Egri Mónit nem tudom, mióta ismerem, ahogy azt sem, mióta szeretem a rókákat. Az általa kitalált rókákat különösen, akiknek még világnapjuk is van. Egri Móninak meg humora, így nyár végi csevegésként, elmesportként – a valódihoz túl meleg volt – magas labdákat hajigáltam neki.

PRAE.HU: Mi a véleményed az angol tudósokról?

Egri Móni: Az, hogy meg kellene tanulnom angolul. Meg tudósul is. Amúgy érdekes munka lehet a nyilvánvalót kutatni, de nem én vagyok az ész a családban. Nem, a szép se én vagyok. Én csak vagyok. Meg rajzolgatok. Sokak szerint. Az agysebész meg műtöget.

PRAE.HU: A sarki rókáról?

Ha nem a buli utáni sarki rókákra gondolsz, akkor bírom őket. Remélem, ők is bírnak engem. Bár személyesen soha nem találkoztunk. Én néha lerajzolom őket, és a kölcsönös együttműködés szellemében remélhetőleg ők is engem.

PRAE.HU: A klímaváltozásról?

Erről a sarki rókákkal is beszéltünk már. Kicsit kétségbe vannak esve. Amúgy sajnos erről a témáról nehéz könnyed stílusban csevegnem, mert a rókákkal egyetemben én is eléggé el vagyok szontyolodva. Nem tartom normálisnak a mostani időjárást, és azt sem, amikor azt próbálják elhitetni velünk, hogy nincs klímaváltozás. És ezt nem a brit tudósok kutatják. Sokszor érzem azt, hogy én mint legkisember, semmit nem tehetek a Földért, ha mellettem milliók épp az ellenkezőjét cselekszik. Pedig kicsiben kezdődik minden. De sokszor a saját környezetünket se vagyunk képesek rendben tartani. Ezt értem úgy, hogy legbelül indulna a tisztulás, az agyban. Ha a fejben nem tudunk változást generálni, nem fog menni nagyban sem. 

PRAE.HU: A mű-vész-etről?

Jó ez a szó. Meg a magyar nyelv. Egyébként nem tartom magam művésznek. Egy kisember vagyok, aki csinálja azt, amihez azt hiszi, hogy ért. Néha jól, néha meg nem jól. A gond az, hogy a „Mindenséggel mérem" magam. Állítólag maximalista vagyok, de ez sajnos gyakran átfordul negatív irányba. Egyszer valaki azt mondta, a jó ellentéte nem a rossz, hanem a tökéletes. Ez sokszor eszembe jut. Főként akkor, amikor egy rajz már kész, de én még tovább gyúrom, mert valahol, valakinél láttam, hogy ezt lehetne tökéletesre is. Aztán így elrontom. Pedig csak figyelni kellene, észrevenni a jeleket, menni tovább, nyitni új, tiszta lapokat. 

PRAE.HU: A szóviccekről?

A szóviccek olyanok, hogy vagy jönnek vagy nem. Képtelenség erőltetni őket. Például arról, hogy szóvicc, egyetlen szóvicc sem ugrik be. De ha gondolod, kérhetek telefonos segítséget a sarki rókáktól. Sokszor vannak vonalban.

PRAE.HU: A szétfolyó festékről?

Ne akard, hogy giccses legyek!

PRAE.HU: Lágyszínes! Bocs. Szóval?

Na jó, akkor mégis. A festés, ha jól csinálod, meditatív cselekvés. Én általában onnan tudom, hogy jó a rajz, amin épp dolgozom, hogy egyszer csak megdobban a szívem. Egészen addig csak mechanikus mozgás az egész. Aztán érzem, hogy zsibbadni kezd a karom vagy a lábam. Mint most is, ahogy elkezdtem róla írni. Úgy gondolom, az ember legbelül mindig tudja, hogy éppen jó-e az, amit csinál vagy sem. Azt nem látja (mert nem láthatja), hogy ez összefüggéseiben miként épül be az életébe, de az adott helyzetet fel tudja mérni. Ha képes felismerni saját gátjait, félelmeit, akkor sokkal könnyebb döntéseket hoznia, mert a megoldás már a kezében van.

Szóval a szétfolyó festék azt hiszem olyan, mint az elengedett tudat. Véletlenszerűnek tűnik, de mintha irányítaná valami Erő, ami több nálad, és biztos lehetsz benne, hogy a végeredmény szebb lesz, mint amit akarással érnél el.

