Nem maradt visszhang nélkül, hogy [a]http://www.dunajcsikmatyas.hu/[text]a Horizontkutató Intézet korábbi munkatársa[/a] közreadta Repülési kézikönyvét, amelynek hátoldalán a zsebszárnyakról tudhatunk meg egy-két dolgot.

Azok kedvéért, akiknek nincs a keze ügyében a kötet:

Zsebszárnyak

most vettem őket szinte még meleg
azt mondta a fickó neki nem kell
emlegetett valami földet meg eget
de mondtam hogy adja aztán húzzon el

végül levette szépen megmutatta
sajnos jobbra félrehúz kicsit
de ha balról itt úgy megcsavarja
észre se lehet venni nincs baj itt

megvettem dögölj meg ennyit egy szarért
zsebrevágtam aztán metróztam el haza
nem is volt drága mégsem ha elrepít
jó vétel lehet hogy neki volt igaza

aztán persze nem próbáltam azóta se
milyen hülye ötlet hol is hordanám
ha van az embernek repüléskényszere
mért akkor múlik el amikor ott a szárny

Kis tűnődés után elvetettem az ötletet, hogy az 1500 Ft-os kötet borítójának behajtott fülei lennének a szárnyak, és úgy döntöttem, hogy ehhez a könyvhöz nem adtak szárnyat. Pusztán információkat szerezhetünk belőle a repülésről, maga az élmény egyelőre még nincs a küszöbön, de ha rajtunk (is) múlik, esetleg megpróbálhatjuk felismerni, valóban szárnyalhat-e Dunajcsik olvasója. A különböző internetes felületeken terjedő írásokat olvasva biztos nem volt a legegyszerűbb az elmúlt hónapokban Dunajcsik könyvéről kritikát írni, [a]http://www.mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=15012[text] Urfi Péter[/a] és [a]http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=KRITIKA0736&article=2007-0909-2032-13WKNM[text] Károlyi Csaba[/a] mégis megtette.

A kritika szerepéről szóló eszmefuttatások vérmérsékletüktől függően igazságot követelnek egyes álláspontoknak másokkal szemben, vagy csak előnyben részesítik a nyelv reflektált használatából származó fényt, sokszínűséget, gazdagságot. Mások mindeközben megpróbálják eldönteni, lopás-e bevágni vagy beolvasztani egy könyvbe néhány élvezetes szövegrészt innen-onnan, majd saját nevünk alatt, jogdíj fejében közreadni búvárkodásunk eredményét. ([a]http://mancs.hu/index.php?gcPage=/public/hirek/hir.php&id=15134[text]Dunajcsik kritika-szövege a Mancsban[/a], [a]http://www.litera.hu/object.6c1410bd-9c23-47bc-8921-c7d292699cc5.ivy[text] Esterházyról Kulcsár-Szabó Ernő a Literán[/a] és [a]http://ahet.ro/content/view/2792/85/[text] Séra Bálint a Héten.[/a])

Hogy mi lehet a fiatal szerző véleménye a második vitáról, azt kötete, illetve Dunajcsik egész irodalmi jelenléte fényében nagy valószínűséggel sikeresen rekonstruálhatjuk: a szerző minden bizonnyal a diskurzív cserekereskedelem híve. A [a]http://telep.freeblog.hu/[text]Telep Csoport[/a] egyikeként tett szert teleptestre a csoport blogján, amely a Repülési kézikönyvhöz hasonlóan vizuális elemekkel egészíti ki a szövegeket.

Elfogulatlan homogenizáló törekvéseit egyébként az is jelzi, hogy műfaji szempontból túlzottan is változatos eleggyel tölti ki első kötetét, amelyből máskülönben rendkívül alapos, értő világirodalmi olvasónak ismerszik meg. Ezeket a passzusokat jelen szövegben átugrom, mivel a kötet ilyen jellegű erényeit és sajátosságait pontosan lajstromozza a fent említett pozitív, mégis tárgyilagos Károlyi-kritika az ÉS-ben. "Kár, hogy [Dunajcsik] nem szelektál jobban, és kár, hogy nem bírja megállni: ne írjon le számtalan idézetet, ne soroljon számtalan kifejezést mindenféle nyelveken, ne kezdjen el életbölcsességeket elővezetni. Nem baj, ha a szerző ilyen okos és művelt, de jobb, ha a prózájában mindezt nem adja elő. Majd esetleg az öregkori esszéiben, ott lehet. Az intertextuális játékokkal más a helyzet" - írja Károlyi Csaba.

