bezár
 

irodalom

2015. 10. 26.
A hétnyelvenbeszélő marhapörkölt
Péterfy Gergely és a gasztronómia
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A Transzferfeszt keretében Péterfy Gergely a PIM udvarán nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is megmutatta, hogy milyen, amikor egy marhapörkölt hét nyelven beszél. A forró egytálétel, a házi pálinka és a forralt bor nagyszerűen feledtette a szakadó esőt, így estére igazán jó hangulat kerekedett az árkádok alatt, azonban mielőtt még teljesen átadtuk volna magunkat a bográcsban elkészült étel zamatának, alaposan kikérdeztük az írót a pörköltről és a gasztroirodalomhoz fűződő viszonyáról.

PRAE.HU Hogyan készül ez a marhapörkölt? Mitől lesz hétnyelvenbeszélő?

Én négy nyelven beszélek, kedves segítőim pedig még hármon, így lesz összesen hét. De viccet félretéve, természetesen azért hétnyelvű, mert egy poliglott marhapörköltről van szó: bármilyen nyelvet beszélünk, ezen íz alatt ugyanazt értjük. Ha pedig a pontos receptről kérdez, akkor elmondhatom, hogy ez a pörkölt igazán minimalista, hiszen a són, a borson, hagymán és vörösboron, valamint a paradicsomon és paprikán kívül nincs benne semmi más. A gondos készítés adja meg az ízét-zamatát, a megfelelő időzítés és arányok, valamint a karakteres vörösbor pedig a pörkölt sava-borsát.

prae.hu

PRAE.HU A tegnapi receptárverésen 7000 forintot fizettek ezért a receptért. Ezt hogyan értékeli?

Szerintem ez korrekt ár azért a kézírásos papirosért. (nevet.) Nagyon örülök, hogy volt, aki ilyen sokra becsülte és kívánom neki, hogy birtokolja büszkén. Remélem, hogy ez a recept a tulajdonos, valamint barátai és családja megelégedésére szolgál majd.

PRAE.HU A mindennapokban gyakran főz?

Valójában a feleségem a főnök a konyhában (és az életemben is), ő pedig elég ritkán enged a kormányhoz. Néha-néha főzök csak, de ennek ellenére nagyon szeretek. Főleg a kerti nagy vacsorák lebonyolítása az én dolgom, a flekkensütések és a grillezések, tehát inkább nyári szakács vagyok, olyan, aki a kertben villoghat a főzőtudományával. A családi nagy ebédeket alapvetően a feleségem csinálja, ugyanakkor én is mindig lelkesen kuktáskodom körülötte.

PRAE.HU Mi a kedvenc étele?

Inkább a standard, házi ízek a kedvenceim, a feleségem csirkepörköltjét nokedlival uborkasalátával például nagyon kedvelem. Az igazság azonban az, hogy mindenféle nép mindenféle ételét örömmel fogyasztom. A sajtleves is nagy kedvenc. Otthon teljesen adhoc konyhát viszünk, jellemző, hogy ha valahol ettünk egy jót, azt megpróbáljuk mi magunk is elkészíteni később, vagy ha szereztünk egy jó receptet, akkor azt is megfőzzük. Nincs tehát egy határozott irány, mindent elkészítünk és megeszünk, amiről úgy gondoljuk, hogy ízleni fog.

PRAE.HU Van olyan étel, amit nem kedvel?

Nagyon sokat gondolkodtam már azon, hogy van-e olyan étel, amit nem szeretek, és rájöttem, hogy nincs ilyen. Nincs olyan konyha és nincs olyan étel, amit ne szeretnék, mivel rettentően kíváncsi ember vagyok, így tulajdonképpen mindent, ami él, mozog, úszik, repül, mászik, csúszik, csiripel, béget, nyihog, ugat, röfög, azt én boldogan megeszem, bármiféle fűszerezéssel és mindenfajta zöldséggel együtt. Egyrészt semmire nem vagyok allergiás, másrészt semmilyen ízzel kapcsolatban nincsen averzióm.

Hét nyelven beszélnek

Fotó: PIM

PRAE.HU A fesztivál nyitóbeszélgetésének fő kérdése volt, hogy létezik-e gasztroirodalom. Ön szerint van e kategóriának létjogosultsága?

Mindig van. A szerelem, a halál, a háború, a boldogtalanság, az étel, a bor mind olyan alaptémái az irodalomnak, amelyek abszolút legitimek. Úgy gondolom, hogy az a szöveg, amiben nagy hangsúllyal van jelen az evés, de nem az étel az egyetlen tematika, ugyanolyan értékes írás lehet, mint az, amiben a filozófia nagy kérdéseit feszegetjük. Szerintem a nagy kérdéseket mindig a legkisebb eszközök felől lehet a legjobban megközelíteni. Például egy Krúdy-novella, amiben semmi más nem történik azonkívül, hogy a hős megeszik egy halat, éppúgy jelentheti az élet teljességét, mint egy veretes filozófiai költemény.

PRAE.HU György Péter ezen a beszélgetésen éles kritikát fogalmazott meg a gasztroirodalommal szemben: szerinte azért létezik gasztroirodalom, hogy az íróknak, költőknek ne kelljen a nagy társadalmi kérdésekkel foglalkozniuk.

Ez egy legitim és elvhű kritika a gasztroirodalommal szemben, és valóban: az irodalomtól elvárható, hogy legyen egyfajta társadalomkritikai szerepe is. Én ennél azonban megengedőbb, megbocsájtóbb vagyok. Azt gondolom, hogy az irodalomba a létezés egésze belefér. Nyilván lesz olyan is, aki nem tartja irodalomnak a nagy társadalmi igazságosság direktbe feszegetését, számára akkor az nem is lesz művészet. De az is igaz, hogy attól még nem lesz magasirodalom valami, mert társadalmi kérdéseket feszeget. Ez sosem a témán múlik, hanem a kimunkáláson és a szöveg minőségén.

PRAE.HU Hogyan kapcsolódik a hazai gasztroirodalom hagyományához?

Viszonylag kevéssé tematizálom ezt, de a szövegeimben azért eléggé sokszor előfordul a téma. Persze direkt módon nem írok gasztroszövegeket, mert úgy gondolom, hogy vannak rajtam kívül is, akik ezt nagyon jól csinálják. Tény tehát, hogy a gasztronómiának van egy irodalmi hagyománya, amit számos kortársaim is életben tart, én viszont nem álltam bele ebbe a tradícióba, azonban nagyon szeretem és élvezettel olvasom a gasztroszövegeket. Persze én magam sem kerülöm e témát, mivel érzéki és érzékelő ember vagyok, így az ízlés, szaglás, tapintás és mindenféle érzékelés jelen van a szövegeimben.

PRAE.HU Min dolgozik jelenleg?

Egyrészt a következő regényem előmunkálataival foglalkozom, miközben folyamatosan tárcákat és kisebb szövegeket írok, és ezekből is lassan összeáll egy kötet. Az ősz végén a Halál Budán című regényem jelenik meg új köntösben, átjavított szöveggel, ennek a munkálataival is foglalkozom, ezek vannak most terítéken.

Főző írók - Péterfy Gergely hétnyelvenbeszélő marhapörköltje - Transzferfeszt - 2015. 10. 16.

Fotó: Bach Máté

nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

Fekete István Lutrájáról
Gerőcs Péter Szembenézni a tehetségtelenségünkkel kötetének bemutatója az Őszi Margón

Más művészeti ágakról

A Kortárs novemberi számának bemutatójáról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés
trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés