A kultúrák közti konfliktusok a huszadik században kiélesedtek nemcsak a globalizáció, de a Közel-Kelet és a „Harmadik világ” fegyveres összecsapásai miatt is. A németországi török vendégmunkások vagy a volt francia gyarmatokról bevándorlók leszármazottainak esete, konfliktusai ismeretesek (ennek egyik állomása a Charlie Hebdo-merénylet). S Magyarországon év elején vált láthatóvá a közel-keleti, szíriai háború következménye, az otthonukat elhagyni készülő menekültek tömeges emigrációja, melyet sem az európai politikusok, sem a társadalom máig nem tudott hatékonyan kezelni. Már csak a magyarok megosztottságából, sokféle álláspontja alapján elmondható, hogy Szíria (vagy Pakisztán – innen is sokan érkeztek a statisztikák szerint) határának átlépése után a menekültek nincsenek túl a nehezén. Sőt az igazi háború csak ezután kezdődik, hiszen a természeti akadályok (tenger, időjárás) mellett az idegen kultúrák sokszor zord és idegengyűlölő, előítéletes magatartásával is szembe kell néznie a vallási fanatizmus és népirtás elől menekülő családoknak is.

Ha csak Mathieu Kassovitz Gyűlölet című 1995-ös klasszikusát ismerjük, már abból is leszűrhető, hogy Franciaországban sem egyszerű a helyzet. Jaques Audiard (Halálos szívdobbanás, A próféta, Rozsda és csont) is a keleti migránsok és a helyiek specifikusan francia konfliktusáról mesél a Cannes-ban fődíjat nyert Dheepan – Egy menekült történetében, azonban mélyen hiteles, komplex, sarkításoktól és leegyszerűsítéstől szinte teljes mértékben mentes bűnfilmje túlmutat a provinciális problémák felől az aktuális európai menekültválság felé. És sajnos a napokban zajló tragikus párizsi események kapcsán is ébreszt a nézőben kényelmetlen gondolatokat.

Az India mellett fekvő szigetországon, Srí Lankán 1983 és 2009 között véres polgárháború dúlt, mely a Srí Lanka-i (illetve colombói) kormányerők és a Tamil Ilám Felszabadító Tigrisei (TIFT) szakadárjai között zajlott, természetesen több nyugati ország kisebb-nagyobb beavatkozásával. A háború végül 2009-ben, a Tigrisek vereségével ért véget, melyet – miként lenni szokott – kegyetlen megtorlások követtek. Sivadhasan, a Dheepan címszereplő főhőse is egy a Tamil Tigrisek közül, így a háború végeztével menekülni kényszerül. Útlevelet azonban csak hamis személyazonossággal tud szerezni, így kénytelen összeállni a fiatal, huszonéves, forróvérű, örök lázadó nővel, Yalinivel, és a 9 éves, árván maradt Illayaallal, hogy „egy családként", egy lemészárolt família (az apa neve volt Dheepan) identitását felvéve Nyugatra meneküljenek egy jobb, békésebb élet reményében. A procedúra a néző számára ismerős lehet az aktuális híradóképekből, hiszen embercsempészek és hosszú, veszélyes tengeri és szárazföldi utazás révén jutnak el Sviadhasanék Franciaországba, az „Ígéret földjére". Itt kezdődik az igazi történet, melyben Sivadhasan és „családja” megpróbál hamis személyazonosságával beilleszkedni a francia társadalomba. Azonban rá kell jönnie a menekülteknek, hogy a nyugati, békésnek tartott világban is háború dúl. Néha szó szerint is. (A Le Pré-Saint-Gervais, vagy más néven „A rét”, a cselekmény helyszíne Párizs egyik legendásan problémás külvárosa.)

A Dheepan nagy erénye, hogy bár érzékeny témát tárgyal, mégsem válik politikailag korrekt, leegyszerűsítő, egyoldalú filmmé. Ez már csak karakterei miatt sem lenne lehetséges. Jaques Audiard mintegy kritikai reflexivitással leplezi le a sematikus, a „Másikat" mint elnyomott áldozatot ábrázoló narratívát. A tipikus „polkorrekt”, melodramatikus sztori pont arról szólna, hogy egy szerencsétlenül járt, menekülni kényszerülő család próbál érvényesülniük a zord, gonosz nyugati világban, s passzív elszenvedői a natívok kegyetlenkedéseinek. Azonban azzal, hogy Audiard ezt a történetet idézőjelbe teszi, és performansszá transzformálja, dekonstrukciót hajt végre a politikailag korrekt megvalósítási formán. Dheepan, alias Sivadhasan valójából nem egy áldozat, hanem egykori tamil fanatikus. Rengeteg vér tapad a kezéhez. Pont az a figura, akit a kortárs menekültellenes politikai retorika morális pánikkeltésre használna fel. Avagy Sivadhasan szerepelhetne akár egy lejárató kampány emblémájaként is, hiszen jelen állás szerint illegális gerillának, terroristának számít. Persze Audiard nem egy fanatikus vadbarmot, hanem egy érző embert mutat be, aki elvesztette hazáját, ugyanakkor kiábrándult a háborúból is (mikor egykori felettese megkeresi, hogy csatlakozzon a terrorista mozgalommá lefokozott Tamil Tigrisekhez, Sivadhasan félve, de visszautasítja). Ennek ellenére nem válik sem áldozattá, sem terroristává. Dheepan / Sivadhasan egyik sztereotípiának sem felel meg, nem hajlandó magára ölteni sem a menekült, sem a tamil fanatikus identitását.

Ugyanilyen a másik két karakter, Yalini és Illayaal figurája is. Sivadhasan és kettejük viszonya rendkívül izgalmas, már önmagában is életképes lenne. Hiszen ezek az emberek idegenek egymás számára, pusztán kényszerből vannak együtt, és csak amiatt kell családnak álcázniuk magukat, hogy nehogy visszatoloncolják őket Srí Lankára. Azaz tudatosan használják fel a politikai korrekt sztereotípia kliséjét, a „meggyötört keleti család” sematikus narratíváját a túlélés érdekében. Amit egyik vicces, a menekültügyi központban lejátszódó dialógusban ki is figuráz a Dheepan: Sivadhasan nem tudja elmondani, ki ő,  mert nem tudta megjegyezni az embercsempészek által betanított szöveget, és csak a tolmács szolidaritásának köszönheti, hogy megússzák. Egyébként viszont semmilyen intim kapcsolat nincs e három karakter között. Igaz, Sivadhasanban felébrednek a férfiúi és az apai ösztönök, ahogy Yalini is tesz egy-egy gesztust a veterán és a kislány felé, s Illayaal is megpróbál gyerekként viselkedni. Azonban kipattannak az adott kultúrán belüli konfliktusok, a (vallási) tradíciókból és a modern felfogásból fakadó ellentétek. Yalini például modern gondolkodású nő, ráadásul vallása szerint egyáltalán nem kellene megfelelnie annak a tradicionális női szerepnek, amit Sivadhasan elképzel a saját szokásai szerint. Így kettejük között a hagyományos patriarchális felfogás és a „felvilágosult” nézetek feszültsége szítja a tüzet.

Ezeket a konfliktusokat Jaques Audiard roppant mód mélyen, frappánsan, gördülékenyen fejti ki. Teljesen természetes szituációkból csinál abszurd helyzeteket mindenféle hatásvadászat nélkül. Megdöbbentő, ugyanakkor szokatlan is, hogy elvileg Yalini pont abban a korban van, hogy pótanyja lehetne Illayaalnak, mégis inkább testvérként veszekszik vele, és egy jelenetben pofonnal nyugtázza, ő valójából nem a mostohája a kislánynak. S igen humorosak azok a képsorok is, mikor a papíron férj Sivadhasan koszos kis szobájából lopva kukkolja a szemközti fürdőszobában szépítkező Yalinit.

Emellé a Dheepan behozza természetesen „A réten" élő helyiek és a menekültek konfliktusát is. Jól tette Jaques Audiard, hogy ezt a környéket választotta helyszínül, mert így biztosította a szeterotipizálás elkerülését ezen a szinten is. Szerencsére nem xenofóbiára vagy rasszizmusra hegyezi ki a sztorit a Dheepan, sőt. Mondhatni, a menekült főhősök viszonylag könnyen beilleszkednek a társadalomba. Persze azzal, hogy „A rétre" küldik őket, eleve egy szintre kerülnek a társadalom kitaszítottjaival és bűnözőkkel. De Sivadhasan és Yalini gyorsan talál munkát, melyben viszonylag békében tudnak érvényesülni. Illayaal pedig az iskolában bár kiközösítés célpontjává válik, Jaques Audiard mesterien kerüli el a sematizmust azáltal, hogy a kislányt nem egy elesett teremtésnek mutatja be, hanem harcos, talpraesett gyerekként (az őt kirekesztő társait például jól helyben hagyja).

Továbbá, mint korábban említettem, a Dheepan bűnfilm. Ez nem meglepő, minthogy Jaques Audiard főként a bűnügyi zsánerben dolgozott eddig, jóllehet, szétfeszítette a műfaji határokat. A Dheepanba is csak óvatosan szivárog be a thrillernarratíva, Yalini szálán keresztül. Sivadhasan és Yalini a helyi lakótelepen vállal munkát: a férfi gondnok lesz, a lány pedig egy bizonyos Habib úrnál vállal ápolói szolgálatot. Akinek unokaöccse, Brahim is meglehetősen sok időt tölt el a lakásban, és bár egy mukkot nem ért a lány szavaiból, rendszeresen beszélget Yalinivel. Brahim amolyan franciás gengszter, mint később kiderül. Az alvilág királya című Julien Duvivier-klasszikust idéző módon, a címszereplő Jean Gabinhez hasonlóan szinte végig bent várakozik, a négy fal közti „luxusbörtönében” valamire. Ez a „valami” csak a játékidő utolsó harmadában fog világossá válni. Brahimen keresztül ugyanis belép a menekülttörténetbe a kegyetlen francia valóság. Hiszen a gengsztervezér egy kirobbanó bandaháború miatt hadszíntérré változtatja a lakótelepet.