Ez a kritika azután a hetilap címére némileg rímelve, meglepő fordulattal és látható érdeklődéssel tér rá a homoszexualitás irodalomformáló funkciójára és arra, hogy vajon Dunajcsik könyve elszigetelt marad-e az igényes közönség tetszésétől, vagy majd találkozni fog vele. Utóbbi kérdés máris eldőlt, hiszen Dunajcsik egyes megszólalásai révén eleve irodalmi közéletünkkel dialógusban, szerves komponensként szituálja más megszólalásait, és nemcsak azért, mert, ahogy az régebben természetes volt, [a]http://litera.hu/object.79843495-b907-48a1-a399-54c7299a3599.ivy[text] egyszerre vállalja a műfordító, a kritikus és a szerző szerepét.[/a]

Dunajcsik könyve heterogén gyűjtemény, de a darabok egyenként konvencionális formákat követnek. Érdekes különbség egy valóban alig méltatott, és a közgondolkodás folyamába kevéssé bekapcsolt szöveghez, Farkas Zsolt [a]http://www.kalligram.com/start.php?id=3&id_row=35&detail=1[text]Ér [/a] című kötetéhez képest (Kalligram, 2004), hogy míg ott a szöveg egésze rugaszkodik el a konvencionális műfajiságtól, illetve a felmerülő paneleket ugyanabba az elegybe építi be, a Dunajcsik könyvét kezében tartó olvasó benyomása, hogy kortárs kánonunk főcsapásán halad a jelentéstermelés. E strukturális különbség Farkas és Dunajcsik irodalom-definíciója között (hiszen minden egyes új kötet tulajdonképp újradefiniálása már meglevő fogalmainknak) talán nem teljesen véletlenül jár együtt a két kötet eltérő volumenű recepciójával. Mintha az lenne a helyzet, hogy Dunajcsik oldottságát még elbírja, ismerősként értelmezi irodalmi köznyelvünk, ellenben Farkas nyelvhasználat-, és témakeverési technológiáját már idegen anyagként kezeli (azaz tulajdonképpen kiveti magából), és ez annak ellenére is így lehet, hogy utóbbi szerző neve máskülönben ismert, és korábbi közleményei rendre gazdag vitákat provokáltak. Emlékezzünk csak Nádas-, Balassa- és Tandori-olvasataira - "A Halálnapló mondatairól", illetve "Most így" egyaránbt megtalálható a Most akkor című gyűjteményes kötetben (Filum, 1998), valamint "Az író ír. Az olvasó stb." a Mindentől ugyanannyira című könyvben (JAK-Pesti Szalon, 1998) - szinte minden elolvasható [a]http://www.geocities.com/Athens/Crete/9391/konyvek.html[text]Farkas Zsolt honlapján[/a].

Az [a]http://www.kalligram.com/start.php?id=3&id_row=35&detail=1[text]Ér [/a] viszont alig indukált közbeszédet, színvonalasat még annyira sem, és nyilvánvaló kvalitásai ellenére többé-kevésbé "elfelejtődött". Mi lehet ennek az oka? A probléma szerintem irodalmiságunk szerkezetének egy ritkán kibontott sajátosságára mutat rá: a kortárs szövegek folyama abból a szempontból is dialogikus, hogy "új topikot" indítani csak megfelelő helyen és megfelelő csomagolás felhasználásával lehetséges. Pont, mint a médiában. És a [a]http://telep.freeblog.hu/[text]Telep Csoport[/a] generációjának java már evidenciaként kezeli ezt a megszorítást, az 1978 előtt született nemzedék viszont csak tapogatózik a közfigyelem - legyen az bármilyen szűk, aprócska nyilvánosság - működésével kapcsolatban.

Hipotézisem a következő: az az olvasó, aki örömteli egyetértéssel fogadja a Farkas könyvében olvasottakat, annak a fejében közgondolkodásunk szerkezetéből adódóan nem jöttek létre azok a memóriafogasok, amelyek révén az Érből megszerzett értesüléseket világnézetének egészébe integrálhatná. Az új, "forradalmi" gondolat befogadásának lefolyása a mai világban jó eséllyel a következő: felvillanyoz, jelen idejű oldottsággal párosul, de nem képez emlékeket, hiszen azok már eleve a nietzschei értelemben vett reakció, a fenntartás, az elválasztás tünetei lennének. Farkas olvasójában éppen ezek a korlátok szűnnek meg, Dunajcsikéban azonban nem, hiszen a Repülési kézikönyv szövegei minta és viszonyulás határozott kettőségében jelennek meg, mintegy eltartva.

*

Akár egy eltartott kisujj. Hogy ez az iromány se maradjon eltartott kisujj nélkül - "...és ez a kicsi mind megette..." - idetűzöm, mit gondoltam az Ér visszhangjáról 2005-ben, egy évvel a kötet megjelenése után.

*

Mér

“…az álismerősségtől szinte olvashatatlan…"
(Selyem Zsuzsa)


1. Ambivalens?

Ha az [a]http://www.kalligram.com/start.php?id=3&id_row=35&detail=1[text]Ér [/a]című könyv hozzáállása, gondolatai, megoldásai tetszenek is az olvasójának - mert nem csőkonzervatív - és ennek az olvasónak az lesz az érzése, hogy az Érben leírtak akár működhetnek is (vagyis meg van győzve, "megvette" a dolgot), attól még korántsem biztos, hogy meg is ragad a fejében, amit elolvasott. Az, hogy valaki mennyire képes a saját életében is felhasználni, saját köznapi gyakorlatába beemelni az olvasottakat, azon múlik, milyen az az énkép, amely az adott pillanatban - vagyis még a könyv elolvasása előtt - a rendelkezésére áll.

Az Érben olvasható dolgokat talán épp azért sikerül ennek a könyvnek elmondania, mert nem a "megszokott" műfaji, információfeldolgozási rutinokat alkalmazza. Tehát: tudod, hogy mit olvastál az Ér című könyvben? Próbáljuk meg összerakni, mi mindent mondott.

Ha valami nem megy, az nem feltétlenül azért van, mert még sosem jöttél rá, hogy hogyan mehetne. Viszont nem szükségszerűen vagy folytonos azzal a - jövőbeli, múltbeli, szerencsés - pillanatoddal, amelyben a tudatában vagy a megoldásnak. Lehet, hogy azért nem, mert valami miatt nem szívesen azonosulsz azzal az éneddel, amelyik érti/érzi, hogy mitől mehetne. Akár maga a tudás miatt, akár valamely velejárója miatt. Ha sietsz, nincs rá időd / energiád, mert türelmetlen / frusztrált / neurotikus vagy, akkor nem sok felesleges energiád marad a globális megoldásokra. Szeretnél megszabadulni attól, ami éppen bosszant / idegesít / zavar, és közben kizárod az észlelésedből azt a tágabb kontextust, amely igazán hasznos lehetne a problémáid elsimításához.


2. Provokatív?

A provokáció hasznos dolog, mert kommunikációra ösztönzi az embereket, akik, ha nem provokáljuk őket, többnyire csendben maradnak. Megszokták, hogy nélkülük is folyik a kommunikáció - adott forrásokból, ismert színvonalon, kiszámítható tartalommal. Farkas Zsolt könyve e kommunikáció mércéjével nem provokatív.

A közízlés számára a provokáció homogénnek tűnik. Aki provokatív, az messzire megy. Aki össze-vissza, különböző irányokban tesz meg egy sor érdekes lépést, az nem húzza ki a gyufát, azon nem kezdünk el dühöngeni. A provokatív megnyilvánulások azért indítanak be heves válaszreakciókat, mert közérthető - felismerhető - formában tálalnak olyan tartalmakat / értékeket, amelyek homlokegyenest ellenkeznek mindennel, ami a szélesebb közönség számára ésszerű azonosulás alapja lehet. Az ilyen közlések életképesek, mert elkerülik azt a veszélyt, hogy a visszhang hiányába fulladnak.


3. Azonosulásra késztet?

Az olvasás - azonosulás. Az embereknek (statisztikai méretekben) voltaképpen mindegy, hogy mit olvasnak. Üzleti szempontból hatékonyabban terjeszthetők a könyvek, ha az adott marketingre fordítható összeget minél kevesebb szerző / cím megismertetésére koncentráljuk. Az Érnek gyakorlatilag nincs marketingje, és feltehetőleg nem fogy jól. Vegyünk egy ellenpéldát:[a]http://www.es.hu/pd/display.asp?channel=KRITIKA0521&article=2005-0529-2000-35CPLI[text] az ÉS recenzense, Keresztesi József szerint[/a] "…megdöbbentő, hogy Coelho mennyire távol áll a lektűrműfajokban magabiztos technikával mozgó, profi mesteremberektől. Magyarán, hogy mennyire rossz író." Viszont szövege könnyű préda a - bárki mással - azonosulni vágyó, önfeledt kikapcsolódást kereső olvasó számára. "Persze, az ősi bölcsességekkel mit lehet vitatkozni. A Zahir beavatástörténet: …A tanítás szerint meg kell szabadulni a »személyes történeteinktől«, a társadalmi elvárások által ránk rótt kötelezettségektől, amelyek arra késztetnek, hogy boldognak hazudjuk az egy helyben toporgó életünket. Ki kell üresednünk a szeretet előtt, amely voltaképpen mindent magában foglaló, személytelen erő. …Coelho a giccs álradikális, önfelmentő érzelmi közösségét kínálja a szolidaritás kockázata helyett."


4. Felidézhető?

Vannak dolgok, amiket úgy mondanak el a szövegek, hogy a belőlük leszűrhető információ strukturálisan hasonlít a legtöbb információhoz, ami cirkulál a társadalomban. Ezt a struktúrát kellene azonosítani. A definíció tulajdonképpen a jól megjegyezhetőség kritériumait fogja tartalmazni. A domináns fikcióhoz alkalmazkodó történetek, hírek és értesülések arra kondicionálnak bennünket, hogy adott információtípusokra, az információ közlésének jól körvonalazható műfajaira számítsunk, bármiről szóljanak is a közlések. Azok az ismeretek, amelyek a társadalmilag ismétlődő felidézési / észben tartási gyakorlat kitaposott ösvényeiről letérő, egyik műfajba / információs formátumba sem passzoló szövegeken keresztül jutnak el az emberhez, könnyen megfoghatatlanná válnak. Minél kevésbé hasonlítanak a megszokott tájékoztatási sémákhoz, annál nehezebben jegyezzük meg őket. Amire nem számít az ember, azt nagyon nehezen hallja meg, mert nehezen tudja összekötni addigi asszociációs bázisával.

A jellegzetes kommunikációs műfajok, minthogy használatuk elsősorban közösséghez kötött, kialakítják a kollektív elfojtásnak azokat a mezőit, amelyek többé-kevésbé "sikeresen" látják el filterrel a többség emlékezetét. (Az észlelés és az emlékezet e műfajok nyelvi tudatában feloldódva értelmezi újra egymást minden pillanatban.)

Elvileg összes emlékünk rendelkezésünkre áll, ha nem, az Daniel Schacter szerint csak "visszakeresési nehézség" - olvasható az Emlékeink nyomában című munkájában (Háttér, 1999). Ha minden jól megy, minden pillanat mindegyik másikkal össze van kötve, érintkezik és átjárható. A kollektív elfojtás domináns filtere voltaképp multikulturális, a társadalom mindenféle csoportjainak sokszínűségét tükröző részfilterek összessége, amely végeredményben mindenkinél kicsit másképp működik. De azért nagyjából hasonlóan. A nagy vonalak jelölik ki a műfajokat. Minél pszichotikusabb valaki, annál kevesebb filtert észlel. Ezzel párhuzamosan olykor nőhet, de végletesebb esetben gyakrabban leesik a hatékonyság. Ami nem hasonlít a műfajok tipikus példáira nagyon, azt hiába értjük, könnyebben elfelejtjük. (A pénz és hírnév szempontjából "örökérvényű," fentebb citált, élő ellenpélda önkéntelenül stilizált, szép sematikusra színezett történetei, amelyekkel könnyebb azonosulni, kisebb ellenállást képvisel, és egyáltalán nem indukál felelős és/vagy terhelt a fenséges, kísérteties, szatirikus, stb. irányába terelő mozzanatokat.)

A "tetszik / nem tetszik" és a "megragad a memóriában / nem ragad meg a memóriában" nem ugyanaz az osztat. Mindenkinél egyéni mértékben működik a pozitív, illetve negatív tartalomra fókuszáltság, az adott jelölőkhöz kapcsolódó tartalmak elvetése vagy felvállalása.

Végeredményben éppen azt veted el a leghevesebben, ami igazán jól jöhetne neked. Az Ér című könyvvel például vélhetően az a gondod, hogy relatíve nehezen sajátíthatod ki, vagyis nehezen zárhatja ki annak lehetőségét, hogy majd más is szívesen fog azonosulni vele, és/mert attól jó lesz neki. Irigyled azokat a játékos, spontán pillanatokat, amelyeket másokból hoz ki, ha együtt vannak vele. És mind nem-te vagy. Nem adja meg a "csak neked" illúziót, vagy, ami gyakorlatilag ugyanez: szemérmetlen módon visszavonja saját kiszámíthatóságát. Borzasztó ciki, hogy - ezzel a szöveggel szemben - csak egy vagy közülük, nem?