PRAE.HU: A papír illatáról?

Illatok...Hm..A másik érzék. Sajnos a festésben nincs jelen mind az öt érzékszerv, mint a főzésben. Mondjuk az összegyűrt papírnak a kuka mélyén is van egyfajta zenéje. És emlékszem, egyszer egy bácsi az egyik kiállításomon határozottan állította, hogy természetfeletti élménye volt, az egyik kutya egy rajzról megnyalta a kezét. Úgyhogy neki megvolt a tapintás is. 

A papírnak, amivel dolgozom, nincs jellegzetes szaga, és a festéknek sem, mert vizes alapúak. Na de a régi könyvek illata! Imádom! Talán, mert a múltat jelenti. A múlt pedig nekem az ártatlanság és a remény korát. De ez most így hosszú lenne. Minimum egy dohos, sárga fejezet.

PRAE.HU: Az író illusztrátorokról?

Szerintem igazából én előbb voltam író, mint illusztrátor. Egyiket se tanultam, csak azzá tettem magamat. Annak idején kijelentettem, hogy illusztrátor vagyok, mert azt hittem, az vagyok. Szerintem még a mai nap se lettem az. Rajzoló vagyok, aki illusztrál. De még mindig nem tudok úgy gondolkodni, ahogy egy igazi illusztrátor gondolkodik. Szerintem.

De írónak születni kell. Teljesen mindegy, hogy mások szerint jó vagy-e vagy sem. Ha az a büdös szó ki akar jönni, akkor úgyis kifolyik valahol rajtad. Kiköhögöd, kipárolgod, vagy kimosod a hajadból.

PRAE.HU: Aztán tüsszögsz negyven fokban. Meg krákogsz a lebukástól.

Ha ez nem történik meg, szenvedsz. De iszonyúan vágyom már legalább egy darab saját készítésű könyvre. Mint az várható, nem lenne tudományos enciklopédia, kicsit sárga, kicsit savanyú. Most majdnem azt mondtam, hogy kicsit rókaszagú. Hát ilyen. Kérdés, hogy kell-e még egy semmiről nem szóló könyv a világba csak az egóm miatt?

PRAE.HU: A te egód miatt semmiképp. De a miénk miatt nagyon is! Pumukli?

A kezdetek? Jó volt, szerettem, fiatal voltam, lelkes álmodozó. Képzeld, akkor még tényleg meg lehetett élni 50.000 forintból. Kábé annyit kerestem akkor. A Pumukli még egy másik időszámításban készült. Annyira megváltozott azóta az élet, hogy csakis nosztalgiával lehet azokra az időkre gondolni. 

PRAE.HU: Mi a véleményed a világnapokról?

A gyengéim. Egyszer csak jött ez a rókás (mi más?) világnap ötlet. Mindenki zabálta. Aztán rájöttem, hogy ebbe a témakörbe bármi belehúzható. Kedvencem a gabonakörök és a fűnyírás világnapja egyben. Ez rajzzal kiegészítve szerintem egészen frappáns, és nem azért, mert én találtam ki. Iszonyú kritikus vagyok egyébként. De mára eljutottam oda, hogy az ötlet a rajzok felett. Már nem számít, hogy a rajz csámpás, ha a mondanivaló odacsap. Nyilván a türelmetlenség is közrejátszik, és az időhiány, mert ezeket a világnapokat például ebédszünetben csinálom. Még sosem volt panasz a rajzokra. De lehet, hogy nem mernek beszólni, nem tudom. Pedig olyan jól el lehetne vitatkozni hülyeségeken.

PRAE.HU: Bécs vagy Budapest?

Bécs. Ahol a párom van, ott az otthonom. Szóval megyek utána, ha már így alakult. 

PRAE.HU: Írás vagy illusztrálás?

Most még illusztrálok, de az írás az, amiben azt érzem, hogy élek. Egyfelől könnyebb, mert írni bárhol lehet, te csak tudod, földön - vízben- levegőben, másfelől nehezebb, mert sosincs pontos visszajelzés, hogy jó-e, amit csinálsz. Az emberek százszor inkább megnéznek egy rajzot, mint hogy elolvassanak egy verset. Az olvasáshoz idő kell, a nézéshez csak pillanatok. A látáshoz meg sokszor egy élet sem elég.