A Miamiban játszódó évadban Johnson egy frissen visszavonult focilegendát alakít: Spencer játékosügynökként kezdi meg az élsport utáni életét. Új szakmája csínját-bínját legfeljebb céges munkatársától, Joe-tól (Rob Corddry) tudja ellesni, viszont óriási sportolói tapasztalatának és kapcsolatainak köszönhetően mégis sikeresen indul pályája. Amolyan mentor karakter ő, aki szeretné, ha  fiatalabb sporttársai nem követnék el ugyanazokat a hibákat, amiket ő és kortársai. Az évadban megoldandó küldetése egy szupersztár új szerződésének kialkudása. A jószívű, de makacs focista, Vernon Littlefield (Donovan Carter) és sleppje nem enged a maximum szerződésből, mivel népes és pénzéhes rokonságot kell eltartaniuk.

Johnson a széria főszereplője és sztárja, de a cselekmény két másik főhős életét is figyelemmel kíséri: a forrófejű fenegyerek, Ricky (John David Washington) a sikeres pályakezdés után elbízta magát, de mivel a profi ligában a legkisebb hiba is a karrierjébe kerülhet, épp megpróbálja összekapni magát. Egy kocsmai verekedés miatt kiteszik a csapatból, új klubjában pedig a nulláról kell kezdenie: az ő megoldandó küldetése a beilleszkedés és a békekötés egy rossz természetű csapattársával. A harmadik főhős, Charles (Omar Miller) visszavonulása nem sikerült olyan jól, mint Spenceré: egy autókereskedésben kezd dolgozni, új életéből azonban hamar visszavágyik a profi ligába.

A három főhősös felállással ezúttal nem az a fő gond, hogy kevés kapocs fűzi össze őket, és hogy – ellentétben a csoportdinamikára és a csapatkémiára építő Törtetőkkel – javarészt külön utakon járnak. Hanem az, hogy Charles és Spencer visszavonultak, Ricky viszont még aktív. Jobb lett volna, ha e sorozat csak a focisták nyugdíjas éveire koncentrál, mert az egy találó és újszerű koncepció lenne: megfigyelhető, hogy számos sikeres atléta nem találja a helyét a visszavonulás után. Nem szép látvány, amikor gyermekkori kedvencünk negyvenévesen próbálkozik a nagy visszatéréssel (tragikomikus eredménnyel), ahogy az sem jó élmény, amikor arról olvas az ember, hogy a szobája poszterén virító sportoló valami piti vagy akár súlyos bűnügybe keveredett. Ehelyett viszont a Nagypályások az amerikai élsport kulisszái mögé enged bepillantást, amit viszont már láttunk a Minden héten háborúban.

Újítás Oliver Stone filmjéhez képest a humor, ami viszont sokkal inkább ered a Törtetőkből, mint eme széria koncepciójából. Amit jól példáz az is, hogy a sorozat nyitó részében van a legkevesebb humor, a komikum tehát nem szerves része a koncepciónak. E széria premisszája ugyanis realistának ígéri magát, amihez némi ironikus és fekete humor illik ugyan, de nem annyi, amennyi végül a Nagypályásokba jutott. E szériában tehát több a humor a kelleténél, de szerencsére nem sokkal, aminek köszönhetően a cselekmény drámai szálai is átélhetőek maradnak. Az alkotók aranybányára találtak az amerikai sportok glamúros világában, amely allapállásból rengeteg sportújságírónak és elemzőnek ad munkát. A sportolók köreiben gyakori bonyodalmak közül viszont elsősorban a komikusabbakra koncentráltak. Ez viszont már nem feltétlenül hiba, hisz ellenkező esetben a sorozat könnyen valóságshowba vagy szappanoperába fordulhatott volna.

A nevettetően kínos szituációk és a sportolói élet árnyoldalát bemutató történések drámai bonyodalmakként is szolgálnak, e realizmusnak köszönhetően ez a széria átélhetőbb, mint a Törtetők. Itt életszerűbb problémákat és karaktereket látunk, még ha a konfliktusok ugyanolyan könnyen oldódnak is meg. Mark Wahlberg egyébként nem csak a Törtetőket, de e szériát is jegyzi executive producerként, azonban míg a korábbi sorozat a fáma szerint az ő élményeiről szólt, ezúttal már másoknak ad lehetőséget. A Törtetők hitelesebb lett volna, ha a filmbeli sztár szerepét egy igazi híresség alakítja, nem pedig egy jóképű kezdő. A Nagypályásokban viszont már többen alakítják saját magukat, vagy legalábbis azt, akik lehettek volna, ha pályájuk álomszerűen alakul. A pankrációtól visszavonult The Rock tökéletes a legendás ex-focista szerepében, annál is inkább, mert maga is focizott fiatalon, de egy sérülés miatt váltania kellett. Donovan Carter profi fociról nyergelt át színészetre, a szintén ex-futballista John David Washington pedig apját, Denzelt követte a szakmába. E széria már a szereplők derékba tört karrierjeivel is bizonyítja, hogy az amerikai focisták élete nem fenékig tejfel, és egy klasszisra miriád kudarc jut.

Remek döntés, hogy a Nagypályások első évada a holtszezonban veszi kezdetét, amely kvázi a sportolók nyári szünete, így van alkalmunk megismeri őket a pályán kívül. A nyitó epizódban egy haláleset – mint bevett melodrámai felütés a sorozatok világában – hozza össze a karaktereket, az évadfináléban pedig véget ér a holtszezon, izgalommal várhatjuk tehát, mit hoz a már berendelt következő évad. Mindenesetre épp a szezonfinálé hozza el az évad legnagyobb csalódását: a záró rész tétje, hogy Spencer és Joe a cégüknél lépnek feljebb, vagy önálló boltot nyitnak. A kettő közül az egyik szintlépést, a másik visszalépést jelent számukra (nem árulom el, hogy melyik), és az alkotók nagy ziccert hibáznak, pedig ha jól döntenek, azzal tovább csigázták volna a következő szezont érintő kíváncsiságunkat.