Hasonlóan az Amy - Az Amy Winehouse-sztorihoz, jelen film is az elhunyt zenész családjának hozzájárulásával, sőt az ő felkérésükre készült. Brett Morgen Oscar-jelölt dokumentumfilmes rendezőnek a teljes Cobain-hagyaték a rendelkezésére állt, a film ennek köszönhetően csordultig van eddig sosem látott archív felvételekkel, házi videókkal, valamint a zenész feljegyzéseivel és szkeccseivel.

Courtney Love gyakori megszólaló a filmben, Kurttel közös lánya, Frances Bean Cobain pedig executive produceri kreditet kapott. Míg az Amy esetében végül a megbízó, azaz az elhunyt zenész apja tiltakozott Asif Kapadia rendezése ellen, a jelen filmet övező botrány nem csak kisebb, de az ellentéte is mindennek. Aki lehúzta a filmet, az nem más, mint Buzz Osborne, a Melvins frontembere, Cobain gyerekkori haverja és alkalmi alkotótársa.

Szerinte a film kilencven százaléka kitaláció, bár nem Morgen, hanem Cobain részéről, akiről véleménye szerint senki nem tudta, hogy imádta hülyíteni az embereket, és a róla keringő, sőt általa terjesztett történeteknek valójában a fele sem igaz. Osbourne cáfolatai azonban, ha jobban megvizsgáljuk őket, nem túl meggyőzőek. Például említ egy-két történetet Cobain gimnazista éveiből (amiket Morgen feldolgozott), amikről pusztán sosem hallott, tehát szerinte kitaláció. Egyetlen alkalommal cáfol egy konkrét állítást: bevallása szerint Cobain elárulta neki, hogy a gyomorbajt, amitől késői éveiben szenvedett, csak kitalálta a súlyos heroinfüggősége leplezésére. Osborne ugyancsak kevés hitelt ad Love szavainak, aki viszont csak egy megszólaló a filmben, nem a mögötte álló művész.

Nem ritka, hogy a mitikus sztárzenészekről szóló filmek botrányt kavarnak (lásd Oliver Stone The Doors-moziját), de Osborne kritikái azért nem teszik nevetségessé a filmet, mert ezt nem feltétlenül rögrealista életrajznak szánták. Asif Kapadia egy oknyomozó újságíró módjára kutatta Winehouse tragikus sorsának okait, ennek köszönhető, hogy a zenész apjának nem igazán tetszett a kép, amit a film festett róla.

A Cobain: Montage of Heck ezzel szemben nem életrajzi film, sokkal inkább egy posztumusz önéletrajz, amit más készített, bármennyire összeférhetetlenül is hangzik ez. A memoárokban gyakran “szellemírók” segédkeznek, Morgen pedig épp ilyen posztot töltött be. Műve korántsem tipikus dokumentumfilm, átlépi annak határait. Nem pusztán a zenész és családja véleményét tolmácsolva nyújt objektív betekintést egy zseni agyába, e munka inkább egy erősen stilizált és experimentális zenés művészfilm, szubjektív feldolgozása Cobain esztétikájának.

Mint Kapadia, Morgen is kronologikusan meséli Cobain életét, de nem rögrealistán. Archív felvételek és beszélő fejes interjúk mellett animációs rekonstrukciókat és kollázsokat használ. Adaptálja Cobain hangfelvételeit, feljegyzéseit, naplóit, zenéit, szövegeit és egyéb alkotásait (pl. rajzokat). Az Osborne által megkérdőjelezett gyerekkori sztorikat stílszerűen animációval filmesíti meg, ezzel gyakorlatilag idézőjelbe teszi azokat, hisz választhatta volna az élőszereplős rekonstrukciót is. Osborne-nak abban mindenképpen igaza van, hogy Cobain történetei túl jók ahhoz, hogy könnyű legyen elhinni őket, így tökéletesen illik hozzájuk a rajzfilmes formanyelv, hisz azt általában mesék megfilmesítésére használják.

E film két óra fölötti játékidejével minden idők leghosszabb rajongói Nirvana-klippje, de több is annál. Az Amy realizmusát sem lehet igazán hiányolni belőle. E filmből kiderül, hogy Cobain sokban hasonlított Winehouse-ra: ő is introvertált, hiperaktív és szenvedélyes, valamint rossz házasságból származó és emiatt depressziós gyerek volt. Egyik film sem mitizál vagy romantizál: Morgen ugyancsak demoralizáló képet fest sztárzenész alanya életéről, pályájáról és a drogok pusztító hatásáról.

Talán még jobb munkát is végzett, mint Kapadia, hisz nem veszi túlságosan tragikusra a hangnemet: mártír helyett hús-vér embernek ábrázolja alanyát, elég csak az intim, ugyanakkor ijesztő házi videókra gondolni, melyekben a zenészlegenda feleségével és karonülő gyermekével bolondozik, de persze drogok társaságában. És ha Osbourne-nak mindenben igaza van, akkor is elmondható, hogy egy embert a hazugságai is jól jellemeznek.

Azért is adekvát, hogy e film nem szigorúan Cobain életéről szól, mert az már lerágott csont. Winehouse halála relatíve friss téma volt az Amy készítésekor, nem így a Nirvana-frontember számos dokuementumfilmben feldolgozott munkássága. Készült már például neves doku Cobain haláláról és az azt övező teóriákról (Kurt & Courtney), így nehéz hibáztatni Morgent, amiért az életút ezen epizódját teljesen elhanyagolja. A film ugyanis derült égből villámcsapásként ér véget, Cobain haláláról pusztán egy felirat tudósít. A rendező ezzel a biográfia legbulvárosabb aspektusát hagyja figyelmen kívül, ezzel megérdemelt csalódást okozva azoknak, akiket jobban érdekel a művész halála, mint az élete.

E film összességében nem ad mást, mint amit a címe ígér, azaz montázsa Cobain esztétikájának (a titulus egyébként a művész azonos című zenei összeállításából ered). Nem csak az lenyűgöző, amit Cobain alkotott, de az is, amit Morgen, aki majd’ egy évtizedet dolgozott eme intermediális, összművészeti projektnek is beillő filmen. Jelen dokumentumfilm talán még jobb is, mint az Amy, mivel nem csupán egy zseniális zenész életét mutatja be egy remek filmes tolmácsolásában, de bizonyítja a portréalany művészetének inspiratív voltát is.