bezár
 

gyerek

2015. 10. 03.
Színes mókázás a Pagonnyal
Őszi Pagonyfeszt a PIM-ben
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az elmúlt szombaton a hűvös, esős idő rányomta a hangulatunkra a bélyegét. Azaz csak rányomta volna, ha épp nem a Petőfi Irodalmi Múzeumba megyünk, ahol az Őszi Pagonyfeszt keretében egész nap különféle programokkal készültek a gyerekeknek, olyanokkal, amelyek még velünk, felnőttekkel is feledtették a kinti zimankót.          

A délelőtti programokról sajnos lecsúsztam, kisgyerek híján ugyanis nem volt, aki hajnalban ébresszen, így nem tudtam meg, hogy milyen volt a zenei játszótér Dés Andrással és barátaival, vagy a táncházas szüreti mulatság Csatai László Csiduval és társaival. Azonban feltételezem, hogy ezek a korai programok is klasszak lehettek, mert amikor délután feltűntem a színen, akkor a PIM dísztermének padlóját már egészen betöltötték a nyüzsgő-pörgő apróságok: az egészen pici babák, az óvódások és kisiskolások már láthatóan nyakig benne voltak a buliban.

prae.hu

Gáspár Máté egy mikrofon segítségével igyekezett túlszárnyalni a picik zsivaját, és bevonni őket egy kis interaktív játékba, ám nem járt túl nagy sikerrel. Gáspár Bartos Erika Együtt lenni jó! című, frissen megjelent kötetét lebegtetve felidézte a szerző korábbi munkáit, mire a gyerekek a rajzokból azonnal asszociáltak a Bogyó és Babócára, illetve az Anna, Peti és Gergő sorozatra. Ezután Gáspár megosztotta Bartos új könyvének rövid történetét, az interaktív rész pedig egy családi ki kicsodával zárult, amely során a kicsik egyre-másra sorolták a közeli, majd az egyre távolabbi rokonságot.

E rövid, játékos felvezető után az Eszterlánc Mesezenekar lépett színpadra, és innentől kezdve tényleg nem volt megállás. A kicsik egy emberként szegezték a színpadra a tekintetüket, és folyamatosan részt vettek az közös játékokban, Kárász Eszter bolondozásaiban, a zeneszámok alatt pedig úgy ropták a táncot, ahogy azt csak egy felhőtlen kisgyerek tudja. Az egyórás koncert alatt igazán kimelegedtek, ezért szükség is volt egy kis pihenőre és a pogácsák beszerzésére. Aki pedig még mindig nem fáradt el kellőképpen a sok tánctól, az a kreatív szobában különböző kincseket készíthetett magának vagy a szüleinek.

A Lotz-terem ugyanis hatalmas gyerekfoglalkoztatóvá alakult át a Kisladiknak köszönhetően, ahol a kicsik papírból megformázhatták saját családtagjaikat, színes-díszes macskafejeket gyárthattak, öltöztetős babákat készíthettek, majd Gévai Csilla megérkezése után különféle repülőgépeket is alkothattak. Ebben a teremben is folyamatosan teltház volt, ollócsattogástól és a színesek hegyének sercegésétől volt zajos a terem, azonban a gyerekek zsibogását itt sem tudta semmi túlszárnyalni.

A díszteremben az átállás alatt hatalmas párnacsata vette kezdetét, majd mindenki elcsendesedett egy pillanatra, amikor Bertucz tanár úr szigorú tekintetével megjelent a színpadon és komolykodva rendre utasította a kicsiket. Majd Danny bá’, Mirjam Oldenhave főhőse is életre kelt, aki játékos tanórával készült a gyerekeknek, amit párnadobálással, órán való evéssel indított el. Az interaktív játékok között szerepelt még a közös rajzolás, a repülőgép hajtogatása, egy állatos Activity és egyéb hasonló mókák, amit a kicsik rettentő mód élveztek.

Danny bá' és az eleven osztály

A Pagonyfesztet Gévai Csilla pilóta- és utasképző kurzusa zárta, amely során a gyerekek képzeletben a felhők közé repülhettek és beleshettek a pilótaélet rejtelmeibe, pilótává, légiutaskísérővé vagy utassá változhattak, miközben Gévai Csilla utazós könyvsorozatának legújabb darabjával, az Amíg repülünk című kötettel is megismerkedhettek.

A Pagonyosok tehát igazán színes-szagos programokkal készültek, amelyekkel  sikerült megfogniuk a legkisebbeket és az eggyel nagyobbakat, és amelyek még velünk, még nagyobbakkal is feledtették, hogy kint fúj a szél és szakad az eső.

Őszi Pagonyfeszt a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 2015. 09. 26.

Fotó: Kisladik

nyomtat

Szerzők

-- Kocsis Katica --


További írások a rovatból

Schein Gábor Apa átváltozott című könyvéről (Pagony, 2024, Budapest)
Révész Emese és Sipos Fanni Amíg én oviban vagyok című könyvéről

Más művészeti ágakról

Parasztopera az SZFE-n
Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai
A Mesautó a Veres1 Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés