Az első néhány perc még nyugodt mederben folyik, a beszélgetőpartnerek megosztják velünk kedvenc ételes élményeiket, megtudjuk például, hogy Tarján Tamás azért kedveli annyira a mákos tésztát, mert ‘56-ban az óvóhelyről feljőve ezt evett először, György Péter jól elvan a krumplilevessel, Takács Ferencnél pedig egy fejlődési ív rajzolódik ki, amelyen a lekváros és vajas kenyéren keresztül, a grízes tésztán és a grenadírmarson át eljutunk a spenótos tagliatellével tálalt lazacsteakig. Még kiderül az is, hogy Takács a paradicsomos káposztát nem állja, Tarjánt pedig a franciasalátával lehet kikergetni a világból, majd Nagy Gabriella komolyabb vizekre evezne, így felteszi a Létezik-e gasztroirodalom? kérdést, amivel elindítja a lavinát.

A zavart az okozza, hogy a résztvevők teljesen máshogyan értelmezik a kérdést: Takács Ferenc a gasztroirodalom hazai szerepéről és jelenlétéről fogalmazna meg gondolatokat, Tarján Tamást a téma kulturális és művészeti vonatkozásai érdeklik, György Péter pedig bizonyos társadalmi problémák tükrében vizsgálja a gasztroirodalom létjogosultságát, így a közönség hirtelen egy csehovi drámában találja magát. Ami egyébként nem panasz, hiszen így tényleg sokféle szempont és számos, továbbgondolásra érdemes gondolat előkerül.

Tarján Tamás például felhívja a figyelmet a gasztroirodalom szerepének túlnövekedésére, amit jól igazol az a tény is, hogy Cserna-Szabó András az ilyen témájú írásaiból tudja finanszírozni a Rózsa Sándorról szóló regényét, Takács pedig egy ponton rámutat arra, hogy a szellemi befogadást nagyon sokszor a gasztronómiából vett hasonlattal fejezünk ki, így lesz egy szöveg nyögvenyelős, nehezen emészthető vagy így fordulhat elő, hogy egy beszélgetés megfekszi a gyomrunkat.

Tarján Tamás ki is jelenti, hogy nála épp ez a helyzet áll fenn, már ami e mostani beszélgetést illeti, hiszen úgy látja, hogy György Péter véleménye a gasztroirodalomról túlságosan nagyívű és nem fér bele ebbe a másfél órába. Az esztéta azonban tartja magát meggyőződéséhez, hosszan ki is fejti, hogy a (hazai) gasztroirodalommal kapcsolatban nemcsak az a problémája, hogy eladási termékké vált, hanem az is, hogy „a magyar irodalom folyamatosan zabál”, ahelyett, hogy a jelenleg zajló társadalmi problémákra, például a menekültválságra irányítaná a figyelmet. Szerinte a gasztronómia előretörése jól példázza a magyar (és európai) kultúra látóterének szűkösségét és a kulturális önkritika hiányát. György Pétert a gasztroirodalom helyett sokkal inkább az a kultúra érdekli, ami újraköti a társadalmi szerződéseket, ami forrásértékűnek számít, így szerinte a gasztronómiának csak úgy van létjogosultsága az irodalomban, ha metaforát teremt egy szerződésben.

György Péter szerint tehát az irodalom részéről úri huncutság gasztroörömökről beszélgetni a jelenlegi társadalmi problémák közepette, Tarján Tamás azonban arra is rávilágít, hogy a gasztronómia a világelsajátítás egy része, a túlélés egy eszköze, ezért lehet létjogusoltsága az irodalomban, de éppen emiatt érdekes, hogy például lélegzetvétel-irodalom nem létezik.

Ezen a ponton Nagy Gabi előhozza klasszikus szerzőinket és kedvenc ételeiket, Jókait a bablevesével, Adyt a pörköltszaftos lencsefőzelékével, Illyés Gyulát a rántott csirkéjével, majd rákérdez, hogy vajon a jövőben is fognak-e ételeket társítani kortárs szerzőinkhez. Cserna-Szabóhoz talán a lecsót, veti fel Takács, majd Tarján rámutat, hogy a lecsó már eleve problémát vet fel, annyira eklektikus ételről van szó.

Elhangzik még néhány gasztroirodalmi anekdota, megtudjuk például, hogy György Péter, ha nem alszik esténként, akkor Proustot olvas, de a benne található lakomákra kevéssé emlékszik, és az is kiderül, hogy Tarján édesapja maceszevőknek hívta a zsidókat, majd még vissza-visszatérnek a főbb gondolatok, perzsel a hangulat, amit Nagy Gabriella zárásképp egy laza kérdéssel igyekszik csitítani: Hol vacsoráznának ma a beszélgetőpartnerek?

Takács legszívesebben a párizsi Chauffeurrel szembeni bisztróban enne egy hatalmas adag kagylót, György Péter pedig a szegedi Hatcsöcsűben, mert ugyan csak háromféle étel volt, viszont ott mindig hagyták olvasni. Tarján Tamásnak is fontos, hogy evés közben engedjék, hogy belefeledkezzen az aktuális olvasmányába, az étel tekintetében pedig csak az számít, hogy ízre olyan legyen, mint az édesanyja főztjének.

„Hasadnak rendületlenül" című beszélgetés a Transzferfeszten György Péter, Takács Ferenc és Tarján Tamás részvételével, 2015. 10. 15.

Fotó: PIM