Varázslatos, nem csak Michael Ende magával ragadó mesélői stílusa miatt. A történet ugyanis a velejéig romlott varázslópáros, Lidérczy Belzebub mágiaügyi főtanácsos és ördögi nénikéje, az üzletasszony Tyrannja Vampiria világpusztító terveibe enged bepillantást. A két gonosz varázslót „Őpokoli kegyetlensége” már jó ideje megfigyelés alatt tartja, hiszen egyikőjük teljesítménye sem volt meggyőző a legfelsőbb Gonoszság számára. Ebből kifolyólag az év utolsó napjáig kaptak némi haladékot, hogy bebizonyítsák, méltó helyük van a világ legvérmesebb rosszra fordítói között. Szilveszter sötét éjszakáján tehát még súlyosabban nehezedik Bubira és Pirire a számonkérés terhe. Mi hát a teendő, hogyan hozható be a rengeteg csapás, amit az elmúlt ínséges évben nem sikerült a világra mérni?

A válasz egy ősi, családi puncsreceptben rejlik. Az italt együttes erővel elkészítve a varázslók minden kívánsága beteljesül – pontosan az ellenkező módon. Így tehát a legszebb jókívánsággal árthatnak a legtöbbet. A mindkettejük számára mentőövként feltűnő recept nem csak kihúzhatja őket kellemetlen helyzetükből, de jó okot ad egy igazán rosszindulatú, romlott szilveszteresti mulatságra is, hiszen a mérges puncs mámorító hatása bizonyára felszabadít minden lelketlenséget a két varázslóból. Nincs is annál megátalkodottabb dolog, mint egy pohárka puncs mellől nézni, ahogy a világ romba dől a jól kieszelt „jókívánságok” következtében.

Valamivel azonban nem számolt a két mindenre elszánt varázsló. Az Állatok Nagytanácsa a nyakukra küldött két némileg esetlen kémet: Krakél Karesz Piri néni alantasságairól hivatott beszámolni, míg Maurizio di Maurónak Lidérczy hátsó szándékait kellett valamilyen módon kifürkészni. Ami azt illeti, a vihartépte holló és a kövérke kandúr eleinte nem voltak épp a legjobb barátságban, de a helyzet megkövetelte a két állat feltétel nélküli együttműködését. A varázslók tervét hallva az esetlen kis állatok elhatározása nem volt egyéb, mint megmenteni a világot végső pusztulásától.

A recept elkészülte után egymást licitálva szálltak versenybe a leggonoszabb ötletért, mindezt természetesen csakis versben, hiszen kizárólag úgy lehet egy kívánságot varázsigeként felhasználni. Mindeközben a világ elpusztítása groteszk komédiába csap át, amiben az éppen lerészegedő varázslók játsszák a bohócszerepet, a tépett szárnyú varjú és a kandúr kis hősökké lépnek elő. Az abszurd, groteszk humor egyébként végig dominál a mesében, pontosan akkor és ott fejti ki hatását, ahol és amikor kell. Belzebub és Vampiria valamilyen félresikerült tettével újra és újra nevetségessé és komolytalanná válik. A két varázsló ügyetlen ügyeskedésükben már-már szerethető lesz. Hókuszpóki karakterük, illetve emberi tulajdonságaik empátiát szülnek, sehogy sem lehet rájuk haragudni. Szó sincs fekete-fehér, gonosz és jó karakterekről. A kis hősöknek néha ugyanúgy elegük lesz a szerepükből, Krakél Karesz a legtöbbször szívesebben hetyegne az éppen aktuális varjúszeretőjénél, Mauriziónak minden erőfeszítésére szüksége van, hogy ne engedjen a puha pamlag és finom falatkák csábításának. Esendőségük hozza őket közelebb, azok által lesznek csak igazán elfogadhatóak, emberiek. A mesevilág valódi akcióhősei közé tartoznak, nem is kérdés.

Olyan mesével van dolgunk, amelynek kimeríthetetlenül gazdag motívumain keresztül végül valós problémáinkhoz juthatunk el. A mesés elemek ugyanis a sokszor szomorú, kiábrándító realitásból építkeznek. A pusztulás és pusztítás módozatai ennél aktuálisabbak nem is lehetnének. A vizek szennyezése, a föld és a levegő megmérgezése, járványok kirobbantása szerepel elsőként a két varázsló listáján. Találkozunk a társadalom perifériájára szorult emberek problémájával és a pénz elvakító erejével is. Az iróniával és derűvel bőven fűszerezett fantáziaképek azonban rendkívül jól ellenpontozzák a valóságot. Nem arról van szó, hogy a mese elkendőz, esetleg egy idilli mese-valóságot hoz létre, ahová bármikor elmenekülhetünk. Sokkal inkább egy részletekig menően jól kidolgozott, mélyen elgondolkodtató, intelligens tükör-világban vagyunk, ahol szembesülhetünk tökéletlen civilizációnk melléktermékeivel, kevésbé fájdalmas és elkeserítő módon. Szelídsége a gondterheltségtől a harmóniára törekvés felé tereli az olvasóit. Teljesen lényegtelen, milyen korosztály kapja kézhez, képes alapvetően hatni a gondolkodásmódra, a legpozitívabb értelemben. Bátorítás, ami minden élethelyzetben gyógyírt jelenthet.

Finoman, a legkevésbé sem túl pragmatikusan szövi át a történetet Ende legfőbb mondanivalója: Nehezebb – talán nem is lehetséges – úgy élni, hogy ne tegyünk valami jót is. Hiába a sok ármány és persze a töméntelen puncs, Vampiria és Belzebub végül mégis csak jókívánságokat szabadítanak az emberiségre. De nem túl idealista ez a gondolat? Hogyne lenne az. Könnyen lehet, hogy egy kicsit ez is a célja. Hallgassunk tehát Michael Ende kimondatlan tanácsára és legyünk néha mi is idealisták és naivak. Szerintem megéri.

Michael Ende: A sátánármányos parázsvarázs-pokolikőr-puncspancs-lódítóbódítóka

Kolibri Kiadó 2015

183 oldal, 2990 Ft