A film közvetlenül a II. világháború utáni Németországban játszódik. Nelly túlélte a haláltábort, és barátnője, Lene segítségével igyekszik felépülni. Arcát szétroncsolta egy lövés, a műtét után pedig alig hasonlít már korábbi önmagára. Szeretné visszakapni régi életét, és mivel családja halott, ezt egyedül férje képviseli számára. Keresni kezdi őt Berlinben, és rá is talál a Phoenix bárban. Lene azonban elmondja Nellynek, hogy a férje elárulta, és ezért jutott koncentrációs táborba. Hősnőnk nem hisz ebben, és felveszi a kapcsolatot a férfival, aki viszont nem ismeri meg, ám hasonlónak látja őt a feleségéhez, és ráveszi, hogy gyakorolja be, majd játssza el a halottnak hitt Nelly szerepét, hogy ketten osztozhassanak a busás örökségen.

A mitikus cím persze nem csak a bárt jelöli, ahol a férj dolgozik, hanem a hősnő rehabilitációját, kvázi újjászületését. Amikor orvosa megkérdezi, hogy milyen arcot szeretne, melyik híres szépségre akar hasonlítani, ő azt feleli, hogy a korábbi arcát szeretné visszakapni. Nem akar elrejtőzni és új életet kezdeni egy másik arc mögött. Szerelmes a férjébe, és bevallása szerint csak miatta akarta túlélni a haláltábort. Amikor a férfi nem ismeri meg, ő is halottnak érzi régi énjét, és nem tudja visszautasítani a lehetőséget, hogy ismét Nellyvé váljon. Arcának megváltozásával önazonossága is megrendült, ám végül visszaszerzi régi identitását, amivel párhuzamosan a haláltábort traumájából is felépül (már amennyire lehet). Mindez persze korántsem megy zökkenőmentesen, a cselekmény java műfajilag így identitásdrámaként és pszichothrillerként is kategorizálható. A rehabilitáció meglehetősen egyoldalú, hisz a férj gyanútlan, a feleség pedig egyre jobban azonosul szerelme gondolkodásával, például barátnőjének is úgy beszél múltbeli önmagáról, mint egy másik emberről, és kimondottan élvezi, hogy idegenként, már-már kísértet formájában térhet vissza ura életébe. Már-már hasadt, skizofrén identitást épít fel, hisz imposztor a saját szerepében.

A történet néhány másik zsánerbe is illik, tételezhető például minimalista lágerfilmként is. A Saul fiához hasonlóan e film sem a holokauszt ábrázolására van kihegyezve, inkább sejtetéssel operál. Szokatlan megközelítés nem a holokausztot és a lágereket, hanem a közvetlen pszichológiai utóhatásukat bemutatni. Nelly lelkileg is megváltozott a haláltábor ideje alatt: férje nem csak azért nem ismer rá, mert új arcot kapott. A nő a trauma után árnyéka önmagának, más a járása, a beszéde, a viselkedése. Hasznára válik, ahogy férje begyakoroltatja vele Nelly szerepét, hisz a holokauszt sokkja után szinte elölről kell megtanulnia élni.

A három főhős tökéletes ellentéte egymásnak, személyükben náluknál jóval nagyobb erők csapnak össze. A férj a németek és a nácik reprezentánsának is beillik ebben az allegóriában, míg Lene karaktere a konzervatív, Nelly pedig – amolyan középútként kettejük közt – az asszimilált zsidóság megtestesítőjeként is értelmezhető. Lene folyvást szenved a zsidóságot ért veszteségek miatt, Izraelbe szeretne költözni, és tűrhetetlennek tartja, ha egy zsidó ezek után békésen viselkedik a németekkel. Nelly pedig pont az utóbbit teszi. A legkevésbé sem osztozik Lene érzéseiben, nem érdekli sem a holokauszt, sem Izrael, csak a régi életét szeretné visszakapni férjével együtt. Sokatmondó a jelenet, amiben Nelly tagadja, hogy zsidó lenne, Lene viszont határozottan ellentmond neki, és utóbbié az utolsó szó. Nelly tehát nem is tartja magát zsidónak, függetlenül attól, hogy az-e. E történet tehát a német-zsidó viszonyokról is szól. A nácizmus, a holokauszt és a háború utáni béke dramatizálása egy kamaradarab keretei között. A három karakter németek és zsidók, szeparatizmus és asszimiláció, megbocsátás és antagonizmus szembenállását testesítik meg.