Így érdekes váltás történik a Dheepan utolsó harminc percében. Ez a váltás olyannyira erős, hogy címszereplő, katonai múltját addig inkább elfedni igyekvő főhősünk, Sivadhasan akciózni kezd. Kétségtelenül nagyon erős, húsba vágó, már-már Nicolas Winding Refn Drive-ját idéző dokumentarista-minimalista akciójelenetekben lesz része a nagyérdeműnek. Azonban ez az akciószekvencia nagyon elüt a Dheepan addig mérsékelt, szociális problémával foglalkozó történetétől. Túl éles a kontraszt a játékidő első kettő és utolsó harmada között, és ezúttal a zsánerfilmes tradíció irányába tett engedély inkább a film ellen fordul. Veszít hiteléből Jaques Audiard műve a golyózápor, a sebészi pontossággal kivitelezett ütések vagy a rövid autós üldözés alkalmával. Ráadásul Sivadhasan legyen bár katonai múltja, szinte Rambóként rombol végig a gettón. Melynek irrealitását csak fokozza az irreálisan pozitív befejezés.

Igaz, érthető az analógia. A Dheepan összhatásában pont azért lesz erős, mert amellett, hogy a menekültproblémát ábrázolja, rámutat a nyugati világ válságára is. Az utolsó fél órában Franciaország külvárosa változik hadszíntérré. Éles kontrasztban áll a nyugati Párizs Srí Lankával. A szigetországban éppen véget ért a polgárháború, még ha megtorlások zajlanak is. Mégis innen menekülnek a főhősök, a jobb élet reményében – egy olyan országba, ahol mikroszinten ugyanolyan vad harcok dúlnak, mint a keleti államban. Ahogy egyre nyilvánvalóbbá válik a három főszereplő számára, hogy ők nem tudnak soha egy családot alkotni, úgy világlik ki, hogy a demarkációs vonalakat (a szó szoros értelmében) meg kell húznia Sivadhasannak Párizs külvárosában is. Nagyon jól megragadja Audiard ezt a problémát pusztán abban a képben, mikor „kitör a bandaháború”, és Yalininek és Illayaalnak az épülettömbök fedezékeit keresve kell menekülnie. Itt érti meg Yalini, hogy háborúból háborúba csöppentek. A béke nem létezik tehát, hiába utaztak több ezer kilométert.

A Dheepan egyenetlensége ellenére tehát megérdemelten nyerte el Cannes-ban az Arany Pálmát. Jaques Audiard drámája sokrétű, a menekültválságot új perspektívából, a menekültek szemszögéből, az egymás közti konfliktusokra koncentrálva mutatja be. Ugyanakkor képes kitekinteni a francia valóságra, a gettósodás, a bandaháborúk problémájára. Utolsó képsorait látva persze jogosan csóválja fejét a néző, kár volt ezt a már-már dokumentarista pontossággal előadott, realista drámát ezzel a zsánerfilmes szekvenciával agyonvágni. Ettől függetlenül mindenképp ajánlott megtekinteni Jaques Audiard művét, hiszen izgalmas, aktuális, és őszintesége, hitelessége miatt eloszlathatja a tévhiteket a menekültválsággal kapcsolatban. Avagy rámutat, hogy például a párizsi tragédia miatt nem szabad a menekülteket egyértelműen összemosni a terroristákkal.

Dheepan – Egy menekült története (Dheepan)

Színes, feliratos, francia dráma, 108 perc, 2015

Rendező: Jaques Audiard

Forgatókönyvíró: Jacques Audiard, Thomas Bidegain, Noé Debré

Operatőr: Éponine Momenceau

Zene: Nicolas Jaar

Producer: Jacques Audiard, Pascal Caucheteux

Vágó: Juliette Welfling

Szereplők: Sivadhasan / Dheepan (Jesuthasan Antonythasan) Yalini (Kalieaswari Srinivasan), Illayaal (Claudine Vinasithamby), Brahim (Vincent Rottiers), Monsieur Habib (Faouzi Bensaidi), Youssouf (Marc Zinga), Azziz (Bass Dhem)

Forgalmazó: Cirkó Film

Bemutató: 2015. október 29.

Korhatár: 16 éven aluliak számára nem ajánlott!