PRAE.HU: Két éve a Római vakációt álmodtad színpadra – ezúttal sem adod alább, hiszen ismét egy filmtörténeti gyöngyszemet viszel színre, nevezetesen Mankiewicz tizennégy Oscar-díjra jelölt Mindent Éváról című alkotását. Mit tartottál kihívásnak az előadás megrendezésében, és mi vonzott benne?

A két remek női szerep vonzott benne, valamint az, hogy hogyan képes egy történet egyszerre szellemesen és krimiszerűen szólni egy ünnepelt, idősödő díva önkonfliktusáról, és milyen változásokon megy át lelkileg akkor, ha egyszer csak jön az utánpótlás – egy fiatal rajongó –, aki szépen lassan mindent elvesz tőle, amit ő addig magáénak érzett. A történet egyszerre szól az élet folytonos változásáról, és körülményeink, szerepköreink átalakulásáról.

Bette Davis csodálatosan alakította a filmbeli Margó karakterét – igazi nagykaliberű színésznőnek való szerep ez, olyannak, mint amilyen Hernádi Judit is. Úgy vélem, hogy ebben az országban Margó szerepét rajta kívül talán csak hárman kaphatnák meg, mert csakis ők bírnak olyan speciális jelentéssel, ami szükséges a karakter hiteles megformálásához. Nagyon tetszik az a vitriolos szellemesség, ahogyan a Margót megformáló Hernádi kezeli a környezetében élőket, ugyanakkor megvan benne saját korával és jövőjével szembeni mély fájdalom megjelenítésének képessége is.

PRAE.HU: A másik női főszereplő az Éva karakterét megformáló Kovács Patrícia lesz. Miben rejlik szerinted a Hernádi-Kovács páros erőssége?

Patríciával most először dolgozunk együtt. Rendkívül fegyelmezett színésznő, szuper volt a vele való közös munka. Míg Hernádi egy jó értelemben vett szabálytalan, különleges művész és alkat, addig Patrícia „szabályosabb”. Olyan, mint egy Walt Disney-királylány: szőke, pici, formás – remek ellentétpárja Hernádinak.

PRAE.HU: Bercsényi Péter az öltöztetőnő bőrébe bújik. Az efféle metamorfózisok mindig nagyon izgalmasak. Mesélnél a karakteréről?

A nagy színésznőkhöz mindig kapcsolódik egy segítő – régebben is jellemző volt, és ma sincs ez másképp. Ezt a bizonyos segítőt nevezhetjük akár személyi titkárnak is, lényege, hogy a művésznő jobbkeze, mindentudója. Nem férj, nem barát, bizonyos értelemben sokkal több annál – gondoskodó bennfentes. Bercsényi szerepe ilyen.

Az, hogy ő játssza ezt a női szerepet, a Mindent anyámról című egyik kedvenc Almodóvar-filmemet idézi meg. a főszereplőnő ebben a spanyol történetben folyton a Mindent Évárólt (All About Eve) nézi fiával, és később találkozik egy önmagát nővé operáltatott régi barátjával, aki egy színházban egy nagy sztár öltöztetőnője épp. A két alkotás összekapcsolódott bennem, darabunk egyben Almodóvar iránt érzett tiszteletem kifejezése is. Madárka szolid nőként élő férfi, aki álmában egy ünnepelt díva, egy énekes sztár. Vágyait víziószerű jelenetekben közvetítjük a nézők felé, háromszor is dalra fakad az előadás során. A darab flashbackjeinek egyébként a Mankiewicz-filmhez hasonlóan díjátadó jelenet ad keretet.

PRAE.HU: Karrieréhes, érdekember vagy leleményes, életrevaló, helyzetet a maga hasznára fordító –  Éva figurájára melyik jelző illik szerinted a leginkább?

Inkább az utolsó kettő, de fontos hangsúlyozni, hogy Éva esetében egy tehetséges színésznőről és emberről beszélünk. Ha tehetség híján lenne, hiába ügyeskedne. A Mindent Éváról nem merül ki Patrícia szerepében, ennél sokkal többről van szó, nevezetesen a Nőről, a női rafinériáról, a pozícióharcokról és arról, hogy mi mindenre vagyunk képesek életünk során, ha egy adott célt el kívánunk érni.

PRAE.HU: Soha jobbkor nem jöhetett volna a színpadi adaptáció, hiszen talán sosem volt még ekkora aktualitása ezeknek a témáknak.

Életünk során mindannyian vagyunk Margók és Évák is. Ha az ember nem is követ el olyan bűnöket, mint Éva, gondolatban azért megcselekszi azokat. Alakulhat úgy az életünk, hogy olyasvalakiért rajongunk, vagy olyan emberbe szeretünk bele, akibe nem lenne szabad. Hogy Éva összebarátkozik Margó élettársával, aki történetesen a díva rendezője is, nagyon emberi és hétköznapi szituáció. A kérdés az, hogy mit kezdünk „bűnös” vágyainkkal és érzéseinkkel, hogyan használjuk őket fel saját boldogulásunk érdekében, egyáltalán felhasználjuk-e, s ha igen, hol húzható meg az a bizonyos határ. Nagy misszió ez – előbb-utóbb megfizetjük bűneink és jótéteményeink árát is. Éva a maga útját járja, a saját céljai vezérlik, közben észre sem veszi, mit okoz mindezzel azoknak, akik befogadták köreikbe.

