Az már a kiállítás kapujában feltűnik, hogy Hadik András kurátor és a dizájnért felelős Készman József valóban gondolkodtak azon, hogy miként lehetne élményszerű módon tálalni az építész munkásságát: az oszlopok közé függesztett két nagyméretű molinó szabályosan bevonzza a nézőt a tárlatba, ahol aztán a befogadó komplex vizuális élménnyel gazdagodik, így elmondható, hogy a kiállításnak tényleg vannak üde színfoltjai, jól megcsinált részei és működő megoldásai. Azonban néhány ponton félresiklik a koncepció, így végül mégsem leszünk teljesen elégedettek.

Kifejezetten izgalmas, ami az első teremben történik: Plečnik Ljubljanája elevenedik meg a látogató szeme előtt. A bejárat mögötti falfelirat röviden informálja a befogadót a szlovén főváros kialakulásáról, felépüléséről, a városrendezési tervek megszületéséről, majd szól arról is, hogy a folyamatba hogyan kapcsolódik be Plečnik maga. A néző az információk begyűjtése után jól megkomponált enteriőrben találja magát, ahol a falakon körben futnak Plečnik megvalósult épületeinek fotói: a kisméretű, fekete-fehér fényképek és a nagyobb, színes felvételek kvázi idővonalat alkotva jelennek meg egymás mellett. Tény, hogy ez igen látványos megoldás, az már kérdéses, hogy a látogatók közül hányan vannak, akik egyesével végignézik és megszemlélik ezeket a munkákat. Az ily módon kiállított anyag inkább csak arra alkalmas, hogy azokon végigfolyva Plečnik egyéni stílusjegyeire ráismerhessünk.

E terem azonban nem merül ki Plečnik épületeinek sorbavételében, hiszen a padlójára ragasztott ljubljanai látkép a falon bemutatott munkák elhelyezkedéséről is tudósít minket. Ugyan nem biztos, hogy minden egyes látogató kikeresi a számok alapján, hogy melyik épület hol található, az viszont bizonyos, hogy e megoldás nagymértékben javítja a látogatói élményt. Éppúgy, ahogy a Žale temetőkomplexum szemben levő falra felfestett rajzai, részletei.

A kiállítás első része tehát valóban jól működik, izgalmas és komplex befogadói élményt nyújt. Ezzel szemben a második terem már kevésbé mondható sikeresnek. Zavaró például, hogy a terem hátsó részében elkülönített videoanyagokat a bluetooth-os fejhallgatóval csak egyetlen pontból lehet hallani, máskülönben a technika zümmögni kezd vagy csak simán elhallgat és az sem kényelmes, hogy az építész életútján végigzongorázó falfeliratok a terem hátsó részéből indulnak, azonban ezek a részletek olyanok, amelyeken nem kell vagy nem illik fennakadni. A falakon megjelenő szövegek terjedelme és minősége azonban már tényleg meglehetősen problematikus.

Egyértelműen azt gondolom, hogy egy ilyen kis kiállítás nem bír el ekkora mennyiségű szöveget. Értem ugyan, hogy az építész színes és sokrétű pályáját nem egyszerű a maga teljességében más módon bemutatni, csak a szöveg segítségével, azonban a textuson keresztül az átadni kívánt információnak csak egy része fog eljutni a befogadóhoz, ugyanis a klasszikus látogató nem fog ennyit olvasni egy kiállítás alatt. Ha nincs semmi, ami irányítaná és lekötné a figyelmét, akkor egy idő után kimenekül a teremből. Sajnos e térben a szemben levő falra helyezett tervek, tanulmányok és vázlatok, a kiállított székek és a szövegeket megtörő fotók együttesen sem elegendőek arra, hogy benntartsák a térben a nézőt, sőt maguk a szövegek sem izgalmasak annyira, hogy felkeltsék a befogadó érdeklődését: az életutat tárgyaló részek meglehetősen szárazak, az építész épülettípusairól szóló blokkokból pedig csak alig-alig derül ki olyan információ, amire felkapjuk a fejünket, többnyire csak a fontosabb épületek felsorolásával, rövid elemzésével találkozunk.

E problémás részek ellenére azért ebben a teremben is vannak jó megoldások, amelyek kis időre képesek feledtetni velünk a szövegek túlzó mivoltát. A tér arany és zöld színe például nagyon jó választásnak bizonyult, hiszen e térben ezek az árnyalatok jól szimbolizálják Plečnik építészeti gondolkodásmódját, melynek a két legfontosabb eleme a természettel való szerves kapcsolat fontossága (zöld), illetve a klasszikus szlovén tradíció és az antikvitás tisztelete (arany). A színek helyes megválasztása mellett szintén jól működnek a fal fenti részéből kiugró négyzetes elemek, amelyeken az építőművész legjellemzőbb gondolatai jelennek meg megrajzolva sajátos ars poeticáját.

A kiállítás végülis elvégzi a kitűzött feladatot: ismerteti Jože Plečnik életútját, alkotói szemléletét és munkásságát, azonban talán eredményesebb lett volna ez a tárlat, ha a közölni kívánt információkat esetenként élvezetesebb, könnyebben befogadható formában tálalják.