Egyre több olyan Csehov-adaptáció készül Magyarországon, amely nemcsak hogy gyökeresen szakít az évtizedekig sérthetetlen Sztanyiszlavszkij-féle realisztikus hagyományokkal, de – a történetmesélés keretein belül – egy merőben stilizált, a színpadi keretre reflektáló irányba mozdul el. Fehér Balázs Benő Sirály-rendezése is ebbe a vonulatba tartozik, rögtön kétszeresen is, ugyanis az első és a második rész egészen másra használja a stilizációt. Míg az első távolságtartó iróniával közelít a legtöbb szereplőhöz, karikírozva őket, addig a második egy szürreális világba vezet minket, ahol a nyomasztó zenében és a vérvörös falak előtt még maga a szöveg is összekuszálódik.

De haladjunk az elejéről! Adott egy világos, idilli díszlet (Szalai Sára munkája), amiben azonban minden mű és steril: műfű, üres, fehér falak, művirágok. A szereplők többsége, a díszlethez passzolóan, az élettől elrugaszkodott pojáca: Arkagyina, a kiöregedett színésznő egy idegesítően túlpörgött ficsúr. Oszvald Marika játéka egyébként energikus és vicces, de figurájából hiányzik minden emberi. A Sirály szövege pedig sokkal jobban épül az anya-fiú kapcsolatra, semmint, hogy az egyik szereplő felületes bohócként működjön. Trepljov valamivel árnyaltabb, de itt az elején még ő is egy eltúlzottan érzékeny, sírós művészlélek. Szenvedése, akárcsak a legtöbb figuráé, komikus. Egyértelmű kivétel Trigorin (Kaszás Gergő pazar alakítása), aki érett művészként szembesül azzal, hogy nem tudja megélni az életet, mert minden egyes pillanat megihleti, minden egyes gondolatából alapanyag lesz egy novellához. A művészet nála átok és kényszer. Egykori lelkesedését azonban mégis felfedezi a fiatal, pályája elején álló Nyina (Trokán Nóra) révén.

Trigorin kiégése előrevetíti a fiatalokét, különösen Trepljovét, akinek élete szintén művészetté változik, mégpedig azzá a darabbá, amit éppen nézünk, azaz a Sirállyá. A dráma elején bemutatott színműve itt lényegében összemosódik az előadással, ahogyan az egyre vörösebb falat is megtöltik írásai. Ő a rendező, még ha nem is uralja az alkotását.

A poénok részben működnek, a jó alakításoknak és főleg Fekete Ádám ötletesen modernizált szövegátírásának hála. Ugyanígy a vizuális gegek is sokszor frappánsak, különösen vicces, amikor Trepljov kimenne a színről, de a színpadon az összes ajtót zárva találja. Azonban végső soron mégsem győz meg teljesen ez a felállás. A működő poénokra ugyanis gyakran jutnak gyengébb, erőltetettebb vagy már sokat látott megoldások, de a fő gond talán inkább az, hogy igazán sem nevetni, sem sírni nem tudunk a komolytalanra vett hősök tragikus sorsain.

Sikerültebb a gyökeresen eltérő második rész, ami vállaltan komolyabb és egy igazi „csehovi rémálom”, különösen az egyik emblematikus jelenetben: az egy helyben toporgó szereplők saját arcukat deformáltan ábrázoló maszkokban néznek kifelé, és párhuzamosan szavalják emberi és egyszersmind ostoba gondolataikat, amelyek körül forog az életük. Itt egyetlen világos és kifejező gesztusban egyesül az egymást meghallani képtelen karakterek életének minden borzalma és abszurditása. Trepljov tragikus hőssé válik, míg Nyina őrültté, aki zavartan keresi a helyét Csehov sorai között. Középszerű művészként mindketten visszavágynak az egykori idilli álmodozásaik közé, ahonnan elragadta őket a sors. A lehetetlen vágyakozás feloldása csak az őrültek tagadása vagy a pusztulás lehet. Fehér Balázs Benő és csapata ezt a megrázó helyzetet tálalja többé-kevésbé hitelesen és szórakoztatóan a számunkra.

Anton Pavlovics Csehov: Sirály

Arkagyina, Irina Nyikolajevna, színésznő: Oszvald Marika
Trepljov, Konsztantyin Gavrilovics, a fia: Porogi Ádám
Zarecsnaja, Nyina Mihajlovna, szomszédjának a lánya: Trokán Nóra
Trigorin, Borisz Alekszejevics, író: Kaszás Gergő
Szorin, Pjotr Nyikolajevics, Arkagyina testvére: Derzsi János
Dorn, Jevgenyij Szergejevics, orvos: László Zsolt
Samrajev, Ilja Afanaszjevics, a birtok intézője: Mihályfi Balázs
Polina Andrejevna, a felesége: Parti Nóra
Mása, a lányuk: Szilágyi Csenge
Medvegyenko, Szemjon Szemjonovics, tanító: Orosz Ákos

Dramaturg és szövegkönyv: Fekete Ádám
Díszlettervező: Szalai Sára
Jelmeztervező: Izsák Lili
A jelmeztervező asszisztense: Pirityi Emese
Zene: Keresztes Gábor
Maszkok: Keresztes Zsófia
Grafika: Lakatos Péter
Fény: Jakab László
Vezető öltöztető: Lakatos Erika
Műszaki munkatársak: Bálint Viktor, Dubniczky László, Fülöp Ferenc, Kustán Péter, Lencz György, Rajnai Gábor, Szudolvszky Gábor
Produkciós asszisztens: Ari Zsófia, Czirák Dániel, Ruska Robin, Takács Edina
Segédrendező: Nyulassy Attila
Produkciós menedzser: Zsedényi Balázs
Produkciós vezető: Ugrai István

Rendező: Fehér Balázs Benő

Bemutató: 2015. május 31.

Átrium Film-Színház

Fotó: Mészáros Csaba