Egy párkapcsolathoz tudnám ezt hasonlítani, olyanhoz, amelyben mindkét fél kizárólag saját érdekét szem előtt tartva lehetetleníti el az együttélést. Legyen szó anya-gyermek kapcsolatról, házasságról, barátságról – mindegyikben ugyanaz a fontos a működőképességet illetően: kompromisszum és alárendelődés.

PRAE.HU: Ha már az előbbre jutásról beszélgetünk, felmerül, hogy vajon eleve kódolt-e a színházi létben az, hogy pozícióba kerülni könnyebben lehet úgy, ha valaki kiesik onnan.

Maga a darab meglehetősen illuzórikus képet fest a színházról, és noha a nézőkben élő színházi kép ilyesmi lehet, a valós színházi élet egyáltalán nem ilyen. Huszonöt évesen elkerülsz egy színházhoz, az általad vágyott szerepet nem rád, hanem valamelyik osztálytársadra osztják – az fájdalmas, ahogyan azt is fájdalmas tudni, hogy mindig jönnek utánad újak, de ezt tudni kell jól kezelni. Van néhány szerencsés színész, aki látszólag pályája elejétől a végéig jó és fontos szerepeket játszik. Mindenki irigyli, de mint mindennek, ennek is megvan az árnyoldala, a sikerességnek, vagy egy főszereplőnek is van magánya.

A kevésbé szerencsések előtt három út áll: marad és küzd tovább, sajnáltatja magát vagy egy másik, szerencsésebb utat választ magának. Én nem hiszek az elvetélt tehetségben, nem gondolom, hogy a kreativitás elnyomható. Mindenkinek önmagához mérten kell teljesítenie. Nem szerencsés hasonlítgatni magunkat a másikhoz, hiszen mindenkit más-más alkati összetevők determinálnak.

PRAE.HU: Kortárs vagy ötvenes évekre jellemző színpadhangulatra – díszletre, kosztümökre – számíthatunk?

A gyönyörű díszlet Kálmán Eszter tervezését dicséri. Az előadás egy negyvenes-ötvenes éveket idéző art déco stílusú, hatalmas tükrökkel dekorált öltözőben játszódik. Kerültük a bordós-bársonyos dizájn-közhelyeket.  Kosztümök tekintetében szintén az ötvenes évek megidézésére törekedtünk a jelmeztervezővel, Ignjatovic Kristinával, de úgy, hogy a színpadon látható ruhák ma is hordható darabok benyomását keltsék megőrizve a korabeli Amerika divatjának stílusjegyeit és eleganciáját.

PRAE.HU: Ahogy említetted is, a darab hangsúlyos témája a színésznő kora, illetve a generációs különbség. Van, aki úgy tartja, hogy az évek múlása bölcsességet hoz, van azonban, aki traumaként éli meg mindezt, és igyekszik külsőleg-belsőleg is elnyomni a korral járó változásokat. Színésznőként és magánemberként melyik attitűd áll hozzád közelebb?

A színészvilágban a kor kérdését lehetetlen megkerülni – állandóan szembesülünk vele. Természetesen vannak színésznők, akik túl tudnak lépni az idő korlátain, és sokáig játszanak olyan szerepeket, amiket a koruk alapján már nem játszhatnának el. Állítólag a színpad fiatalít. Ami engem illet, fájdalmasnak tartom az idő múlását. Nemrég voltam huszonnégy éves – olyan gyorsan elrepültek az évek, hogy néha alig hiszem el, hogy már nem vagyok fiatal. Sokat foglalkozom ezzel, de igyekszem a magam alkatából és korából a maximumot kihozni. Úgy gondolom, hogy egészen addig fiatalok maradunk, amíg képesek vagyunk megújulni, új dolgokat megtanulni, szellemileg is frissnek maradni és feszegetni saját határainkat.

Mary Orr: Mindent Éváról

Fordító: Zöldi Gergely

Szereplők:

Hernádi Judit

Kovács Patrícia

Egri Márta

Jordán Tamás

Szikszai Rémusz

Mészáros Máté

Bercsényi Péter

Márton András

Rujder Vivienn

Díszlet: Kálmán Eszter
Jelmez: Ignjatovic Kristina
Rendező munkatársa: Kis-Kádi Judit
Zene: Keresztes Gábor
Hang: Belényesi Zoltán
Fény: Éltető András
Producer: Orlai Tibor

Rendező: Pelsőczy Réka

Bemutató: 2015. szeptember 11.

Belvárosi Színház

Az Orlai Produkciós Iroda előadása

Fotó: Csuport Alexandra