bezár
 

irodalom

2015. 10. 21.
Íróink receptjei a kalapács alatt
"Végy tíz deka irodalmat" - receptárverés a PIM-ben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Korábban sosem voltam semmiféle árverésen, ezért különös izgatottsággal vártam, hogy megtudjam, milyen is, amikor a PIM dísztermében kortárs íróink kézírásos receptjei és nem-receptjei kerülnek kalapács alá, hogy az így befolyó összegből a Heti betevő segítsen jóllakni a rászorulóknak.

Már az árverés előtt feltűnik, hogy meglepően sokan regisztrálnak a bejáratnál elhelyezett pultnál, ekkor már sejtem, hogy lesz néhány olyan recept, amiért bizonyára komoly harcok folynak majd. Van is pár tippem, ezek - majd látjuk - rendre be is jönnek. Míg én efféle jóslatokba bocsátkozom, a kincseket rejtő nagy mappa bekerül a vetítő alá, az ajánlattevők elfoglalják helyüket, Karafiáth Orsolya pedig fellép a színpadra és ismerteti a szabályokat, hogy a tétek 5000 forintig ötszázasával emelkednek, majd ezresével, végül 20.000 forint felett már kétezresével. Kiderül még, hogy nem muszáj egyből fizetni, lehet utalni is egy-két napon belül, ami bizonyára lelkesebb fakanálemelgetést von majd magával. Ja, igen, a fakanál. A szervezők a Transzferfeszt központi témájához, a gasztronómiához igazodva a regisztrált számokat stílusosan fakanálra ragasztották, míg Karafiáth a téteket kalapács helyett húsklopfolóval üti le.

prae.hu

receptárverés

A játékszabályok tisztázása után érkezhetnek is az egyes tételek, szerző szerinti ABC sorrendben, így Bodor Ádám borjúnyelvhez passzoló Kvintett salátája kerül először a vetítő alá. A résztvevők még kissé bátortalanul emelik a fakanaikat, tudják, hogy még tartogatni kell az erejüket, de végül ötezer forintig sikerül feltornászni e kéziratot. Both Gabi Só-szószáért kétezer forintot ajánlanak fel, majd Darvasi László Szív Ernő: A száraz kenyérhaj elkészítése című receptje négyezer-ötszáz forintért megy el, Egressy Zoltán krumplifőzeléke pedig négyezer forintot ér. Ezen a ponton kezdek kicsit aggódni, hogy mennyi adomány lesz így, ha a közönség ennyire szolidan licitál, azonban Esterházy Péter Árveréses recept, avagy a gulyás című szövege megtöri a jeget. Egymás után emelkednek fel a fakanalak, gyorsan túljutunk a tízezer forinton, majd Karafiáth lelkesítő megjegyzéseinek, humoros kommentjeinek köszönhetően a tét egyre csak emelkedik. 28.000 forintnál a közönség szélén egy fiatalember telefont ragad, talán asszonykáját kérdezi, hogy meddig mehet el, hogy mennyire kell nekik az a gulyás recept, a telefon túloldaláról pedig érkezik az áldás, így az a fakanál még sokszor lendül a magasba, jópár másikkal együtt, míg végül Esterházy Péter kézirata 42.000 forintért megtalálja a tulajdonosát.

Grecsó Krisztián rejtélyes, a sztrapacskának címzett receptjénél kissé lecsillapodnak a licitttevők, ez az írás hétezerért megy el, azonban Nádas Péter hatalmas, két oldalt beterítő receptjéért szintjén komoly harcok indulnak meg az emberek között. A Fehér gyökérlevesért végül 38.000 forintot fizetnek. Ezután fokozódik a licitálási kedv, az emberek kedve megjön az adakozáshoz, így Németh Gábor Heidegger-féle bruschettájáért már 12.000-et, majd Parti Nagy Lajos kontextussal tálalt sült oldalasáért 24.000-et fizetnek. Furcsa, hogy Péterfy Gergely marhapörköltje mindössze hétezer forintot ér, azonban lehet, hogy sokan úgy vannak vele, hogy a következő este majd megkóstolják és abból kitalálják a hozzávalókat és azok arányait.

Spiró Györgynél azonban van egy újabb megugrás, a Ch’lodnik ára 28.000 forintig megy fel, majd Tompa Andrea Farhátvilágja is elkel, méghozzá 17.000 forintért. Tóth Krisztina mogyorós kiflivel készült, ezen a ponton pedig elkezdem bánni, hogy nem regisztráltam, hiszen egyre éhesebb lévén, egyre nagyobb késztetést érzek, hogy megszerezzek valami klassz receptet. A mogyorós kifli pedig bizonyára ilyen, nem véletlen, hogy végül 24.000 forintra fel is megy az ára. Ugron Zsolna nagymamájának Roastbeffje kilencezret ér, Várady Szabolcs Rádiózás lecsószezonban című írásért pedig tizenegyezret fizetnek, majd érkezik Varró Dani kézirata, ami a recepten túl még egy verset is tartalmaz, így ennek értékét Karafiáthnak könnyedén sikerül 12.000-re feltornásznia.

Závada Pál négy recepttel is készült, egy hallevessel, a tótkomlósi (világhírű) kolbásszal, egy cukkini-főzelékkel és pástétommal, illetve Néhány tepsis-kaja ötlettel, amelyek közül a legértékesebbnek a cukkinis fogás bizonyul, hiszen ezért 26.000 forintot fizetnek, míg a "kajaötletek" 20.000-ért, a kolbász 14-ért, a leves pedig 16-ért megy el.

Az árverés ezzel sikeresen le is zárul, a Heti betevő 312.500 forinttal gazdagabban távozik a bőkezű licittevőknek és az írók szuper receptjeinek köszönhetően.

Receptárverés a PIM-ben, 2015. 10. 15.

Fotó: Bach Máté

nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

Gerőcs Péter Szembenézni a tehetségtelenségünkkel kötetének bemutatója az Őszi Margón
Sofi Oksanen esszékötetének margós bemutatójáról

Más művészeti ágakról

Bill Viola, a videóművészet úttörőjének tárlata Budapesten
Dombai Dóra: Veszélyes lehet a mozi - a könyvbemutató
Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés