartozik. A 3 évet a disszertáció mellett egy mestermunka kiállítással kell még lezárnom. Ez majd jövőre lesz esedékes: itt vegyesen szeretnék festményeket installációkkal kombinálni, helyspecifikus módon. Szeretném a hagyományos műfajokat, rajzot, festészetet egy installatív közegbe átemelni, beépíteni. Emellett a Fiókváros című munka egy új, izgalmas irány lehet, és szeretnék még több ilyen technikával készült munkát csinálni, akár egy sorozat formájában is. Elképzelhetőnek tartom, hogy amikor elegendő munka összegyűlik, akkor kizárólag ezekből csinálok kiállítást.

PRAE.HU: Kötetek illusztrálásával még foglalkozol?

Igen, szeretek illusztrálni. Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer majd olyan képeket csinálok, amik könyvekbe kerülnek. Most Zsille Gábor kortárs költőnek egy esszékötetét fogom illusztrálni. Erről egy szóbeli megállapodás már született közöttünk. Egyébként szívesen illusztrálnék több alkalommal, több mindent. Ennek két korlátja is van: egyrészt az én időm és energiám is véges, másrészt – annak ellenére, hogy sok költőt, írót ismerek személyesen – elég ritkán kapok illusztrációs felkérést.

PRAE.HU: Mi lesz a következő kiállításod?

Az említett doktori mestermunka kiállításom lesz, melynek elképzelésem szerint a Kiscelli Múzeum ad majd otthont, de ez még korántsem biztos. Még nem született meg erről a múzeummal megegyezés. Ahogy említettem, installáció lesz, rajzzal és festészettel kombinálva.

PRAE.HU: Mikor lesz?

A februárt mondanám, de ez még sok mindenen múlik. A helyszínhez ragaszkodom, de az időpont még eléggé kétséges.

Jakatics-Szabó Veronika Supra urbem című kiállítása a budapesti Molnár Ani Galériában látható (keddtől péntekig, 12:00-18:00 óráig) 2015. november 27-ig.

Fotók: Molnár Ani Galéria