Először is, amikor a magyar gyerekirodalom (göteborgi) reprezentációjának hiányáról írok, akkor nem a gyerekirodalmárok néha túlzó (bár jogos) sérelme beszél belőlem, tekintve, hogy magánúton, baráti látogatásra mentem, minden szakmai fellépésem ajándék volt, amit ezúton is köszönök Larsson Máriának, aki Svédországban élő magyar gyerekirodalmár, kultúraszervező, könyvkiadó, fordító és könyvtáros. Tulajdonképpen minden gyerekirodalmi résztvevő nevében köszönöm, mert ha ő nincs, akkor most nem nagyon lenne miről írni.

Másodszor azt is hozzáteszem, hogy egy rendezvényt utólag kritizálni mindig könnyebb, és idén a szervezőknek különösen nehéz feladatuk volt, ám végül egyáltalán nem szerepeltek rosszul. A kiélesedett aktuálpolitikai helyzetből adódó kellemetlenségeket a helyszínen megélni még legkisebb ugrifülesként sem volt könnyű. Amikor a svédek láncot alkotva, háttal kerülték a magyar standot, egészen einstandolták a jókedvünket, csak ültünk ott a maradék negatív érzelmeinkkel az arcunkon. (Ennél már csak az volt rosszabb, amikor az ember a magyar oldalak híreit olvasta.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ám az, hogy a hivatalos programfüzetből kifelejtették, vagy ha mégsem, akkor rosszul tették bele a gyerekkönyves programokat, például hiba. Ennél sokkal nagyobb probléma, hogy nem tájékozódtak, vagy ha igen, akkor elegánsan eltekintettek az információtól, hogy Svédországban az irodalom elismert és szerves részét képezi a gyerekirodalom. A vásárban külön színpadok voltak a gyerek- és ifjúsági könyves rendezvényeknek, a sorozatíróknak (igen, gyerekkönyvsorozatok szerepeltek túlnyomórészt), és a kritikusoknak is (igen, gyerekkönyvkritikai színpad külön is).

Az viszont okos ötlet volt, hogy a közlekedő folyosók mentén elhelyezett polcok kifelé néző oldalára kerültek a gyerekkönyvek. Az elrendezésben azonban sajnos semmiféle rendszer nem volt, az idei és tavalyi díjazott könyvek egy részét el sem hozták, nemhogy valamiféle jelzéssel látták volna el. Jónéhány gyerekkönyvkiadót kihagytak, olyanokat, akik a svédeknél is nagy sikerű könyveket adnak ki, pedig sokan szívesen összehasonlították volna a címlapokat, tipót stb. Rengeteg gyerekkönyv „tűnt el" a négy nap folyamán. És ne felejtsük el azt sem, hogy egy jó kép(eskönyv) többet mond ezer szónál, pláne, ha azok a szavak valami ismeretlen, egzotikus nyelven vannak írva.

Röviden: lehetett volna, és lett volna mivel villogni, pláne, hogy van magyar gyerekkönyveket svédül kiadó, ráadásul göteborgi illetőségű kiadó (Larsson Mária Felis Förlagja), aminek a jóvoltából Szegedi Katalin, Paulovkin Boglárka és Berg Judit neve ismerősen cseng nem csupán a kinti magyar, de a svéd gyerekek számára is. És akiknek a kiadójuk által szervezett workshopokon volt látogatottságuk.

Ahogy pénteken Jeney Zoltánnak is, aki a magyar gyerekkönyvekről, trendekről és brandekről tartott informatív, logikus, élvezetes előadást. Ugyanaznap délben beszélgetett Berg Judit Larsson Máriával a magyar stand színpadán, jó kérdések, jó válaszok, kár volt, hogy vége lett. Egyrészt, mert szívesen hallgattam volna még a sodró lendületű beszélgetést, jegyzetelni is elfelejtettem, annyira lekötött, másrészt meg utána én ültem ki Judit helyére. És ezért jó legkisebb ugrifülesnek lenni, mert így bepakolják az embert Berg Judit és Tóth Krisztina közé lazításnak, így ha hülyeséget mondok (nem mondtam), elsikkad az ő briliáns beszélgetéseik között. És volt kire kipislogni a mikrofon mögül, amiért ezúton is köszönet!

Utánunk Tóth Krisztina beszélgetett Daniel Gustafsson Pech fordítóval az Anyát megoperálták című könyvről, mindketten rutinos színpadi beszélgetők, tömve volt a nézőtér.

De Göteborgban például azért jó volt, mert feltehettem néhány kérdést, amire egy otthoni könyvfesztiválon nincs idő, meg lehetőség. És azért Berg Judittal beszélgetni az írásról, írói felelősségvállalásról és reprezentációról nem mindennapi élmény. Ahogy például az is kivételes szerencse volt, hogy csütörtök este jutott nekünk egy óra béke Paulovkin Bogival.

Meg legkisebb ugrifülesnek lenni azért is jó, mert lehet csendben ülni, figyelni és tanulni, például amikor Berg Judit, Varró Dani és Jeney Zoli nagy komolyan készültek a Martin Widmarkkal és Mårten Sandénnel folytatott moderátor nélküli beszélgetésre, ami végül az egész könyvvásár egyik legjobban sikerült, legélvezetesebb és legemlékezetesebb beszélgetése lett. Berg Judit beszámolójából mindenképp kiemelném, hogy míg tőlük azt kérdezték, hogy mi mindenről nem írhatunk (megj.: mindenről írhatunk, max. nem adják ki), addig ők elegánsan visszadobták a kérdést a svédeknek: milyen, ha mindig politikailag korrekt írónak kell lenni?

Szó volt még aznap a Bookr kids programról is. Paulovkin Bogi és Maud Mangold programjáról pont lecsúsztam, mert a városi könyvtárban interaktív meseolvastam egy magyar gyerekcsoporttal. Viszont Mauddal sikerült még korábban megismerkednem, jót beszélgettünk. Másnap, azaz szombaton, a Lundby könyvtárban találkozott Berg Judit és Jeney Zoli a magyar gyerekekkel, Szegedi Kata és Paulovkin Bogi pedig ugyanott workshopoltak.

Ezzel nagyjából vége is volt a magyar gyerekkönyves programoknak, míg a svéd oldalon még elképesztő mennyiségű író és illusztrátor volt jelen. A vásár egy részét nem is láttam, mert folyton a gyerek- és ifi könyvek területén flangáltam, hol itt, hol ott ragadva le, bele-belehallgatva egy-egy beszélgetésbe. Így maradtam ott Sally Green beszélgetésén, aki a Half Bad-trilógia írója (magyarul Fogság címen jelent meg az első rész a Cicerónál tavaly). És így tátottam a szám a képregényes standnál, vagy a Sanatoriom Kiadó standjánál, ahol végül feladtam abbéli küzdelmemet, hogy azért sem könyvet viszek a gyerekeimnek, és megvettem Matthias Adolfsson 12 részből álló fűzött sketchbooksát, mire az eladó elővarázsolta, igaz nem a kalapból, csak a stand hátsó részéből - bár én addigra már a kalapon se lepődtem volna meg - a szerzőt, aki készséggel és kedvesen szignózta az azóta kissé ziláltra lapozott művet.

Az okostelefonok áldásainak köszönhetően egy ideje fotózom a figyelmemet felkeltő címlapokat, ám eme tevékenységem még Ausztriában is gondosan mobilfüggőségnek álcázom. Na, a göteborgi könyvvásáron mindenki ezt csinálta! Sőt, teljesen idegen emberek kerültek élénk diskurzusba gyerekkönyvek felett, amiből én ugyan csak néhány kukkot véltem érteni - lévén, hogy a svéd hasonlít (főleg leírva) a németre -, de maga az élmény! Ugyanilyen volt belehallgatni a kritikai színpadok beszélgetéseibe. A metakommunikációból egyértelműen lejött, hogy néha erős nézetkülönbségek adódtak a beszélgetőfelek közt. Aztán lejöttek a színpadról, és nagy egyetértésben beültek valahova kávézni.

Itt jegyezném meg, hogy a vásár területén fair traid kávét árultak, és minden pohár után egy korona ment a Vöröskeresztnek. Összesen 24 214 koronát kaptak.

Legkisebb ugrifülesnek lenni tehát kifejezetten jó, még ha ez a szerep kizárólag erre a négy napra szólt, és néha kénytelen voltam kibújni belőle. Egyszer megérdeklődték - szerencsére a tolmácsomtól, és nem tőlem, neki ugyanis helyén volt a humora -, hogy mégis hogy jövök én ahhoz, hogy külföldön élve magyarul merek könyvet írni, és hogy merek ilyen sötét képet festeni a magyar ifjúságról, de legfőképpen hogy meri ezt egy magyar kiadó kiadni, akkor nem biztos, hogy rávágtam volna, amit mondjuk most, hogy általában vonatozni szoktam. Nyuszi, hopp!

Aztán arra gondoltam a göteborgi napsütésben sétálva, hogy talán mégsem sietek se kritikát, se dolgozatot, se regényt írni. Kicsit még maradok legkisebb ugrifüles. A jóktól, nagyoktól, tapasztaltaktól tanulni nem szégyen, hanem ajándék.

Ideje lenne eltanulni a gyerek- és ifjúsági irodalom megbecsülését, reprezentációját a hozzáértőktől. Pláne, ha első kézből van módunk rá.

Ingrid Sjöstrand

HA NAGY LESZEK

Ha nagy leszek,
híres ember leszek,
titkos telefonszámot tartok,
és autogramot küldök
a gyerekeknek,
akik bajuszt rajzolnak
a képemre az újságban.

Ha megunom
a hírességet,
rendes telefonszámot
kérek,
és bajuszt növesztek,
akkor majd nem ismer meg senki
(csak a gyerekek,
akik bajuszt rajzoltak
a képemre az újságban).