Ami zsánereit illeti, a történet tini románcként kezdődik: hősünk, Quentin gyerekkorától szerelmes a szomszéd lányba, Margóba. Kisiskolásként összebarátkoztak, a gimiben viszont egyre eltávolodtak egymástól, mivel Quentin időközben tipikus geekké vált, Margo pedig a suli legjobb nőjévé. Hősünk még mindig szerelmes, de már feladta a reményt, amikor végzős évben Margo egyszer csak megjelenik az ablakában, és feleleveníti a barátságukat. A sztori eme bonyodalomnál bosszúthrillerbe és vígjátékba csap át, hisz a vagány Margo arra kéri a karót nyelt Quentint, hogy segítsen neki bosszúhadjáratában ex-pasija és legjobb barátnői ellen, mivel előbbi megcsalta, utóbbiak pedig hallgattak erről. A vígjáték zsánerét az képviseli a történet eme pontján, hogy gyerekes csínyekről van szó, nem vérbosszúról.

Miután végeztek a vendettával, másnap Margo nyom nélkül eltűnik, és ezzel a mystery, azaz a rejtélyes, már-már misztikus krimi zsánere jön be a képbe. A titokzatos, kiismerhetetlen Margo gyerekkorától imád eltűnni időről időre, és nyomokat hagyni maga után. Mint kiderül, ezúttal is így tett, Quentin és két legjobb barátja így aztán amatőr nyomozók módjára kezdik követni a jeleket. Rájönnek, hogy Margo egy “papírvárosba” ment: a papírváros tudniillik csak a térképen létezik, azzal a céllal, hogy a szerzői jogok tulajdonosa észrevegye, ha az engedélye nélkül lemásolták azt. Amikor a geek hős és a két másodhegedűs mellékszereplő egy-egy barátnőjével együtt Floridából a New York állambeli papírvárosba indul kocsival, immár tipikus road movie-t látunk, amikor pedig elérnek oda, a történet giccses, melodramatikus románc helyett immár a felnőtté válásról, a gyerekkori illúziók elvesztéséről szól.

A filmet látva aligha lehet kétségünk afelől, hogy papíron ez a történet remekül működött. Még némi irónia és önreflexió is belelátható: a nonkomformista Margo szerint az USA metropoliszai csak papírvárosok, ő maga pedig csak egy papírlány, és valóban, ő és élete csak egy regény lapjain létezik. Ahogy a lány úticélját jelentő város is csak papíron van ott, ez a történet sem több egy papírmasé kalandnál, ami kevés gátlással próbálja valóra váltani egy tinédzser fiú minden álmát. Az író, John Green csúcsra járatja a befogadó vágyainak teljesítését: a geek fiú az olvasó azonosulására van kitalálva, a markáns karakterű, életművész hippi-lány pedig a hasonló filozófiát közvetítő szerző szócsöve. Kapcsolatuk nem csak romantikus, hisz a jóval érettebb Margo már-már mentorálja is önbizalomhiánnyal küszködő, konformista, underdog hősünket. Kényszeríti, hogy legyen férfi végre. Ehhez a szó szerint álomszerű cselekmény biztosít keretet, hisz hősünk missziója az, hogy megismételje a randit Margóval, amelyen nem volt bátorsága ráhajtani (sokatmondó, hogy a bosszúhadjárat utáni nap reggelén ébredve eleinte azt hiszi, csak álmodott). Végül hősünk egy valóra váló álom helyett tényleges valóságot ismer fel, így a jellemfejlődése is kipipálható.

Ám, ahogy az lenni szokott, ami működik papíron, nem feltétlenül működik filmen. Egy tetszőleges hosszúságú regényben a műfajváltások életben tartják az olvasó érdeklődését, egy mozi esetében viszont nem előny, ha folyton változik a küldetés és a tét. Hősünk kellően célorientált ugyan, de mivel a rendezőnek egy regényt kell maximum két óra játékidőben zanzásítania, csak sodródunk az eseményekkel. A film nem hagy időt azon gondolkodni, hogy mi lesz a történet végkimenetele, míg egy regény esetében mi osztjuk be az időnket. Míg egy detektívregényben van esélyünk nekünk, olvasóknak észrevenni a nyomokat, a film ágazata sokkal jobban tereli a figyelmünket. Schreier ráadásul meg sem próbálta filmszerűbbé tenni a történetet, elég arra gondolni, hogy didaktikus narrátorhanggal nyitja és zárja munkáját. Egy hű regényadaptációhoz a színészek képesek a legtöbbet hozzátenni, hisz míg egy író fantáziájának szinte semmi nem szab határt, egy hús-vér színész kvázi életre kelti a karakterét, aki így aztán közelebb áll majd egy valós személyhez. A Papírvárosok humora a tinivígjátékokat idézően éretlen, viszont egy pozitívumot azért találni benne: a Quentint játszó Nat Wolff és a két fegyverhordozóját alakító Austin Abrams és Justice Smith komikus alakításai még humorosabbá teszik az eleve jól megírt dialógokat. Minden más azonban papírszagú a Papírvárosokban.

Papírvárosok (Paper Towns)
Színes, feliratos, amerikai romantikus film, 2015 

Rendező: Jake Schreier

Forgatókönyvíró: Scott Neustadter Michael H. Weber

Operatőr: David Lanzenberg

Producer: Marty Bowen, Wyck Godfrey

Vágó: Jacob Craycroft  

Szereplők:   Nat Wolff, Cara Delevingne, Austin Abrams, Justice Smith

Bemutató dátuma: 2015. július 30.

Forgalmazó: InterCom

Korhatár: 12