Bécsben járunk a harmincas évek elején, ahol gróf Géza von Közsnöm (Tobias Moretti) elmegy Sigmund Freudhoz, és arról panaszkodik neki, hogy megcsömörlött sivár életétől és főleg feleségétől, Elsa grófnőtől. Naphosszat vágyakozik tragikus módon elhunyt első és egyben máig utolsó szerelme után. Egyvalamit elfelejt megemlíteni a pszichoanalízis feltalálójának: hogy ő egy ősöreg vámpír. Felesége pedig egy igazi házisárkány, akit az frusztrál, hogy mivel a vámpíroknak nem látszódik a tükörképe, fogalma sincs, jól fest-e.

Ami koncepcióját illeti, e film érdekes és új, de főleg fantáziadús kérdéseket vet fel a vámpír-mítosszal kapcsolatban. Megúszhatja-e egyáltalán a depressziót Drakula? Hisz éjszakai sötétre és bezártságra van kárhoztatva, és az örökléte okán a halál sem ad értelmet az életének, súlyt a döntéseinek. Hogyan hat egy női vámpírra az, hogy nincs tükörképe? És nemre való tekintet nélkül, milyen az identitásunk a tükörképünk nélkül, hogyan befolyásol az efféle reflexió hiánya egy párkapcsolatot?

David Ruehm író-rendező még a lacani tükörelméletről is beszélt a filmmel kapcsolatos nyilatkozataiban, és ha a fenti kérdésekre tisztességesen kidolgozza a válaszokat, akkor egy igazán bizarr vámpírfilm lehetett volna a végeredmény, valahol félúton az Interjú a vámpírral és Jarmusch remekműve, a Halhatatlan szeretők között. Ennek fényében pláne meglepő, hogy a gróf csak a film nyitányát tölti Freud díványán, és a történet hamar átcsap Bram Stoker Drakulájának paródiájába. Közsnöm nyilvánvalóan Drakula megfelelője, Freud viszont sajnos csak lehetett volna Van Helsing méltó utódja, de a neves osztrák valójában inkább Renfield megfelelője, azaz csupán egy jelentéktelen, komikus mellékkarakter.

Kipipálhatóak a gróf gondnoka, valamint Jonathan Harker és Mina karaktereinek megfelelői is: a fiatal férfihős ezúttal egy festő, aki Freud inasaként dolgozik és a páciensek rémálmait rekonstruálja. A női főhőst pedig Lucynak hívják, és ő a festő barátnője. (Lucy Stokernél Mina legjobb barátnője volt, ezúttal tehát felcserélték a neveket.) Filmünkben Lucy – Stoker sokszor feldolgozott történetének hasonló karaktere után szabadon – a gróf élete szerelmének reinkarnációja, akinek arcát a vámpír Freudnál pillantja meg egy képen, amit a festő készített. Ez adja vissza életkedvét és aktivizálja őt ugyanúgy, mint Stokernél. E filmben azonban nem ő, hanem a felesége az igazi horrormonstrum: a gróf úgy próbálja őt lerázni és – két legyet ütve egy csapásra – megszabadulni Lucy kérőjétől, hogy asszonyát elküldi a festőhöz, ezzel a nő egy portrén keresztül végre újra láthassa a képmását. Míg a gróf vega vámpír, addig asszonya egy kicsapongó hedonista, aki olyan szerepet tölt be e történetben, mint Stokernél a hősnő vampirizált barátnője. Ő a női másodhegedűs, aki a hősnővel ellentétben korántsem szűzies, ellenkezőleg. A karakter ráadásul a saját jogán is remekül illik a történetbe, hisz a női vámpír is gótikus archetípusnak számít, Báthory Erzsébet után szabadon.

A gondok ott kezdődnek, hogy a film komikuma esetleges, hullámzó színvonalú, összességében pedig középszerű. Olykor rosszabb televíziós kabarét idéz a minősége, máskor viszont meglepően fantáziadús és szatirikus humor is található benne. Egy paródiának viszont sokkal kreatívabb humorra van szüksége, mint egy hagyományos vígjátéknak, hisz az ilyen zsánerű daraboknak nincs saját történetük, cselekményükön keresztül klasszikusokon élősködnek. És a Vámpír a díványon című filmnek nem csupán a története nincs tisztességgel megírva és dramatizálva, de a képi világa is alacsony büdzsét sejtet. A stílusa a tökéletes ellentéte Coppola szemkápráztató Drakulájának.

Üdvözlendő, hogy az osztrákok végre elkezdtek műfajfilmeket készíteni, de Ruehm munkája arra példa, hogy sokat kell még tanulniuk. Ötleteik vannak, de valóra váltásukon többet kell dolgozniuk.

A film adatlapja a Szemrevaló honlapján.