bezár
 

film

2015. 09. 22.
Freakshow - San Sebastiánban
Álex de la Iglesia: Mi gran noche
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Parancsra hahotázik a közönség, a műsorvezető házaspár egymást püföli, statiszta lányok a sztárénekes spermáját lopják, és vannak, akik gyilkosságra készülnek. Álex de la Iglesia legújabb filmje versenyen kívül fut a 63. San Sebastián-i Filmfesztiválon, maró gúnya a showbiznisznek, éppen ezért jó helyen van.

A színpadon pop és tánc, fények cikáznak, a háttérben hatalmas neonfelirat: „Feliz 2016” – a Mi gran noche nyitánya lendületesen vágott videóklip, egy szilveszteri műsor felvételei zajlanak éppen nyáron, a szerkesztőnő – szája sarkából füstölgő cigaretta lóg – parancsszavakkal kommunikál, minden ütem egy új beállítás, asszisztense azonban nem tudja tartani a ritmust. Aztán egy véletlenül elszabadult kameradaru az egyik közönséget játszó statiszta fejére esik, majd még egyszer, és a forgatag leáll. Páran a szenzációt keresve az áldozat fölé hajolnak, a többiek unottan nyomkodják a telefonjaikat, próbálnak internethez jutni. A férfit gyorsan eltűntetik, keresnek helyette újat, a munkálatok folynak tovább, a közönség ismét önfeledten kacag.

prae.hu

Hasonlóan a La chispa de la vida című filmjéhez, Álex de la Iglesia egy pénzhajhász, sikerorientált, önhitt és majdhogynem értéktelen világba vezeti bele nézőjét, hogy minden egyes beállítással nevetségessé tegye azt. Szemben korábbi filmjével, mely a helyzet tragikuma miatt (főhőse fejébe egy ókori színház renoválásába zuhanva egy fémrúd fúródik, mivel leválasztva róla elvérezne, ott kell feküdnie, amíg az orvosok valamilyen megoldást nem találnak, eközben az éppen zajló sajtótájékoztató minden egyes zsurnalisztája a helyszínre érkezik, hősünk pedig saját magát is reklámfelületként használná) fájóan abszurddá és kellemetlenné vált, a Mi gran nochén bűntudat nélkül lehet nevetni. Humora persze morbid, néha vulgáris is, de irtó szórakoztató. És ha olykor fárasztóvá is válna, a film nagyjából olyan gyorsasággal váltogatja cselekményszálait, mint a már említett szerkesztőnő a beállításokat, tárházát adva egy társadalom figuráinak, mely zsugorított mása a világnak, amelyben élünk.

Mi gran noche

Vannak köztük újoncok, mint a szerencsétlenül járt fickó helyére érkező munkanélküli José, vagy visszatérő figurák, mint Soriano, aki szépen lassan rájött, hogyan lehet mindenből pénzt csinálni; sztárok alsónadrágját lopja és értékesíti, alkoholt árul az asztala alól a megszomjazott statisztáknak, akiknek poharában csak műanyag pezsgő és sör van. Aztán ott vannak a menedzserek, akikkel bár a kutya sem foglalkozik, kőkemény harcot vívnak a sztárjaikért (vagy éppen ellenük). És a nagyok, a sztárpár, akik féltékenységből egymást ütik-verik, vagy a szőke fürtjeivel és két mozdulatával (kacsint és rámutat) minden nőt megkapó fiatal énekes, illetve a pénzéhes és korrupt producer. A legtetején pedig maga a gonosz, a majdhogynem üres, vakítóan fehér öltözőjében fellépésére várakozó nagyúr, az énekes Alphonso. Akit egyébként a spanyol énekes Raphael formál meg, egyben tőle származik a címadó Mi gran noche című dal is, kiváló önparódiáját nyújtva ezzel saját magának. És valószínűleg ezért működik a film. Iglesia nem könyörületes rendező, mégis, karaktereinek egyszerűsége ellenére, a legjobb színészeket és/vagy előadókat találta meg megformálásukra, akik szerethetővé teszik ezeket a figurákat, okosan kijátszva ezáltal a lenéző cinizmust.

Mi gran noche

Ez a belső birodalom ráadásul totálisan zárt, bunueli módon képtelen bárki is elhagyni a stúdió zegzugait, kívülről viszont Romerót idéző offenzíva fenyegeti az épületben rekedteket; a műsor producere elleni tüntetés ugyanis zavargásokká fejlődik, a tüntetők autókat borogatnak, rendőröket vernek, és nagyon szeretnének bejutni a stúdióba. Iglesia kifogyhatatlan a vizuális ötletekből, még ha olykor fárasztóvá is válnak poénjai, olyan sebességgel pörög előttünk minden: dialógok és képi gegek egymásra halmozva, idézetek az Ilsa, az SS farkasától a Star Warson át a Twin Peaksig, hogy időnk sincs ezeknek regisztrálására. Ráadásul gyönyörűen tud kavalkádot rendezni, vonatkozzon az a kiszámíthatatlan és kaotikus cselekményvezetésre (erre talán az Egy őrült szerelem balladája jó példa) vagy a magukban egyszerű szálak túlhalmozására. Aztán hogy mit viszünk magunkkal, ki tudja? Jót nevettük a szórakoztatóipar majmain, és közvetve persze magunkon is. Óscar, az Alphonso-mániás, végezni akar rajongottjával, mert az nem válaszolt egyetlen levelére sem a több száz közül. Aztán mikor ott lenne az alkalom, nem tudja megtenni. Alphonso az Escándalót énekli (egy másik örökzöld Raphaeltől), Óscar pedig imádja ezt a dalt, a testére tetováltatta a címét. Vagyis nem erről szól az egész? Nem tud elkapcsolni.

A film adatlapja a fesztivál honlapján.

nyomtat

Szerzők

-- Ruprech Dániel --

Ruprech Dániel a Pécsi Tudományegyetem filmelmélet és filmtörténet, valamint esztétika szakán végzett, jelenleg a berlini Deutsche Film- und Fernsehakademie hallgatója.


További írások a rovatból

Révész Bálint és Mikulán Dávid KIX című dokumentumfilmje a 21. Verzió Filmfesztiválon
Hajdu Szabolcs: Egy százalék indián
Kis Hajni filmjeiről – részlet a szerző megjelenés előtt álló könyvéből

Más művészeti ágakról

Lev Birinszkij: Bolondok tánca a Radnóti Színházban
Egy mozgástanulmány
Claudia Durastanti az Őszi Margón


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés