„József Attila szifiliszben született.”

Ismeretlen szerző, JAK-tábor, 2015.

A zenész tervezne egy Tandori-kollekciót, igen: ruhákat, amiknek a címkéjén idézetek vannak, és kizárólag kézzel kell majd mosni őket. Ha a filmrendező befestené a haját szőkére – t.i. most éppen barna –, illetve orrplasztika után lehet, hogy belekötötteb volna a közbeszédben – mondja Karafiáth Orsolya –, ami nem rossz marketing fogás. Pedig nincs baj az orroddal, Petra – mondja azért –, csak érted. Az üvegművész meg késik. Sirokai Mátyással, Szőcs Petrával és Czapáry Veronikával beszélget Karafiáth Orsolya az összeművészetről és az idegállapotról.

Czapáry ha ír, kikapcsolja a telefonját, nem válaszol e-mailekre, ami mondjuk négyszáz-hétszázezer karakter mellett nem ad lehetőséget sok telefonbeszélgetésnek és megírt levélnek a nap többi részében. Sirokai ezt pont nem engedheti meg magának, mert – mondja – bejönnek a gyerekek. Szőcs Petra pedig azt a pár szakaszt meg nem éppen akkor fogja megírni, amikor éppen a negyven-ötven tagos filmstábot kell egyben tartania.

Hogy milyen marketing célra használható intermediális lehetőségek vannak abban az esetben, ha az egyes művészeti terméket alkotó delikvens esetleg járatos, sőt ugyanolyan mértékben kiváló más művészeti ágakban való termékek létrehozására? Szőcs Petra nem keverné a dolgokat. Mintha ez valami olyasmit jelentene, hogy az egyik önmagában kevés volna, és szüksége volna a másik támogatására, hogy ő azt gondolja, hogy az ő verseit talán úgy kell olvasni, hogy magáról, a szerzőről semmit nem tudunk, hogy ő undorral visszautasítaná, ha valaki könyvtrailert csinálna a következő kötetéhez, meg egyébként is mindenki aztán azt csinál, amit akar, az ő beleegyezésére nincs is szükség. Sirokai pedig Karafiáth pártján van, miszerint ha minél több médiumon jelenik meg, talán annál több emberhez jut el, és talán mindenkinek jó, de leginkább a szövegeknek. Czapáry pedig most kezdett brand-management-be, vagy hogy kell ezt mondani. 

Ebben a kastélyban úgy képzelem magunkat, mint egy szanatórium vendégeit. Igen, legtöbben síratják is, hogy felújították, hogy a szellemeket lefestették fehérre – mondja Tóth Kinga; aki egyébként megalapította a „no empátia” közösséget, jelentkezni pedig a kert végébe rejtett automatánál lehet, nem kell motivációs levél sem, csak semmi személyes. Ennek nevében elmegyünk egy borkostolóra az Esterházy pincébe, amit mielőtt egy fullasztó, szűk és sötét helynek képzelnénk el, igyunk egy pálinkát rögtön a bejáratnál. Ez egy boltíves katakomba, ahová úgy képzelem, hogy az ember esterházyja ugyanazért jár, amiért mások szaunába, csak éppen ellenkezőleg. Hideg van, minden nyirkos és – a főattrakció – egy egész penészgomba-tenyészetet szívsz be minden levegővételeddel. Állítólag jót tesz a bornak, pedig a hordók fája is lélegzik, de nem értek hozzá. Borvacsora: előétel borral, két következő bor-fogás, és a végén a desszert-borocska, kísérőnek mellé házi tepertős pogácsa. A csillár a legszebb tárgy, amit idén láttam. 

Szanatórium, finom bor, vámpírok és holdak az égen egyenlő koránfekvés. Korán reggel.

Fotó: Szőcs Petra