A Kökény-kék kőkulcs próza-, míg a Kétségek (inkább egy) verseskötet. Ám a Kökény-kék kőkulcsot bátran nevezhetnénk akár – egy viszonylag hosszabb lélegzetű – prózaversnek is.

De jelentsük ki máris, itt az elején azt (mert fontos tudni, annak, aki még nem hallott róla), hogy: Nagy Zopánt „az utolsó avantgarde költő”-ként tartják számon. Ennek fényében talán nem lesz meglepő – az e köteteket olvasók számára –, hogy e két mű (egy-az-egy-beni) végigolvasása, bizonyos-fajta türelmet, hogy ne mondjam, toleranciát, szóval: alapos odafigyelést igényel(nek).

Aki szereti (és, persze ismeri is) Joyce-t, annak nyugodt szívvel ajánlhatjuk a Kökény-kék kőkulcsot – bizonyosan nem fog csalódni. Talán még maga Joyce is (és talán még Szentkuthy is) elismerően bólogat rá, odaföntről. Erre minden okuk megvan. Nagy Zopán irodalmi elődjeihez (Mestereihez?) méltó módon ír. Nem lehet vitás, hogy szereti, ismeri a műveiket, a stílusukat. Mindazonáltal, a Finnegan ébredése „nem piskóta” egy olvasmány. És Nagy Zopán akarva (vagy akaratlanul?) Joyce-nál is Joyce-ibb művet alkotott – vagy kísérletezett ki, fejének „alkímiaüstjében”, mikor – félre nem érthető módon – a Finnegan újabb ébredései… alcímet adta művének. Pedig, mintha tiltakozna is ez – a, mondjuk ki: utánzás gyanúja – ellen, ekképp: „No mini-joyce! – No tini-toli!”. De még ennél is konkrétabb, mikor így fogalmaz: „A félsziget felől fél(ig sem érthető) szerzemények”.

A rövidke prózai alkotás végén: „Az utazó a part felé szédeleg. A tenger (ma is) több-értelmű… – Az utazó (talán) megmerül…” A türelmes olvasóval is, megmerülvén a Kökény-kék kőkulcs világában, történhet vele egy s más. Mondjuk, hogy: elsüllyed (zavarában). Vagy, megtanul úszni a Nagy Zopán-féle szó-bűvölet(ek) tengerében – egy lehetséges part felé...

Kétség sem fér hozzá, hogy a Kétségek is valódi, hamisít(hat)atlan Nagy Zopán mű. Talán eszünkbe juthat Pessoa: Kétségek könyve című (meglehetősen nyomasztó, ám igen érdekes) könyve, de csak annyiban, és csupán asszociatíve, hogy nyugodtan kijelenthetjük: Nagy Zopán: Kétségek című könyve egészen másképp, és egészen más dimenzióban „fogant”, hisz az ő könyvének címe, úgyszólván csak „cím-rokonságban” áll Pessoa könyvével.

„… elkezdődik érdes, /fullánkos ébredésem” – írja a költő, Távolság című versében. De mi ez, kaphatná fel a fejét mindjárt az olvasó, talán Finnegan (egyik) újabb ébredésének lehet(t)ünk szemtanúi? Lám, mennyire „összefüggenek” a dolgok…

Általánosságban: nagy szó-gazdagság, sok-sok „furmányos” nyelvi lelemény – afféle „komoly játékosság” – jellemezte mindig Nagy Zopán írásait. Látszólag hányaveti-mód (kezeli a nyelvet,) dobálja egymásra a szavakat – ám ez becsapós. Valami rejtett – rejtélyes és kifürkészhetetlen – körmönfontság (de nevezhetnénk akár tudatosságnak is) ural(hat)ja az ő alkotómódszerét: „A szenzibilliárd/ Bizalmat magamnak/ Megegolegeztem” (Finnegan kis dalai). De a költő tud érthető(bb) is lenni, ha (nagyon akar, vagy ha) a vers úgy kívánja. Íme: „Tavasszal kezdték vetkőztetni/ folyóparton a reményt” (Bűnügy/I.)

Tudjuk jól, hogy Nagy Zopán fotóművész is. Aki már találkozott a képeivel (és persze olvasta már az írásait), azt nem érheti meglepetés: nyelv-művészi és fotó-művészi produktumai olyannyira – hogy úgy mondjam – egy-vérből valók, hogy nyugodt szívvel édestestvéreknek nevezhetjük, tarthatjuk őket. Talán csak annyit mondhatunk a „szembesítésnél”: igen, ez egy Nagy Zopán-írás; vagy: valóban, ez egy Nagy Zopán-kép. Hogy melyik művészet-ágbeli tevékenysége magasodik a „másik” fölé (mondjuk, hogy minőségileg) – nehéz „objektíve” eldönteni. De nem is szükséges.

Nagy Zopán, ahogy szokták mondani, a „saját útját járja”, méghozzá következetesen – és feltétlenül mindig – ön-azonosan. Az is elképzelhető, hogy amikor fotózik: ír. És amikor ír, akkor is: rögzít – úgymond exponál. Talán maga a szeme is: egy (illetve kettő) szubjektív objektív.

A két kötet – mint ahogy az előbb említett két művészeti ág (nála) – szó szerint összeér, sőt össze is forrt, mi több: immáron „örökre” egybetartoznak.

Nagy Zopán pedig nem áll le: „le óhajtja nyelni (szemeivel) a horizontot…” (Napló-részletek).

És hát, miért ne tenné. Végül is ez a dolga.

Nagy Zopán: Kökény-kék kőkulcs (Finnegan újabb ébredései…); Kétségek (Kimaradt írások, 1998-2013), Magyar Műhely Kiadó, Budapest, 2015