A k2 társulat eddigi előadásai hagyományos előadásoknak számítanak, a tér- és időkezelést illetően mindenképp. Az Apátlanok ehhez képest úgynevezett kocsmaszínházi produkció. Esetleges tér, több mint négy óra, Csehov.

Ezt az előadást legalább két értelemben hatja át az a fajta időtapasztalat, amiről szeretjük azt hinni, hogy valahogyan bekapcsol abba, amiről szeretjük azt gondolni, hogy a részei vagyunk. Unhatjuk Csehovot, és elegünk lehet belőle, képzelhetjük annak a munkanélküli arcnak a kedvenc kocsmánkból, aki úgy alkoholista, hogy soha nem tudjuk, részeg-e, vagy csak annyira szomorú, hogy már magában beszél, de vannak szombat esték, amikor úgyis az ő asztalánál kötünk ki, mert éppen akkor nincs a világon nála jobb társaság. Csehov mintha mindig arról beszélne, ami miatt mi a pohárért nyúlunk – lehet, hogy ezért gondoljuk alkoholistának. Platonov (Horváth Szabolcs) fiatal, vidéki tanítónkat mindenki ismeri. Horváth Szabolcs egyszerre nevetséges, szánalmas, szánalomra méltó, rettenetes és a legjobb Platonov, amit el tudunk képzelni. Egyes jelenetekben valaki folyamatosan megjegyzi mellettem, hogy istenem, milyen kár, hogy most civil – én meg igazából észre sem veszem, hogy mi a civil, hiszen ülünk egy kocsmában, és arról beszélgetünk, ami miatt mi a pohárért nyúlunk. Hogy milyen is az az idő, ami bekapcsol abba, amiről szeretjük azt gondolni, hogy a részei vagyunk. Miközben Platonov a rajta kívül levésben vergődik, hogy vajon melyik volna a legjobb változat, mert mind ugyanolyan jó, és közben mind ugyanolyan, mi gondolkodhatunk azon, hogy a Platonov előtt álló döntéslehetőségek közül, melyiket hoztuk meg, melyiket fogjuk meghozni – és akkor hirtelen (istenem, milyen civil) a színész kinéz, szembekacag, hogy ugyanolyan jó, és közben mind ugyanolyan.

Itt állnak ezek a fiatal színészek, sakkozgatnak, iszogatnak, mulatoznak, és közben a mélyén folyik szét az idő, amiről szeretjük azt gondolni, hogy a részei vagyunk. Az egész előadás, és a színészek játéka is olyan, mintha néha-néha lopva Csehov szemébe néznének, de nem mennek oda hozzá, mert most éppen van jó társaság. Anna Petrovna (Kopek Janka), amikor arról beszél, hogy egy tanult nő, és… nincs dolga, nem néz fel, csak mind a pohárért nyúlunk, és tudjuk, hogy ő már egyszer biztosan volt Csehov asztalánál. Kopek Jankától Anna Petrovna, úgy tűnik, mintha mérföldekre lenne, és ezt a távolságot úgy viszi színpadra, hogy istenem, milyen civil, és mennyire élvezhető. Minden megjelenése azt az izgatottságot hordozza magában, amit nem azért nézünk, hogy sikerüljön neki, hanem mert felismerjük a nő és a lány mesterséges küzdelmét, ami miatt mi a pohárért nyúlunk.

A másik értelemben vett időtapasztalat sokkal helyhez és – hát persze, hogy – időhöz kötöttebb. A kocsma az a hely, ahol a legtöbben 3-4-5 órákat biztosan eltöltünk, a jó társaság és a megfelelő ital úgy köt bele az időbe, hogy megfeledkezünk róla. Ez nevetséges, szánalmas, szánalomra méltó, rettenetes és a legjobb dolog. Az előadás-élmény ugyanez. Észre sem veszem, hogy ennyi idő telt el, nem érzem az időt, és valahogyan bekapcsol abba, amiről szeretjük azt gondolni, hogy a részei vagyunk, mintha lassabban haladna el mellettünk az autó, mintha valakik artikuláltabban beszélnének, és talán az ablak is résnyire nyitva volna.

k2 Színház - A.P.CSEHOV: APÁTLANOK tétlenség két részben

Szereplők

ANNA PETROVNA VOJNYICEVA – Kopek Janka m.v.

SZERGEJ PAVLOVICS VOJNYICEV – Viktor Balázs

SZOFJA JEGOROVNA – Piti Emőke

PORFIRIJ SZEMJONOVICS GLAGOLJEV – Borsányi Dániel

KIRILL PORFIRJEVICS GLAGOLJEV – Farkas Sándor m.v.

MARJA JEFIMOVNA GREKOVA – Tenki Dalma m.v.

NYIKOLAJ IVANOVICS TRILECKIJ – Rózsa Krisztián

ISZAK ABRAMOVICS VENGEROVICS – Ruscsák Péter m.v.

MIHAIL VASZILJEVICS PLATONOV – Horváth Szabolcs

ALEKSZANDRA IVANOVNA (SZÁSA) – Boros Anna m.v.

OSZIP – Domokos Zsolt

FORDÍTÓ – Radnai Annamária

LÁTVÁNY – Jeli Sára Luca

DRAMATURG – Kautzky-Dallos Máté

RENDEZŐASSZISZTENS – Erdélyi Adrienn

RENDEZŐ – Fábián Péter, Benkó Bence

Bemutató: Hátsó Kapu, 2015. március 21.

fotók: Tiszeker Dániel