A cselekmény mindezek mellett a bűnügyi film több alműfajába is beleillik. Ahogy a fülig szerelmes hősnő ráébred, hogy imádott férje akár egy pszichopata is lehet, arról a domesztikált thrillerek juthatnak eszünkbe (melyekben egy nő, ritkábban egy férfi döbben rá későn, hogy rosszul házasodott). Mindez pedig női bosszúthrillerbe (rape and revenge, azaz erőszak és bosszú) illő folytatást sejtet. Detektívtörténetről is beszélhetünk, hisz a hősnő azt igyekszik kinyomozni, hogy tényleg férje árulta-e el őt, és küldetése során élete is veszélyben forog, hisz férje talán a megölésétől sem riadna vissza.  A férj és a feleség egyaránt csalnak, amikor megrendezik utóbbi visszatérését a haláltáborból a vagyon reményében, történetük így izgalmas bűnthrillerként is működik, továbbá a német expresszionista művészfilm és a hasonló képi világú film noir juthatnak róla eszünkbe, sőt Hitchcock az előbbi irányzat által is inspirált thrillerei is, főleg a Szédülés.

A Phoenix bár azonban főként egy pazarul megírt és eljátszott háromfős kamaradarab. Az ellentétes jellemű karakterek dialógusain keresztül a rendező egy nagyregényre elegendő tartalmat közvetít. A film a bonyodalom után válik csak igazán izgalmassá, csúcspontjait a férj és a feleség feszült közös jelenetei képezik. Nem látunk bele a fejükbe, sosem tudhatjuk, hogy a férj mikor kezd el gyanakodni, illetve a nő mikor leplezi le magát véletlenül vagy akár szánt szándékkal. A párbeszédek és a gesztusok gyakran kétértelműek. Flashback nélkül, puszta mondatokból és színészi gesztusokból kell nekünk, nézőknek összeraknunk Nelly életét a holokauszt előtt és közben. Mindebben segít, hogy a nő és férje is épp ebben mesterkednek. A hősnővel akkora igazságtalanság történt a haláltábor képében, hogy ezek után könnyű vele azonosulni. Míg ő szörnyűségeket élt át, de hajlandó megbocsátani, a gyáva antagonista újabb csalással tetézné bűneit. Miközben ötletelnek, feltárul az ellenkező véleményük a holokausztról, melyből kiderül, hogy a férfi tökéletesen közönyös az ügy iránt, és felesége nagy csalódására ezzel korántsincs egyedül a korabeli németek közt. Köszönhetően a német expresszionista és a noir atmoszférának – lásd az éjszaka sötétjében vöröslő Phoenix bárt – a film egy percre sem válik színpadiassá.

A mesteri színészi játék már csak hab a tortán. Nina Hoss hiteles és részletesen kidolgozott alakítással feledteti a főszerep melodrámaiságát, Nina Kunzendorf pedig remekül eltalálta Hoss játéka jellegének tökéletes ellentétét. Karaktere kívülről sziklaszilárd, belülről sebzettebb a szétroncsolt arcú barátnőjénél. Nem marad alul Ronald Zehrfeld sem, aki a férjet alakítja vészjósló kiszámíthatatlansággal, illően a karakterrel kapcsolatos, sokáig nyitott kérdéshez.

Phoenix bár (Phoenix)

Színes, feliratos, német romantikus dráma, 98 perc, 2014

Rendező: Christian Petzold

Forgatókönyvíró: Christian Petzold, Harun Farocki, Hubert Monteilhet

Zeneszerző: Stefan Will

Operatőr: Hans Fromm

Producer: Florian Koerner von Gustorf, Michael Weber

Executive producer: Jacek Gaczkowski, Piotr Strzelecki

Vágó: Bettina Böhler

Szereplők: Nina Hoss, Ronald Zehrfeld, Nina Kunzendorf

Bemutató dátuma: 2015. augusztus 6.

Forgalmazó: Cirko Film

Korhatár: 16