Végy egy közepes irodalmi művet, tartsd meg belőle a központi motívumot, add hozzá azt, ami tényleg érdekel, ne felejtkezz el a nézőről, másként szólva: ismerd a nézőt!

Mert lássuk be: A detektív, a cowboy és a légió a mester gyengébb darabajai közé tartozik. Döcögős is, a poénok sem ülnek benne, a karakterekben van valami, de nem az igazi, az alaphelyzet meg éppenséggel jó, csak érthetetlen, hogy miért van áthelyezve a világ másik felére. Ezt szúrhatta ki Hegedűs Bálint is, meg azt, hogy ez voltaképpen egy pesti történet a múlt század első feléről. A Centrál és a többi nagy kávéház mellett, ahova Babits, Kosztolányi és a többi költőóriás járt, kellett, hogy legyen valahol egy kicsi, koszos, de úri bájjal megáldott lebuj, ahová a kor nem ismert ponyvaírói jártak körmölni a filléres regényeiket és abszintot vedelni, miközben rímek helyett olcsó fordulatokkal segítették ki egymást. Mindenkinek megvan a specialitása, mindenki másban jó. Igen, ez egy kifejezetten remek rejtői alaphelyzet, ahonnan még simán el lehet bukni.

Ám Madarász Isti talán olvasta Hegedüs Géza P. Howard, akit Rejtő Jenőnek hívtak című rövid, de annál tartalmasabb tanulmányát. „[…] megírta a légiós regények paródiáit, amelyek túlélték a légiós regényeket, mint ahogy annak idején Cervantes a Don Quijoté-val úgy írta meg a maga kora ponyvaregény-típusának, a lovagregénynek paródiáját, hogy túlélte vele az egész lovagregény-irodalmat.” Madarász, a (filléres) amerikai műfajok egyik legnagyobb hazai rajongója, remekül érez rá erre, és nem a betűszerinti adaptációra helyezi a hangsúlyt, hanem megtámogatja különféle formai idézetekkel és motívumokkal az író világából könnyedén filmre adaptálható elemeket. Így hozva létre egy laza intertextuális játékot: itt van minden, amit Rejtő a divatos amerikai és francia ponyvákból nyúlt, Madarász pedig bedobja a közösbe az elmúlt száz év tömegfilmjének stílus- és formaelemeit. Ezzel elsőként sikerült elérnie olyasmit, ami eddig senkinek sem sikerült: áthidalta a szerző halála és a saját kora között eltelt időt. A filmje nem rejtői, maximum Rejtő-szerű. De ez mindjárt több és szórakoztatóbb, mint amit a korábbi próbálkozások nyújtottak.

Röpködnek itt az idézetek a noirtól a vámpírfilmen át a wuxiáig, és közben egyszer sem hagyjuk el (tulajdonképpen) az említett kávéházat. Pörögnek a szövegek, mint egy igazi Péhávárdban – a forgatókönyvíró érdeme, hogy a dialógok egyszerre avíttak és maiak, a színészeké pedig, hogy bár egy kamaradarabról van szó, mellőzik a színpadiasságot. Mindenki lubickol a szerepében. A hölgyek kicsit háttérbe szorultak, de Radnay Csilla alakítása, ha hullámzó is, kiemelendő. Haumann Péter persze most is Haumann Péter – ez kell ide, és öröm látni, hogy mennyi energia van benne. Hajduk Károly, Kovács Lajos és Józsa Imre triumvirátusa ügyesen játszik össze az egész film során. Molnár Gusztávot pedig rég láttam ennyire szerethetőnek – valaki lassan megkínálhatná egy nagy szereppel. Bármilyennel, mert már ezer kisfilmben bizonyította, hogy milyen sok van benne. Schmied Zoltán hozza a tőle elvárható legjobbat – kicsit talán egyenetlen a teljesítménye, de nálam kevésbé kukacos nézőknek ez nem fog feltűnni. A zene azonban annál inkább, mert iszonyatosan „szét van zenélve” ez a film. Parádi Gergely (film)klasszikusokat idéző zenéje aláfesti a legkisebb mozdulatot is. De pont ettől működik – ettől lesz cinkos a paródiában. Grandiózus látványra nem lehet számítani, de Breckl János jelmezei hűen elevenítik fel a kort, Hujber Balázs díszleteiben szintén megtalálhatók a finom áthallások és ötletek, Nagy András pedig kézikamerázva visz minket olyan közel az eseményekhez, hogy szinte a szánkban érezzük azoknak a „guszta croissant-oknak” az ízét.

Persze mindenki nyugodjon meg – azért nem az év legjobb magyar filmalkotásáról beszélünk. Kicsit döcögősen indul A fekete múmia átka, és egyesek talán az utolsó perceiről is szívesen lemondanának. De mégis remekül példázza azt a tendenciát, ami az elmúlt másfél évben látható itthon. Fantáziadús, mer szórakoztatni, vizuálisan kreatív, nem a múltba réved, hanem a mához szól, modorossága nem tulajdonsága, hanem eszköze. Jókat kacagtam rajta.

Rejtő-rajongóknak kötelező. A megtekintése után garantáltan leveszed a polcról a kedvenc Dzsílaveri könyvedet.

A fekete múmia átka

Színes, magyar vígjáték, 62 perc, 2015

Rendező: Madarász Isti

Író: Rejtő Jenő

Forgatókönyvíró: Hegedűs Bálint

Zeneszerző: Parádi Gergely

Operatőr: Nagy András

Szereplők: Hajduk Károly, Haumann Péter, Hegedűs D. Géza, Józsa Imre, Radnay Csilla, Schmied Zoltán, Szervét Tibor, Tamási Zoltán, Vásári József

Vetítik: Duna Televízió, szeptember 19., szombat, 19:30h

Korhatár: 12

Képek forrás: filmpositive.hu.

Fotó: Sebestyén Gábor.