2010-ben Blair (Robert Lindsay) helyett Gordon Brown (a kiváló Peter Mullan) lesz a kormányfő, aki szépen lassan enged a nyomásnak, és lehetőséget teremt ahhoz, hogy elődjét nemzetközi bíróság elé állítsák háborús bűnösként. Nagyjából erről szól Cellan Jones nem túl hosszú (72 perces) filmje, A Tony Blair-ügy, amelynek magyar címe tulajdonképpen pontosabb az eredetinél, legalábbis a történet szempontjából: a „trial” azaz per, amelyet az angol változat emleget, egy jelenetben sem tűnik fel, csak veszélyezteti a címszereplőt egészen az utolsó percekig, amikor bizonyossággá válik. Szóval Blair erre készüljön, ha van még van valami igazság ezen a korrupt világon.

Játékfilm volta ellenére A Tony Blair-ügy ugyanazokba a problémákba ütközik, amelyekbe Moore „dokumentumfilmjei”. Valaki (egy író és/vagy rendező) úgy dönt, aktuálpolitikai nézetei kifejtésének legjobb módja a filmes pamflet, amely a lehető legprimitívebben, a közönséget kvázi hülyének nézve mondja el, mit kell gondolnia mindenkinek egy politikusról (Bushról, Blairről, szinte mindegy). És bármennyire is ellenszenves egyébként adott személy, nehéz ugyanúgy utálni azok után, ahogy Moore és elfogult elvbarátai a valóságot eltorzítva ábrázolják. Magyarán könnyen kontraproduktív lehet a propaganda-ízű politikai „megmondás”, akár empátiát is ébreszthet a nézőben.

A legnagyobb gond a filmmel mégsem ez (azaz a csapda, amelyet az alkotók saját maguknak ástak), hanem a torz vállalkozás alapvetésének hiteltelensége, konkrétan Blair félig-meddig fiktív alteregója. Egyszerűbben fogalmazva: ez nem Blair. A címszereplőnek ugyanaz a neve, mint a brit ex-miniszterelnöknek, de nehéz azonosítani vele. Nem kell mélyen elmerülnünk az angol belpolitikában ahhoz, hogy feltűnjenek a két karakter közötti eltérések. Először is: Blair többnyire kölyökképű, energikus, fiatalos politikusnak tűnik, Robert Lindsay a három évvel későbbi változatként viszont kifejezetten öreges, zavart és merev. Blair magánéletben mutatott arcát (arcait) nyilván nem ismerjük, viszont ennyire naiv (már-már buta), következetlen és érzelgős aligha lehet. E tévés produkció főalakja cseppet sem rafinált vagy felkészült, nem tűnik sikeres közszereplőnek, ráadásul megreked félúton a gyűlölt, jellemtelen háborús bűnös karikatúrája és a politikai ellenfelek vágyálmainak bűntudattól gyötört Blairje között. Az alkotók nem teszik le a garast sem az egyik, sem a másik lehetőség mellett, a köztes állapot viszont nem igazán működik.

A Tony Blair-ügy tehát több szempontból is kétes hitelű, erőltetett, de azért nem teljesen értéktelen. Néhány jelenet (pl. a tory jelölt ruházkodását taglaló epizód) egészen szórakoztató és könnyed, kár, hogy ezek többsége nem ér fel a jóval gátlástalanabb Moore jóval ügyesebb (ál)dokumentumfilmjeinek humoros betéteihez. Ha a főszereplő bűntudatának túlzó és néha röhejes ábrázolása, az irreális helyzetek és párbeszédek nem akadályoznák a cselekmény kibontakozását, jóval kellemesebb lenne ez a mozi, akár egyetértünk az üzenetével, akár nem.

A politikai szatíra persze önmagában egyáltalán nem alantas műfaj, sőt. Még a nyilvánvalóan aránytalan, vagy elfogult művek is lehetnek szórakoztatóak, szellemesek, mint Tim Robbins néha nagyon találó első rendezése, a Bob Roberts, vagy John Sayles krimibe hajló Bush-gyalázása, a Kormányzóválasztás. A Blair jövőjéről szóló tévéfilm viszont nem sokkal több 70 perc tűrhető, lapos átkozódásnál. Távolról sem olyan humoros vagy szellemes, mint amilyennek lennie kéne, és az utolsó percekre már csak egy kérdés marad a nézőben: minek? Miről szólt ez a film, mit akart mondani azon túl, hogy Blairt mindent rendes ember utálja, mert egy akasztófáravaló háborús bűnös? Úgy tűnik, a volt angol kormányfő személye rendre megihleti a szigetország rendezőit (főleg Stephen Frearst, aki lassan trilógiát kerekít a Munkáspárt erős embere köré), de A Tony Blair-ügyet rendező Simon Cellan Jones sajnos elvétette az arányokat. Műve kifinomult politikai szatírának túl elfogult, vitriolos komédiának viszont nem elég vicces.

(Az Európa Filmhónap keretében a mozis vetítések mellett a [a]http://www.filmklik.hu[text]Filmkliken[/a] is elérhető film egyébként technikai szempontból tökéletesen élvezhető az interneten nézve is, csak a felirat nem teljesen tökéletes, akad benne néhány – nem túl jelentős – félrefordítás.)